KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/március
• Zoltai Dénes: A bartóki ihletés Motívumok, témák, modell
• Gombár József: A magyar filmforgalmazás egy évtizede és távlatai
• Létay Vera: Nem minden remekmű elsőfilm Ballagás
• Lázár István: Éljen a budapesti Yard A svéd, akinek nyoma veszett
DOKUMENTUMFILM
• Sára Sándor: Pergőtűz A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (2.)

• Elbert János: Pókláb erdő lovasai A véres trón
• Takács Ferenc: Érosz és Sátán Canterbury mesék
• Tancsik Mária: Elsőfilmesek, 1981
• Boros István: A rózsaszínű Párduc esete
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (2.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (2.)
• Hámori András: Amerikai századforduló Londoni beszélgetés Miloš Formannal
LÁTTUK MÉG
• Ambrus Katalin: Tigriscsapáson
• Grawátsch Péter: Tévúton
• Kemény György: Münchhausen báró csodálatos kalandjai
• Kovács András Bálint: Ess, eső, ess!
• Schéry András: A macska rejtélyes halála
• Bende Monika: Rally
• Róna-Tas Ákos: Menedékhely
• Csala Károly: Minden rendben
• Loránd Gábor: Trófea
TELEVÍZÓ
• Fekete Sándor: A Szabadság tér Petőfije
• Veress József: Köszönöm, rosszul vagyunk Védtelen utazók
• Pánczél György: Színész-vallomások Tíz dráma –hatvan percben
• Simor András: Kordokumentum
• Nógrádi Gábor: Képmagnósok, figyelem!
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Az Ambersonok tündöklése
• Karcsai Kulcsár István: Van, aki forrón szereti
KÖNYV
• Nemeskürty István: Tóbiás Áron: Korda Sándor
• Gellért Gyöngyi: A film Fekete-Afrikában
POSTA
• Gummer Jenő: Januári szám Olvasói levél – Szerkesztői válasz

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Dokumentumfilm

A II. Magyar Hadsereg a Don-kanyarban (2.)

Pergőtűz

Sára Sándor

A második világháborúban a keleti frontra vezényelt II. Magyar Hadsereg sorsáról forgat kétrészes dokumentumfilmet Sára Sándor. Operatőr: Kurucz Sándor. A felvett filmanyag hatvan interjút tartalmaz: az 1942 januárjától 1943 nyaráig lezajlott eseményekre, a Don-kanyarbeli összeomlásra emlékeznek közkatonák, volt vezérkari tisztek, volt munkaszolgálatosok. A dokumentumanyagból 10–12 részes tévésorozat is készül. Az alábbiakban folytatjuk a filminterjú-részletek közlését, megőrizvén az élőbeszéd fordulatait.

 

K. Gy., vezérkari tiszt

 

Meg kell emlékeznünk arról, hogy míg ezek a szerencsétlen magyar katonák a Don mellett tengődtek, hogy nézett ki Magyarország, a hátország helyzet«? Sajnos a magyar közvélemény nem volt egységes. Itt Magyarországon egy lármás, hangos szélsőjobboldal vitte a hangot, amelyiket nem fékeztek le, vagy nem fékeztek le kellőleg. Ennek egyik oka az is, hogy még maga Kállay miniszterelnök márciusi beszédében azt mondta, hogy ez a mi háborúnk, és nekünk ebben a háborúban részt kell venni. Természetesen tápot adott ennek a szélsőjobboldali irányzatnak, amely kiélezve hangoztatta a háborúban való részvételét. A magyar lakosság, az ország zöme, egyáltalán nem lelkesedett ezért a háborúért, ami lelkesedés volt az mesterséges volt.

 

 

S., tartalékos tiszt

 

Mindenkinek az volt a gondolata, hogy miért vagyunk itt? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez?

