KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/március
• Zoltai Dénes: A bartóki ihletés Motívumok, témák, modell
• Gombár József: A magyar filmforgalmazás egy évtizede és távlatai
• Létay Vera: Nem minden remekmű elsőfilm Ballagás
• Lázár István: Éljen a budapesti Yard A svéd, akinek nyoma veszett
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (2.)

• Elbert János: Pókláb erdő lovasai A véres trón
• Takács Ferenc: Érosz és Sátán Canterbury mesék
• Tancsik Mária: Elsőfilmesek, 1981
• Boros István: A rózsaszínű Párduc esete
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (2.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (2.)
• Hámori András: Amerikai századforduló Londoni beszélgetés Miloš Formannal
LÁTTUK MÉG
• Ambrus Katalin: Tigriscsapáson
• Grawátsch Péter: Tévúton
• Kemény György: Münchhausen báró csodálatos kalandjai
• Kovács András Bálint: Ess, eső, ess!
• Schéry András: A macska rejtélyes halála
• Bende Monika: Rally
• Róna-Tas Ákos: Menedékhely
• Csala Károly: Minden rendben
• Loránd Gábor: Trófea
TELEVÍZÓ
• Fekete Sándor: A Szabadság tér Petőfije
• Veress József: Köszönöm, rosszul vagyunk Védtelen utazók
• Pánczél György: Színész-vallomások Tíz dráma –hatvan percben
• Simor András: Kordokumentum
• Nógrádi Gábor: Képmagnósok, figyelem!
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Az Ambersonok tündöklése
• Karcsai Kulcsár István: Van, aki forrón szereti
KÖNYV
• Nemeskürty István: Tóbiás Áron: Korda Sándor
• Gellért Gyöngyi: A film Fekete-Afrikában
POSTA
• Gummer Jenő: Januári szám Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ádáz hajsza

Jándor Kornél

Szató Dzsunjának ez a filmje csaknem egy évtizedes. Tavaly láthattuk egy későbbi munkáját, a Bizonyítási eljárást (néhány évvel korábban a Szuperexpresszt is). Egy japán–kínai koprodukcióban készült, a közeljövőben szintén bemutatásra kerülő alkotásával együtt a magyarországi mozinézőknek sokkalta reálisabb képük lehet már munkásságáról, mint némely, nála jelentősebb japán rendező alkotói pályájáról: számos filmje közül csaknem minden jelentősebb munkája eljutott hozzánk, ami bizony nem mondható el Osima, Sinoda, Kinosita és mások – hogy csak élőket említsünk – kiemelkedőbb értéket képviselő műveiről.

Az évtizedes késés mégis jelenthet valamelyes mentséget a film gyengéire. Ez a munka ugyanis Szató pályájának abban az átmeneti időszakában született, amikor a rendező a kalandos bűnügyi történetek világában tett hosszas kitérő után megkísérelt visszatérni a súlyosabb emberi-társadalmi problémákhoz. Így keletkezhetett ez a fordított krimi: kezdettől tudjuk, hogy a főhős ártatlan, s ennek bizonyítása, a jól előkészített kelepcéből való kimenekülés áll a cselekmény középpontjában. Amint az igazi bűnösök először megjelennek a vásznon, szinte nyomban megtudjuk róluk, hogy mifélék – a leszámolás már csak elmaradhatatlan kötelezettség. A menekülés, a bizonyítás és a leszámolás során azonban meglehetősen zavaróak a túl jól időzített patronok: minden reménytelen helyzetben épp a kellő pillanatban segít valaki… Izgalomra tehát sok okunk nincs: amikor a főhős a film elején a letartóztatás elől zokniban kimenekül az ablakon, majd egy ki tudja, honnan odavarázsolt cipőben iszkol árkon-bokron át, már sejthetjük, hogy ez az ember nem hagyja magát elintézni. Az öntudata megbénítására szánt gyilkos porok is egyik jelenetről a másikra tablettákká válnak, hogy könnyebb legyen kihánynia, miután erőszakkal a szájába tömték.

Az igazi varázslat az, hogy Takakura Ken ebbe a szerepbe is bele tudja oltani a rá jellemző érzelmes-fájdalmas hangulatot, s ebből még a zárójelenetre is futja: miután már minden elrendeződött, s a nehéz napokban hozzá szegődött kedvesét átkarolva elindul, tekintetéből akkor is sugárzik, hogy ez a becsületes hős továbbra is magányos és sebezhető marad.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/09 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6023