„Hát miféle tábor ez? Tábortűz sincs, és egy cserkészt se látok!” – fakad ki a második generációs japán-amerikai kiskamasz, amikor a második világháború idején (Pearl Harbor bombázása után) fogadott hazájában egész családjával együtt táborba terelik.
A kisebbségi sors, a befogadó haza gyanakvó, sőt mostoha magatartása, a bevándorolt etnikum kétlelkűsége – megannyi aktuális gond Kelet-Közép-Európában: Alan Parker új filmjének témája számos „áthallást” kelt az itteni nézőben. A reklámszakmából jött rendezőnek többedik nemes indítékú alkotása ez (emlékezhetünk jó öt évvel ezelőttről a Birdy címűre, mely vádirat volt a vietnami háború ellen). A jó szándék (nemrég még úgy illett volna írni: baloldaliság) mint korábban, Parkernél ezúttal is némi konvencionalizmussal és terjengősséggel párosul. Lassú realista hömpölygéssel bomlik ki előttünk az ír származású elcsapott mozigépész és Amerikában – Los Angeles „Little Tokyo” negyedében – élő japán felesége megható története. Kapunk némi krajcáros ideológiát („a nagyhalak megeszik a kishalakat” ) és vérlázító igazságtalanságokkal kerülünk szembe („Kaliforniában japán nem mehet nem japánhoz”).Erkölcseinket Parker filmje jobban nemesíti, mint esztétikai érzékünket – ennél nagyobb baj sose essék a filmszakmában!