 

 

K. Gy., vezérkari tiszt

 

A második hadsereg kiközösítődött az országtól irdatlan távolságra, melyikkel az összeköttetés majdnem egyenlő volt a semmivel. Amikor én Budapestre kerültem, a vezérkar főnökétől azt a feladatot kaptam, hogy gondoskodni kell az újonnan felállított osztály révén arról, hogy a hadsereg és a hátország összeköttetése megmaradjon, olyan légkört kell teremteni, hogy a 2. hadsereg katonái ne érezzék azt, hogy a haza kiadta őket és már többet nem törődik vele. Tehát egy ilyen... szellemi kapcsolatot kellene megteremteni. Hát ez lényegileg levegőben lógó dolog volt, mert egy ilyen szellemi kapcsolatnak a megteremtéséhez hiányoztak a tárgyi alapok. Mit lehet csinálni? Hát először is, lehet a frontra küldeni újságokat, olvasnivalót, gramofont, szórakoztató dolgokat, filmeket stb. Ezek nem jutottak ki, mert az írásokat általában nem továbbították, mert annyira túl voltak zsúfolva a vasútvonalak, hogy a papírt megelőzte az élelem és a lőszer. Tehát ezek nem jutottak oda.

 

 

H., honvéd

 

Az az elcsépelt dolog, hogy a „vallás védelme”, „bolsevizmus elleni harc” ... Hát voltak kint különböző plakátok amivel találkoztunk, ugye, hogy vér csöpögött egy kézből, szóval szörnyű dolgok ugye. Amit a katonák hát vagy mosolyogva, vagy kételkedve fogadtak. Volt aztán egy-egy érzékenyebb eszközük. Tehát az ígérgetések, hogy vitézség, vitézségi birtok; ha kilőnek egy tankot, 5 hold földet kapnak. Ez izgalmas dolog volt a magyar földnélküli paraszt számára, mert hiszen soha az életben nem jutott volna 5 hold földhöz. És bizony voltak, akik erre ráharaptak. Erre tudnék egy nagyon érdekes epizódot mondani, amikor már odaát voltam és a szovjet hadsereg katonájaként harcoltam, fogságba esett a Kárpátokban egy magyar katona. Ügy történt, hogy voltak ilyen apró harckocsik a falu főterén és a tankistáink engedélyt kértek egy kis cirkálásra, mert hát a technika iránt rendkívül érdeklődőek a harckocsizok olyanok, mint a repülősök, szóval minden ami új, ami más mint az övéké, az érdekes. És elindultak egy szerpentines úton és páncélököllel kilőtték ezt a harckocsit. Mert parancsot kaptak rá, nem tudták, hogy mit csinálnak, mert hiszen saját harckocsinkról van szó. És amikor kilőtte a harckocsit, utána szépen megadta magát ott egy hármas csoport, aztán még többen, vagy 17-en voltak fogságban. És akkor egy Mialkovszki nevezetű szovjet őrnagy kérdezte, hogy miért lőtte ki a harckocsit, tulajdonképpen mi az ami, vezérelte őt Az őrvezető olyan volt, mint a kutya ülve, olyan kicsi volt. Egy kicsit meg volt ijedve, mert hát nem tudta, hogy ebből mi következik. Miért? Alázatosan jelentem egy harckocsiért 5 hold földet ígéritek. Hát akkor miért nem lőtte ki a másikat. És ekkor jött a válasz, hogy 5 hold földdel így is gondom lesz, lett volna, megművelni, mert igavonóm nincs, úgy kell ledolgoznom az igavonók árát. Tehát aki megszántja meg beveti, úgy hogy ez egyelőre elég, majd aztán a többi. Kiindulásnak jó lett volna 5 hold föld.

 

 

L., vezérkari tiszt

 

42 kora őszén megkaptam a hadibeosztásomat, nevezetesen a második magyar hadsereg parancsnokság hadműveleti osztályvezető helyettesi beosztásába vonuljak be. Ezt személyesen csináltam, tehát nem csapat-szállítmánnyal, hanem az úgynevezett szabadságos vonattal utaztam. Indultam Debrecenből és aztán a Felvidéken keresztül Kijev majd Alekszejevka.

Kijevben felkeresetem a megszálló csoport parancsnokot, Bakay Szilárd altábornagyot, ővele beszéltem. Hát az sem volt valami szívderítő, amiket ő mesélt, amit nekem elmondott. Ugyanakkor azonban azt is elmondta, hogy ott van a honvédelmi miniszter Nagybaconi Nagy Vilmos, a vezérkarával, meglátogatják őt, és utána mennek a második hadsereghez.

