KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/december
1895–1995
• Lukácsy Sándor: Mindennapi káprázataink
• Horváth György: Álmomban Keaton A Generális helyszínén
• Molnár Gál Péter: Arany-film Honi kezdetek
NŐ-IDOLOK
• Molnár Gál Péter: Szőkék előnyben Hősnő-tipológia

• Popper Péter: Százéves fiatalok A film és a pszichoanalízis
• Ardai Zoltán: Örök erdő Álomsúly
• Bikácsy Gergely: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Kelecsényi László: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Jancsó Miklós: Száz év magány
• Szilágyi Ákos: Mi a mozi most? Gutenberg printere

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

1895–1995

A Generális helyszínén

Álmomban Keaton

Horváth György

Cottage Grove, Oregon állam, Egyesült Államok. E kisvároshoz fűződik a filmtörténet egyik legemlékezetesebb képsorának története. 1994 nyarán ott állunk a Row folyó meredek partján, az egykori fahíd s a legendás vonat roncsait keresve…

Azon a pénteken, amikor Eugene-bői fél órányi buszozás után megérkeztem Cottage Grove-ba, hamar kiderült: ez annyira kis település, hogy kocsit sem tudok bérelni. Otthonosan kezdem magam érezni: Amerika sem Amerika mindenhol. A benzinkút, ahol leszálltam, akár Az utolsó mozielőadás valamelyik képe, a kútnál dolgozó srác hozzávetőleg sem tudja, merre van a Cottage Grove Historical Museum. Teljes menetfelszerelésemet magammal vonszolva próbálok megérkezni végre már valahova. Itt kellett volna először legalább az egyik félkilós high capacity akkut könnyítésként elhagyni, vagy egy-két Keaton monográfiát; utólag nem is értem, minek cipeltem őket magammal végig az úton.

Még le se tettem a súlyokat, amikor mosolyogva elémlép a városka talán legidősebb embere, John W. Wilson. Néhány perc múltán John fotónegatívokkal teli kis borítékokat lapoz át, majd egyet megfog, a fény felé tartja. „Ahogy írta, ez érdekli magát: amikor A Generális filmfelvételénél a gőzmozdony leesik a hídról” – mondja.

 

*

 

Elballagunk az épülethez, amely 1926-ban a forgatás idején több hónapon át a Keaton-család és a stáb több tagjának szálláshelye volt. John bácsi mutatja, hogyan látta Buster Keatont, amint családjával és kutyájával együtt ült a reggelinél, és ő 17 évesen a postai küldeményeket hozta. Belépünk a régi szálloda épületébe, ahol már a a földszinten néhány helyiséget üzletnek használnak. A falépcsőn nem jutunk már feljebb, az emeleti rész felé, s egy pillanat alatt olyan érzésem támad, mintha már jártam volna itt, és ettől a képtelenségtől megriadva inkább kisietek. A bejáratnál a járdába süllyesztve emléktábla:

Buster Keaton és A Generális Cottage Grove-ban, 1926. Ez a tábla Buster Keatonra, a komikus legendára emlékezik. 1926 májusától szeptemberig a United Artists a környéken forgatta A Generálist. A stáb a Cottage Grove Hotelben lakott. Cottage Grove város, az Operatőrök Társasága és a Hollywood-örökség adománya. 1991. augusztus 3.

John bácsi meséli, hogy hiába tette szóvá, a szöveget nem javították ki az épület akkori neve szerint: Kartell Hotelre.

 

*

 

Két telefon után kiderül, hogy az eugene-i Greatful Dead koncert miatt a környék összes szálláshelye, így a 7594 lakosú Cottage Grove város mind a két motelje tele easy riderekkel. A 86 éves John bácsi és a felesége azonnal felajánlja egyik szobájukat. John bácsi behív egy kis szobába, ahol nagy fehér kartonokon tengernyi gyönyörű, korabeli amatőrfelvételt mutat. Több képen Keaton rendezés közben, a megépült híd még épen, Marion Mack kutyával játszik, operatőrök állványzaton és vonat tetején. Nézünk egy rajzolt vázlatot a Row River völgyében végighaladó sínekről. Újságkivágásokból és köszönő levelekből kell rádöbbennem, hogy John bácsi nem más, mint aki vagy tíz éve az angol Thames Televisionnak készült három részes Buster Keaton-dokumentumfilmben is beszélt A Generális nagyjelenetének forgatási helyszínén.

