KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Csantavéri Júlia: Vittorio Gassman (1922–2000)

• Schubert Gusztáv: XXL Az eklektika hősei
• Hirsch Tibor: Időn kívüli időutazó James Bond-korszak
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Nyugat-Keleti Díván Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Horváth Antal Balázs: Járatlan úton Privátbűnök, magáncsapdák
• Herpai Gergely: Pixel noir Digitális bűnök
• Pápai Zsolt: Zsánerek a fonákjáról John Sayles portréjához
• N. N.: John Sayles filmjei
• Muhi Klára: A törvény kapujában Beszélgetés a filmszakmáról
• Gervai András: Karakter Eurofilm: Hollandia
• Gervai András: Mélyföld: holland filmhelyzet
KÖNYV
• Zalán Vince: A valóság dramaturgiája Kie¶lowski mozija
• Csala Károly: Egy szavahihető ember Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben

• Geréb Anna: A filmkocka el van vetve A Goszfilmofond kincsei
• Halász Tamás: Testek tájban, tájak testen Táncfilmek
KRITIKA
• Varró Attila: Mélységillúzió South Park kontra Disney
• Békés Pál: Déli ritmus Cuki hagyatéka
• Köves Gábor: A jóízlésű idomár Pop, csajok satöbbi; Hi-Lo Country
• Pályi András: Hadüzenet, aranyhazugságokkal Tűzzel-vassal
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: M: I-2
• Nevelős Zoltán: Új csapás
• Köves Gábor: Tolvajtempó
• Bori Erzsébet: Frequency
• Ardai Zoltán: A tanú szeme
• Barotányi Zoltán: Galaktitkos küldetés
• Kézai Krisztina: Agyatlan apartman
• Hungler Tímea: Oltári vőlegény
• Tamás Amaryllis: A földlakók nemi élete
• Kis Anna: Mansfield Park
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ki volt?

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Szörnyszülők

Bata Norbert

Mom and Dad – amerikai, 2017. Rendezte: Brian Taylor. Szereplők: Nicolas Cage, Selma Blair, Anne Winters. Forgalmazó: Universal. 82 perc.

 

Régóta visszatérő (rém)képzet a populáris moziban a szülőre, felnőttre veszélyes gyermek figurája, legyen szó pszichopata csemetékről (The Bad Seed, Jófiú, Mikey), mostohacsaládjukat ritkító ördögfiókákról (Ómen I-II), vagy akár a karaktertípus vígjátékba delegált változatáról, a kis gézengúzokról (Reszkessetek, betörők!, Clifford, Dennis, a komisz). E felállás fordítottja csöppet sem meglepő módon jóval kisebb karriert futott be, akadnak azonban vakmerő vállalkozók, akik időnként mégis próbálkoznak vele. A Szörnyszülők (bár ezúttal találó a magyar címadás, az eredeti puritánsága említést érdemel: Mom and Dad, azaz Anyu és Apu) a Crank- és Gamer-filmeket társrendezőként jegyző Brian Taylor első saját játékfilmje (nemcsak rendezte, írta is), amelyben a Nicolas Cage és Selma Blair által játszott házaspár rátámad a saját gyerekeire, s egy rejtélyes tömegpszichózis hatására hasonlóképpen cselekszik a kisváros valamennyi felnőttje. A szűk körben ismert spanyol kultuszfilm, a Ki képes megölni egy gyereket? 1976-os provokatív Madarak-átiratában egy szigeten gyermekek gyilkolásszák az odatévedő felnőtteket: mintha a Szörnyszülők ennek a szituációnak lenne a fordítottja, de amerikai fronton is egyértelműek az előképek, George A. Romero remeke, Az élőhalottak éjszakája pusztulásvíziója ötvöződik a Wes Craven-filmekből ismerős családi kegyetlenkedésekkel.

A Szörnyszülők nem hagy kétséget afelől, értő módon nyúltak-e a tabutörő témához: ilyen hitvány opusszal még a kortárs mozikínálatban is alig lehet találkozni. Közhelyekből felskiccelt karakterei, a cselekményépítésben mutatkozó gikszerek – kivált a flashback-jelenetek beiktatása a feszültségpontokon –, a zilált vágással és a kézikamerás rohangálásokkal roncsolt látványszervezés talán csak szimplán dilettáns munkát eredményeznének, de a filmre rátelepedő mizantrópia és nihilizmus kifejezetten kínossá teszik az összképet. A módfelett ízléstelen dalválasztások – ezek egyike eredményezi a film mélypontját, a szülészeten megkísérelt gyilkosság jelenetében – ugyancsak azt húzzák alá, hogy a Szörnyszülők mindössze egyetlen bizarr high concept közel másfél órássá pumpált illusztrációja, amely a nézőjét is semmibe veszi: végkifejlete nem is annyira nyitott, mint inkább szó szerint befejezetlen.

Extrák: Kisfilm a rendezővel és a stábtagokkal.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/07 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13727