 

 

K., vezérkari tiszt

 

Nagy Vilmos nagyon is felkészült erre a látogatásra és sokat és huzamosan tárgyalt a kimenetel előtt Kállayval. Ugyanis Kállay instrukciókkal látta el miniszter társát.

Ezek az instrukciók mindenekelőtt arra vonatkoztak, hogy iparkodjon minél kisebb magyar részvételt elérni, így többek között, tehát megszállóerőket többet nem adni, sőt ha lehet, azokat is Magyarország határaihoz közelebb vonni. A második magyar hadseregre vonatkozólag, hogy ott olyan viszonyok teremtődjenek, hogy ez a hadsereg hát hogyha már föl is áldoztuk és kiküldtük, hát azért ne egy katasztrófába jusson.

No de ütött az óra, el kellett menni uzsonnára Hitlerhez. Ott most már nem volt jelen csak Nagy Vilmos, Keitl és jómagam. Nagy Vilmos abban a naiv hitben, hogy ő ott is szóvá teheti, amit Kedtl-lel beszélt, hát próbált valamit, de nem lehetett. Ha Hitler elkezdett beszélni, ott másnak úgysem lehetett szava. Hitler előadta a terveit, és többek között azt, amikor a második hadseregre került sor, hogy itt nincs mitől tartani, az oroszoknak már nincsenek tartalékjaik, hát ők már ugye az erejük végén vannak, tehát kvázi a győzelem az biztos, itt aggodalomra nincs ok, ugye. Nagy Vilmos végighallgatta, úgysem mondhatott volna ellent. Hitler többek (között kijelentette, hát ugye szóba került Sztálingrád és azt mondotta, hogy Sztálingrádot ő azon a napon foglalja el, amikor akarja. Mi akkor nem voltunk tisztában a sztálingrádi erőviszonyokkal, de hát Hitler azt mondta, hát azt mondta. Rendben van. Onnan elbúcsúztunk és gépkocsin folytattuk az utunkat.

Nagy Vilmos odahívatott engem és azt mondta: hát tisztában van ez az ember az oroszok erejével? Azt mondja: Ez el akarja foglalni a fél világot? Kaukázust? Talán lemenni Perzsiába, Törökországba, azt mondja, támadni két irányban, vagy háromban? Leningrádra, Moszkvára, Kaukázus, olajmezőkre? Milyen hadászati elgondolás ez? Szóval az öreg akkor ugye ezzel is foglalkozott, mert ő hadász is volt kétségtelenül.

 

 

R., ezredes

 

Hogy jobban megvilágítsam ennek a szerencsétlen második hadseregnek a helyzetét... Ez a harcvonal 250– 220 kilométer sávot kapott, ezzel a kilenc darab könnyű hadosztállyal, amely csak a hadosztály nevet viselte, valójában még nem az volt, s a fegyverei különösen nem azok voltak. Ami bizonyos oknál fogva nem is rossz, hogy nem is voltak fegyverek, mert akik ott voltak vezetőknek, parancsnoknak, nem túlságosan értették a fegyverekkel való harcmodort, mert nem kombattáns tisztek voltak, hanem sok olyan, aki az isten tudja milyen csapaton kívüli dologból lett ide beosztva, azok több bajt csináltak volna több fegyverrel nekünk, mint az ellenségnek. Furcsa, amit mondok, de hát az volt a benyomásom.

