KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/szeptember
KRÓNIKA
• Dobai Péter: In aeternam memoriam amice Vayer
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Azt a berbereknek kell megcsinálni Párbeszéd Jeles Andrással
• Székely Gabriella: A belgaság dicsérete Beszélgetés Fekete Ibolyával
• Stőhr Lóránt: Az ötvözet értékesebb a nemesfémnél Beszélgetés Szabó Ildikóval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Millennium mambó, kánkán, haláltánc Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Gelencsér Gábor: JLG, a játékos Korai művek
• Gelencsér Gábor: Egy lány és egy pisztoly Godard szerelmesfilmjei
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Új Éva A Tomb Raider film-játék
• Herpai Gergely: Pixeldívák Nők a számítógépes játékokban
• Herpai Gergely: Amerikai szépség Final Fantasy – A harc szelleme
FESZTIVÁL
• Vizi E. Szilveszter: Népszerű tudomány Millenniumi Tudományos Filmszemle
• Báron György: Tiszavirág-filmek Szolnok
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Elvágólag Magyar sztárok
KÖNYV
• Kömlődi Ferenc: Közelmúlt-analízis Tarantino előtt 1.
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Csak lazán Moszkva tér
• Bakács Tibor Settenkedő: Filmszeletek a pizza korából Pizzás
• Takács Ferenc: Szalmaszezon Szalmabábuk lázadása
• Turcsányi Sándor: Egy érzés béklyójában Umca, umca, macska-zaj
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Betépve
• Ádám Péter: A síró ember
• Bori Erzsébet: Rózsatövis – A francia pite
• Elek Kálmán: Jurassic Park 3.
• Harmat György: Dr. Dolittle 2.
• Köves Gábor: Yamakasi
• Hungler Tímea: Áldott a gyermek
• Ágfalvi Attila: Éjjel-nappal fiatalok
• Tamás Amaryllis: Élni tudni kell
• Pápai Zsolt: Gengszterek gengsztere
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: A képernyős ember

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ádáz hajsza

Jándor Kornél

Szató Dzsunjának ez a filmje csaknem egy évtizedes. Tavaly láthattuk egy későbbi munkáját, a Bizonyítási eljárást (néhány évvel korábban a Szuperexpresszt is). Egy japán–kínai koprodukcióban készült, a közeljövőben szintén bemutatásra kerülő alkotásával együtt a magyarországi mozinézőknek sokkalta reálisabb képük lehet már munkásságáról, mint némely, nála jelentősebb japán rendező alkotói pályájáról: számos filmje közül csaknem minden jelentősebb munkája eljutott hozzánk, ami bizony nem mondható el Osima, Sinoda, Kinosita és mások – hogy csak élőket említsünk – kiemelkedőbb értéket képviselő műveiről.

Az évtizedes késés mégis jelenthet valamelyes mentséget a film gyengéire. Ez a munka ugyanis Szató pályájának abban az átmeneti időszakában született, amikor a rendező a kalandos bűnügyi történetek világában tett hosszas kitérő után megkísérelt visszatérni a súlyosabb emberi-társadalmi problémákhoz. Így keletkezhetett ez a fordított krimi: kezdettől tudjuk, hogy a főhős ártatlan, s ennek bizonyítása, a jól előkészített kelepcéből való kimenekülés áll a cselekmény középpontjában. Amint az igazi bűnösök először megjelennek a vásznon, szinte nyomban megtudjuk róluk, hogy mifélék – a leszámolás már csak elmaradhatatlan kötelezettség. A menekülés, a bizonyítás és a leszámolás során azonban meglehetősen zavaróak a túl jól időzített patronok: minden reménytelen helyzetben épp a kellő pillanatban segít valaki… Izgalomra tehát sok okunk nincs: amikor a főhős a film elején a letartóztatás elől zokniban kimenekül az ablakon, majd egy ki tudja, honnan odavarázsolt cipőben iszkol árkon-bokron át, már sejthetjük, hogy ez az ember nem hagyja magát elintézni. Az öntudata megbénítására szánt gyilkos porok is egyik jelenetről a másikra tablettákká válnak, hogy könnyebb legyen kihánynia, miután erőszakkal a szájába tömték.

Az igazi varázslat az, hogy Takakura Ken ebbe a szerepbe is bele tudja oltani a rá jellemző érzelmes-fájdalmas hangulatot, s ebből még a zárójelenetre is futja: miután már minden elrendeződött, s a nehéz napokban hozzá szegődött kedvesét átkarolva elindul, tekintetéből akkor is sugárzik, hogy ez a becsületes hős továbbra is magányos és sebezhető marad.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/09 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6023