Korda Sándor – és drámaíró-dramaturgja: Bíró Lajos – moziújítása volt a magánélet-sorozat (Trójai Heléna, VIII. Henrik, Don Juan, Rembrandt). A nagy emberek papucsban-pongyolában szemlélet frivol és érzelmes darabjaiként deheroizáltak.
Az elmúlt két évtizedben a papucsra-pongyolára csupaszítás kevésnek bizonyult. Pőrén ábrázolták a történelem kiemelkedőit. Ruhátlanul. Lehetőleg nem is magánéletüket, hanem promiszkuitásukat, vagy más nemi elhajlásaikat. (Ken Russell például megmutatta Mahler tudatalattomosát, Wagnerné csupasz kebleit, Csajkovszkij fenekét.)
A kollektív ízlés időnként visszaigazít. A nézői vágyak fölöltöztették a hősöket. Nelson admirális és Lady Hamilton holdvilágos szerelmét giccsnek mondtam volna még néhány héttel ezelőtt, közben azonban bemutatták az óceán túloldalát. Napóleon szerelmeit. Korda negyven évvel ezelőtt modern volt. Ehhez képest.