 

 

K. Gy., vezérkari tiszt

 

Amikor a 2. hadsereg befejezte a felvonulását a Don mentén, akkor a vezérkari főnök elibém tette a helyzettérképet és azt kérdezte tőlem, hogy mit szólsz hozzá? Én rövid ideig néztem, akkor láttam először, azt mondtam, kérem ez egy második Mohács. Erre Szombathelyi a vezérkar főnöke felcsattant és azt kérdezte, hogy érted ezt? Hát mondom, kérem itt ezt a vékony vonalat ott törik át az oroszok, ahol akarják, és akkor amikor akarják. Hát itt semmiféle mélység nincs, ez egy tragédia, hogy ha itten megindulnak a harcok. Erre ő meglehetősen indignálódva azt felelte, hogy elhiheted, hogy én is tudok annyit, mint te. Azonban a németek, azok garantálják, hogy itt nem lesznek nagy harcok. Mert a délre Kaukázus felé levő főerők támadásának az elhárítására a szovjetnek minden erejére szüksége lesz. Itt a Don mentén nincs másról szó, mint egyszerű folyammegfigyelés, kisebb vállalkozások ellen való folyamvédelem. Én vitáztam, és mondom kérem, hát azért nehéz feltételezni azt, hogy hol fog támadni az ellenség. Lehetséges, hogy pont itt fog támadni, mert itt érzi a gyenge pontját Hát azt mondja, nem kell nagyon aggályoskodni, egyelőre így vagyunk.

 

 

L., vezérkari tiszt

 

Rátérek arra, ami az első számú rákfenéje volt a magyar második hadseregnek. Ez a „fogatoltsága”, magyarán mondva tehát, hogy a járművei zömét lovak továbbították, de nemcsak az ellátójárműveket, hanem a tüzérség is lóvontatású volt és a nehézgyalogsági fegyverek is lovak segítségével mozogtak. Na most ez azt jelenti, hogy mondjuk előremenet esetében a szabvány négy mázsás szekérrakomány zömét a zab teszi ki, amit a lovak megesznek, tehát fölfalják a rakományt, ahelyett, hogy eljuttatnák. És a gyalogsági fegyverek lovai esetében pedig azt jelenti, hogy ha nem kaphatnak helyszínen folyamatosan ellátást, akkor azokat hátra kell vonni és. akkor az a helyzet adódik, hogy súlyos harchelyzetben nincs, aki a fegyvereket továbbítsa.

 

 

B., tartalékos tiszt

 

A kosztolás, különösképpen a 160,4-en siralmas volt. Német ‘kalóriaszámítások alapján, a magyar katonák humorérzéke Göhring főzeléknek nevezte el azt a valamit, amit éjszaka hoztak ki nekünk, tehát napjában csak egyszer, mert már látható terepen volt ez az egész rész, úgy hogy csak éjjel közelíthették meg járművekkel. Ez a főzelék babból, krumpliból, káposztából, vágott borsóból, az égvilágon mindenféle anyag, rizs is volt benne, meg holmi kis hús is, csak gyomor legyen az, ami azt beveszi.

A munkaszolgálatosok kosztja, ha lehet, akkor még egy fokkal rosszabb volt, mint a mienk. Ha mi fáztunk, ők még jobban fáztak. Menet közben, vagy visszavonuláskor nagyon sokat láttam közülük megfagyni. Egyébként a bánásmód velük nem éppen emberséges. A futóárokban találkoztam az egyik magyar tiszttel, aki állandóan furkósbottal járt körülöttük, ő volt a parancsnokuk és a végén ennek a tisztnek a fejét szétrugdosták, teljesen szinte a felismerhetetlenségig, de én megismertem őt a botjáról is meg egy hatalmas dalia volt, a termetéről. A lőszerellátás ugyanilyen siralmas volt. Hazudni kellett ahhoz, hogy valami lőszert kapjunk. Tehát ha lőttünk ennyit, azt pótolják. Később nem hitték el a hazugságainkat, hogy nem hallották, nem igaz, hogy aknatevékenység volt Tehát ebből az következett, hogy nem is kaptunk aztán lőszert Így lett igaza annak a vezérőrnagynak, aki azt mondta, hogy cérnaszálvonalat fogtok ti ott védeni és kilátástalan a helyzetetek.

