Kovács András filmjeiben elszánt következetességgel kutatja-keresi az egyén – társadalmi érvényű – cselekvési lehetőségeit. Ez a kutatás-keresés képezi az alapszövetét a háromnegyed évtizeddel ezelőtt készült művének, A magyar ugaronnak is, amelynek története az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság bukása utáni első hetekben játszódik. Hőse Zilahy Kálmán tanár, aki megpróbálja menteni a menthetőt, kiszolgáltatott helyzetben is igyekszik értelmesen, hasznosan cselekedni. A rendező nem törekedett a korszak rigorózus pontossággal történő megjelenítésére, hősének dilemmája izgatta mindenekelőtt: „mi a teendő” a forradalmat követő ellenforradalmi időszakban? Kicsit általánosabban: mik a cselekvés terei olyan szituációban, amelynek kialakításában nem vettünk részt? A nyílt szembeszegülés avagy a kompromisszumokkal járó „aprómunka” a helyes magatartás? Zilahy tanár úr kérdéseire ma sincsenek teljesen kialakult, „örök” válaszaink. Talán ezért is olyan emlékezetes Latinovits Zoltán által megformált alakja.