Ahogy közeledünk a szépséges Dorena-völgyben a híres helyszínhez, John bácsi sorra mutatja, hol melyik jelenetet vették fel. Itt jobbra, ahol Johnnie vonatát elkötik, erre van a filmbeli vasútállomás helye, majd balra lassan elhagyjuk azt a pontot, ahol Keaton a kézihajtányos jelenetet vette fel. Néhány eredeti sínpárt is találunk még, ami kész csoda, azok után, hogy egy vállalkozó az összes sínt megvette, s néhány hónapja elkezdte fölszedetni. Egy évvel korábban még az eredeti sínpálya bejárható lett volna. Az erős júniusi napsütésben a sötétzöld erdők között 15–20 mérföldet John bácsi Fordjával teszünk meg, közben egy lélekkel sem találkozunk. Akár természetvédelmi terület is lehetne, olyan szépségekkel teli a táj. Remélem, jól emlékszem, John bácsi mintha 450 féle fáról beszélt volna. Fakitermeléssel foglalkozott, majd saját fafeldolgozó üzeme lett, amelyet most a fia vezet. Megmutatta a gépeket is. Az üzem mögötti kisebb tónál talán láthattam volna hódot is. Azért minden vágyam mégsem teljesülhet. Megállunk egy még ép fahídnál, amely arról nevezetes, hogy itt 1909. június 9-én valódi vonatbaleset történt. Az áthaladó mozdony és szerelvényei alatt a Curren Bridge összedőlt, alig néhány mérföldnyire attól a helytől, ahol Keaton felépíttette az új fahidat a vonatlezuhanás jelenetéhez. Csodával határos módon senki sem halt meg. Néha a két esemény, az 1909-es és az 1926-os felvételeit a folyóban fekvő mozdonytestekkel még évtizedekkel később is összekeverték a tudósításokban.

Alig néhány mérfölddel odább már Culp Creekhez érünk. Állunk egy hídon, ahonnan az egész völgyet belátni. Néhány perc múlva már a folyómederhez mászunk le, hogy egészen pontosan behatároljuk azt a helyet, ahol a filmforgatáshoz ideiglenesen megépített fahíd állt, és ahol a folyóban ott volt hosszú ideig a Texas gőzös. A műúttól indulva John bácsi ösvényt vág az ágak között a folyóhoz, másként egyszerűen lehetetlen lejutni. A folyóhoz leérve először hatalmas sziklatömbökre mászunk fel, nagyobbak, mint a Balaton-felvidéken a Káli-medencében a Kő-tenger kövei, vöröses színűek. Alattunk a vad Row folyó. Akkor a több ezer kíváncsiskodó, a stáb tagjai mind elfértek itt. Az előző este látott egyik amatőr fénykép alapján pontosan el tudom képzelni, hol volt az az ácsolt emelvény, ahonnan két kamera mellett maga Buster Keaton is állt a nevezetes napon. Amit nehezebb volt elképzelni, hogy hol állt pontosan a híd.

Már úgy érkeztem oda, hogy tudtam, nincs a folyóban a gőzös rozsdásodó roncsa. Egy 1993-ban megjelent könyv (The Complete Films of Buster Keaton) szerzője, Jim Kline tekintélytisztelet helyett utánajárt a részleteknek. A roncsot a második világháború idején húzták ki és szállították el, 1942-ben. Emlékszem, mikor először olvastam: „Az idő még nem kezdte ki az égő hídról egykor alázuhant gőzös testét. Rozsdásodó első kerekekkel, leszakadt kazánnal, de most is azon a ponton nyugszik a folyómederben, ahová lezuhant, közel Cottage Grove-hoz, Oregonban, a turistákat ma is vonzva a helyszínre.” (Rudi Blesh: Keaton, Seaker and Warburg, 1966. 277. old.), majd más könyvben: „úgy mondják, a gőzös még mindig ott fekszik a mai napig elmozdítatlanul” (David Robinson: Buster Keaton, Thames and Hudson with ass. BFI, 1970. 149. old.). Tévedésüknek köszönhetem, hogy ide el akartam jönni.

Mégis, ott a folyómederben botorkálva néhány szabályos és fémszerű tárgy és az egykori fahíd nyomainak látványától hihetővé válik számomra, hogy az egészhez most közöm lett. A sebes sodrású folyó kövein imbolyogva ott állok, a híd helye alatt. Több mint 700 munkás dolgozott a 215 láb (kb. 64 méter) hosszú, 34 lábbal (úgy 10 méterrel) a folyó szintje felett átívelő erős faszerkezet megépítésén. A hónapokig tartó felvételek és az építkezés során családias viszony alakult ki a stáb tagjai és a helybeliek között. A hídjelenet forgatásának napján, 1926. július 24-én a környékbeli üzletek mind bezártak, hogy mindenki ott lehessen.