 

 

A. E., tartalékos tiszt

 

Az volt a legnagyobb lelkiismeretlenség szerintem, a magyar egységek felszerelése, mert ha ők akár a szovjet felszerelést vették volna mintának, akár a németet vették volna mintának, főleg, ha lett volna pénzük erre a célra, másra valószínű volt akkor nem szerelték volna ilyen mostohán a magyar katonákat föl. A magyar katonáknak volt egy sapkájuk, egy ilyen báránybőr sapkájuk, az megfelelt az akkori viszonyoknak. Azután a köpenye volt és alatta egy báránybőr bekecs. Mondjuk ez is még megjárta. Nem ott volt a baj, hanem a bakancsnak a szabásában volt a baj, és maga a bakancs mivoltában, mert a bakancs az vádli alatt záródott és ahogy ment a hóban, az legalább térdig érő volt akkor ott bement a hó és amikor megállt megfagyott mert a test melegétől megolvadt a hó, meghogy minden katonának körbe volt fagyva a lába vádli alatt és kisebesedett végtelenül kellemetlen volt.

 

 

L., tartalékos tiszt

 

Nagy gyűjtést rendeztek, a kormányzóné őfőméltóságsága akciója révén. És tudom, hogy Budapest hölgyei, színésznői, tudom kérem, hogy a falusi asszonyok odaadták a prémes kucsmájukat, odaadták a kesztyűjüket, odaadták a prémes bundájukat és tudom, hogy mennyi és mennyi, ezer és ezer, talán milliókra menő értéket dobott a magyar asszony... a magyar asszonyoknak az az áldozatkészsége. Nem a háború, hanem a szenvedő férj, gyerek és a többi részére. Nem nézte meg a politikai hátteret, hogy kit segít vagy kit nem segít. De az apát vagy a férjét segíteni kell. És odaadta. És mihozzánk ez nem érkezett meg. Hova lett, ki vállalta ezért a felelősséget?

 

 

K., tizedes

 

Mi kaptunk egy parancsot, hogy őrölni kellene, mert sisakot kell befesteni, liszttel, mert festék nem volt. Hát mi kihasználtuk az alkalmat, kaptunk rajta, hogy jelentkezzen az a rendfokozat nélküli egyén, akinek a foglalkozása otthon molnár volt meg gépész.

Hát én jelentkeztem, mert az én dögcédulámban az volt, hogy molnár. Ez a Csirke Ferkó, B. Kovács Ferenc zagyvarákosi gyerek, ez meg jelentkezett, hogy gépész volt Az tényleg az volt. Kiserde uradalomban, Beserald-en. Na aztán jelentkeztünk, ö őrvezető volt, én meg sima. Hát aztán megindította ott a motort, mikor láttuk, hogy rettentően füstöl, elszaladtunk vagy ötven métert, belebújtunk ott a bambagödrökbe, hogy ha már fölrobban is, hát maradjunk már...

Na elég az hozzá, hogy csépeltünk gabonát, aztán meg megindítottuk a malmot, szidott a cimborám nagyon, hogy nem mentem a szíjat föltenni, hát nem voltam én a malomiban életemben sem. Csak gondoltam, hogy kenyérrel bánni nem olyan rossz dolog. Hát aztán mikor már volt egy fél zsákkal, kiálltam a kapuba és integettem az asszonyoknak, hogy gyertek, van ungar liszt... Sisakkal mértem. Kérdezgették, hogy miért adjuk. Hát amit hoztak. Hoztak zoknit, lábravalót, meg egyebeket. Amit tudtak, csereberéltünk. Akkor este pogácsát sütött a faluban mindenki, és hozták nekünk. Volt nekünk ennivaló, annyi... Na aztán pár napig ez így ment, őröltük a gabonát, evett falu meg mi is.

 

 

K. L., szakaszvezető

 

Akkor, amikor beszorultunk a lakásokba, az oroszok kiszorultak. Azok is bunkert ástak maguknak és ott éltek, ott laktak a föld alatt No most, a tüzelőjük, mi úgy neveztük a napraforgós zárat, szotyolat. Hatalmas kazlak voltak ilyen napraforgó szárakból, ezzel fűtöttek, ezt égették Ez érdekes, amikor elfogyott leértek a fenékre, egerek százai lótottak-futottak ott a havon, de csak néhány pillanatig. Mert a dermesztő hidegben összezsugorodott a lábuk, nem tudtak futni, elképzelhető, milyen volt a hideg, amikor az egér is megfagyott a hó tetején.

 

 

B., tartalékos tiszt

 

Én nem láttam magam azt a német parancsot, amelyikbe benne volt, hogy nincs hadifogoly. De a német könnyűhadosztály parancsnoka szájából hallottam közvetlenül, amikor azt mondta, hogy akár kicsi, akár nagy, az mind ellenség. Tehát ha ezt lefordítjuk magyarra, azt jelenti: öld, pusztítsd valamennyit, mert az mind ellenség. Tehát a mi katonáink féltek, féltek, hogy... hátha ott is ugyanaz van, mint nálunk. Meg ha megmozdulnak, innen hátulról kapják a tüzet, tehát nem mindegy. Valósággal fatalisták voltak. Lesz, ami lesz.

Állandóan 36 fokost jelentett a reggeli segédtiszt, hogy ennyi a hőmérséklet, mondtam nekik, hogy hát hozzátok be a hőmérőt hadd lássam, mert én mindig sokkal hidegebbnek éreztem a hőmérsékletet Rettentően csikorgott a hó, amit idehaza Magyarországon soha nem tapasztaltam: ilyen hócsikorgást. Elég az hozzá, hogy előhozzák a hőmérőt és én kénytelen voltam megrázni. Mondom, te szerencsétlen hát ezt kiveheted a higanyt és kalapálhatod és formálhatod, ez meg van fagyva teljesen. Mondom szerezz borszesz hőmérőt, na és akkor kisült, hogy 52 fok hideg volt aznap, amikor a hőmérőt hozták.

 

 

K. Gy., vezérkari tiszt

 

Kérdeztem, hogy vajon nem kellett volna-e Jánynak, aki felmérte és pontosan tudta azokat a hiányosságokat, amellyel az alárendelt hadsereg rendelkezik, otthagyni ezt a hadsereg-parancsnokságot? Azzal az indoklással, hogy ezzel az erővel ezt a feladatot végrehajtani nem lehet, ezért a felelősséget nem vállalja. Ez nem jelentette volna azt, hogy a 2. hadsereget visszaadják a németek, vagy nagyon sok Jány helyett még tíz másik magyar tábornok is lett volna, aki a doni hadsereg parancsnokságát átvegye, de Jány lemondását felhasználva a magyar vezérkar főnöke, melléállva, erélyesebben követelhetett volna a németektől enyhítéseket, tartalékokat Talán ezáltal ha a katasztrófát elmulasztani vagy elkerülni nem is lehetett volna, de sok magyar vért meg lehetett volna spórolni. Ezek nem történtek meg. Sőt, amikor Hitler parancsa megérkezett, akkor azt a magyar vezérkar főnöke még kiegészítette egy szerencsétlenül fogalmazott paranccsal, amelyik azt mondta, hogy itt ki kell tartani, nincs hátra, csak előre van.

 

 

H., honvéd

 

Én nem tudom, hogy mennyit tett ki létszámban a második magyar hadseregnek a tiszti kara. De a legkisebb tisztnek is legénye volt, a legkisebb zászlósnak is legénye volt. És ezek nem voltak aktív harcosok, hiába volt puskájuk, tehát nem voltak aktív harcosok, hanem az volt a fő gondjuk, ki legyen a birgerli csizma pucolva, az volt a fő gondjuk, hogy meglegyen a reggeli. Hát nyilván, hogy a lakosság köréből előkeríteni valahonnan tojást, vagy ezt vagy azt vagy amazt.... Tehát ilyen dolgokkal voltak elfoglalva és ez nyilván csökkenti a harcképességet egy hadseregnél.