A Generálisban a híres képsorok előtt van egy igazi keatoni vízbezuhanás is. Keaton a lángoló hídon akar a mozdonyra ugrani, végül a folyóba zuhan. Itt állok, szinte a Row Riverben, és elképzelem ezt a zuhanást. Látom azt a pontot, ahol Buster Keaton a partra úszott. E geg miatt Keaton felfoghatatlan veszélyeket vállalt. Igaz, a duzzasztás miatt magasabb volt akkor a vízszint, de a hatalmas sziklák akkor is itt meredeztek. A The Eugene Guard 1926. július 24-én „Water Proves Dangerouse” címen megjelent tudósítása szerint: „a gőzös vízbeesésével felvett csatajelenetnél, a sereg átkelésekor jobb úszók is megerőltették magukat, egy bátor katonát társai részesítettek elsősegélyben.”

 

*

 

Talán ezen a nyáron ez volt az egyetlen Ameripass buszbérlet, amelyikbe ezt írták be: Cottage Grove – Los Angeles. Már 12 órája buszoztam, amikor reggel 7-kor Sacramento város állomásához közeledve láttam egy Old Sacramento táblát is. Megállt a busz, én félórás pihenőt értettem, és gyorsan eldöntöttem, megnézhetnénk ezt az Old Sacramentót. Egy hídra fölérve századeleji gőzhajókat, majd régi favázas épületeket láttam. 7 óra 10 perc, bent jártam az óvárosi épületek között. Olyanok a házak, mint amilyennek azt az Ifj. Steamboat Billy című Buster Keaton-filmben látni. Ezen a partszakaszon forgatták 1928-ban a megáradt folyó jeleneteit, és valahol itt az utcai hurrikán képsorait is. 7 óra 28-kor érek vissza futva a Greyhound állomásra. A buszom már rég elment. Valamit félreértettem. Csomagom Hollywood felé tart.

Los Angelesben felhívom az Amerikai Filmakadémia könyvtári szolgálatát: ha tudják, mondják meg, hol van eltemetve Buster Keaton. A könyvekből annyit tudtam biztosan kivenni, hogy San Fernando Valley-beli utolsó házában halt meg, 1966. február 1-én. Megmondják, hogy a sírt Hollywood Hillsen találom. Lent, még a downtownban az első buszra felszállva kérdezem a mexikói sofőrt úticélomról. Leültet, majd hátrafordul, s a csak mexikói utasokkal megvitatja, merre kell majd mennem. Az egész busz erről beszél. Délután 4 körül érek oda. A temető bejáratánál először a szlovák kapus férfinál érzem meg, hogy nem lesz ma könnyű dolgom. Azt már látom, hogy a terület olyan méretű és fekvésű, mint a Gellérthegy.

Az irodában a komor, nagy díszletek közt ülő szertartás-hivatalnoktól hamar megtudom, hogy ezt az információt a Keaton család kérésére nem adhatják ki. Próbálom szándékom komolyságát a megtett távolság hangsúlyozásával elhitetni, végül kapok egy számot. Telefontárgyalás arról, hogy én itt állok a főkapunál Magyarországról. Többször elmondatják, ki vagyok és miért jöttem. Végül egy hölgy megnevez egy temetősávot, de semmi közelítő támpontot nem ad. Megígérteti velem, hogy nem készítek felvételeket, és hogy nem hozom nyilvánosságra a helyszín leírását. Egy vázlatos térkép alapján negyedórai gyaloglás után a jelzett területhez érek. Sorról sorra föl-lehaladok, egyre több 1966-ban elhunyt nevét olvasom a sírköveken, majd megpillantom az egyszerű, díszítetlen feliratot:

 

BUSTER KEATON

1895–1966

 

A vízszintes sírkőlap előtt leülök a fűre. Egyszer, sok hónappal korábban álmomban élt Keaton. Harminc év körüli lehetett, és hogy egy ismert filmjelenetből lépett-e elő, vagy álmom részeként új képekben élt, nem tudtam eldönteni. Az is meglehet, hogy csak álmodom, hogy Buster Keaton volt itt álmomban a Bartók Béla úton. Ha egyszer felébredek is, nem tudom meg biztosan.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/12 12-15. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1007