 

 

M., tábori lelkész

 

Röpcédula-háború is folyt, mert szórták a röpcédulát a német repülök is, oroszok is szórták. Van egy csomó ilyen röpcédulám, van ilyen gyűjteményem. Hogy mi azért vagyunk itt, hogy a szovjet ne lőjjön, inkább itt harcoljunk, mint Magyarországon dőljön el a háború. Szóval nagyjából ez a jelszó volt. Aztán volt eset, hogy a szovjet gépek ledobtak röpcédulákat, magyar nyelven is. Ezeken meg pont az ellenkezője: Mit kerestek itten, magyarok? Mit kerestek itten, mikor nektek nagyobb feladatotok lenne a kis hazátokban otthon ... vagy mit vártok ti a németektől, mert csak elnyomásban lesz részetek ... satöbbi. Szigorúan tilos volt röpcédulát fölszedni, de hát azért mindenki telegyűrte a zsebét És ha esetleg volt olyan parancsnok, aki számonkérte, mi az..., hát akkor W. C.-papírnak tettem el. Nincs W. C.-papírom. Nemcsak röpcédula-háború folyt, hanem propaganda hangszóró-háború is mind a két részről, nekik is voltak dinamikus hangszóróik, meg nekünk is. Úgyhogy az egész vonal harsogott a propagandától, amikor megszólalt, legtöbbször késő este vagy éjszaka. A mi mesterünk a Prühler Jani bácsi volt, egy apró emberke, nagy szakállal, Tanár volt civilben, ferencvárosi fiú, nagyon szerettük a Jani bácsit, és nagyon harcias volt. Mindig kandúrcsizmában járt, nagy csizmában, és akkor kiabált az oroszok felé, hogy itt Iván Ivánovics Prühler beszél hozzátok, az a Prühler, aki apátokat is megverte már az első világháborúban. Nektek is ez lesz a sorsotok, ha nem jöttök át.

Kétségtelen, hogy ennek volt azért hatása, mert nálunk is jelenteni kel. lett sokszor, hogy eltűnt ennyi és ennyi honavéd, átszökött.

 

 

R., ezredes

 

Megafonnal kiabáltak át. Itt értesültem először, addig egyáltalán nem hallottam róla, hogy Grassy Újvidéken siralmas dolgokat követett el. Tehát érdekes dolog az, hogy én, aki Erdélyben szolgáltam, semmi fogalmam, tudomásom nem volt a Bácskában történt dolgokról. Nem jutott el hozzám. Hogy azután, valószínűleg fogolyvallomások alapján még az én nevemet is tudták, és az átkiabálásban még az én nevemet is mondták. Azt kiabálták át, hogy nekem se higgyenek, mert én is Horthy fullajtárja vagyok.

 

 

V., ezredes

 

Közben valamelyik frontszélen ott volt a Karády is. Kiabálták át, hogy hát hívjuk el a Karádyt ide, hogy ők is hadd hallják, hogy hogyan énekel. Aztán akkor nem lövöldözzük egymást. Énekelt bent ám az állásokban elől. Kiment a frontra a katonák elé, aztán az oroszok hallgatták.

 

 

L., tartalékos tiszt

 

Meglepetve láttam egy sárga csillagos, sárgaszalagos munkaszolgálatost, aki ijedten nézett rám, mintha csak az látszott volna a szemén, hogy biztos bajba kerül, hogy mit keres ő itt a vonalban. Én azonban mintha nem is vettem volna semmit észre, és megkérdeztem, hogy mit csinál, és akkor láttam, felébredt benne a művészi érzék, hüvelyek, lövedékhüvelyek voltak a kezében és azokat véste, kopácsolta, gyönyörű mintákkal vázákká. Megkérdeztem a civil foglalkozását, mérnöknek mondta magát. Érdeklődtem: mennyiért lehet ezt csereberélni? Nem, nem pénzért, hát mit csináljon ő itt a pénzzel a fronton, szalonna, étkezési maradékokért, darabokért, azért csinálja. Rajta van a Don, az állásunkkal szemben levő magaslat, amelyet a magyar katonaság meszes hegynek nevezett el, lent az aknavető és lent, legalul pedig a visszaállított kék Duna. Rajta az igazoló okmány kiverve: 1942–43.

 

 

Sz., szakaszvezető

 

Karácsonyfát a századparancsnokom, 150 km-ről, alkalmi postaként, valami teherkocsival hozatott. Hozzájutottunk egy karácsonyfához. A szaloncukrokhoz pedig úgy, hogy a katonák levélváltás kapcsán kaptak maximum 1 kilós csomagot. A csomag tartalma pár szem szaloncukor volt, egy kis doboz cigaretta, csokoládé darab és meglepetésül egy kis betlehemi jászol, karácsonyfa kivágott papírral. Betlehemi jászol, jézus város, „isten segíts”! A végső és nagy nehézségekben az ember mindenképpen, amikor úgy látja, hogy emberi ereje, tudata, tevékenysége csődöt mond, akkor másba kapaszkodik.

 

 

L., vezérkari tiszt

 

December végén érkezett Horthy kormányzó parancsa Szombathelyi aláírással, hogy a Don védelmében mindenképpen ki kell tartani, hátra nincs, csak előre.

Hát ez tulajdonképpen a német intézkedéseknek az ismétlése volt magyar nyelven.

 

 

M., tábori lelkész

 

December 28-ról ezt írtam: A németek nagyon mozognak, minden felesleges erőt elvisznek. Állítólag Sztálingráddal nagy bajok vannak. Tőlünk délre is megnyomták a frontot, a hírek szerint a román és az olasz front megroppant, a faluból ki kell költöznünk, Korotjak előtt fedezékbe kell vonulni. Pedig egész jó volt az a kis kunyhó, igen nagy a posta forgalma, rengeteg munkát adnak, a cenzúrát csinálnám. Találomra átnézek egy-két lapot, mindegyik tele van aggodalommal és az otthon után való vágyakozással. Jobb ezeket el se olvasni. A mai eligazítás elhozta Szignumom okmányát, minek ezt ideküldeni? A koszt egészen jó kezd lenni, 25 dkg szalonna, ¼ liter rum, ami a lövészárok pótlék. Kár, hogy a gondoskodás ilyen későn kezdődik. Vételezéskor látjuk, hogy a raktárak tömve vannak. Minek ezt tartalékolni ?

Vasaságival, az új református lelkésszel egész nap a boldirevkai temetőt járjuk, a kataszterén dolgozunk. Érdekes látogatónk volt A Braun nevű muszosom megszökött, igen jól van felöltözve, azt hiszem, a partizánokkal csavarog. Jelentenem kéne, elfogni, vagy lelőni, de nagyon bízik bennem. Jobb ilyesmiről nem is tudni. Vakmerő, bátor ember volt Este Nyinocskánál voltunk. Panaszkodik, hogy éjjel az átvonuló németek csizmástól az ágyába feküdtek. Ezek a délnek vonuló németek olyan fáradtak, mint a hullák. December 30. Szabadságom már biztos. Sura egész nap itt sündörög, nemhogy örülne, hogy mindent itthagyok neki. Ha nem jövök vissza, az csak neki jó, érdekes lány. Az itteni viszonyokban is császárnő lehetne. Elejét és keblét tekintve. Állítólag Moszkvában volt telefonos kisasszony, és a háború alatt hazaszökött a szüleihez. Itt laknak a ház melletti bunkerban, soha semmit nem fogad el, és esküszik arra, hogy ők fognak győzni, mi meg menekülünk innen.

 

 

L., tartalékos tiszt

 

Jött szét a hír, a telefon, hogy kint van a tábori színház, egyik kedvencünk, a székely bájosságunk, Kiss Manyi. Kinn van a habos süteménnyel. Mintha csak a hóból csinálta volna a nótát, a dalt.

 

 

M., tábori lelkész

 

Hát ez az év lassan véget ért, az újév első napjaiban jöttek a tábori színészek hozzánk.

Uthry Annára és Kiss Manyira emlékszem, annál is inkább, mert Kiss Manyi nálam is lakott egy pár napig. Nagyon kedvesek, helyesek voltak. A Manyi nagyon kedves és jókedvű volt, a Pionír parkban voltak az előadások. Ott volt egy alkalommal a hadosztályparancsnok úr is, és az ezredes úr is ott volt. Szerintem sok értelme nem volt annak, hogy kijöjjenek ide hozzánk. Akkor mikor mi olyan állapotban voltunk, hogy bennünket ezzel ámítani, hogy színészkedéssel, színészekkel nem sok értelme volt. Megjegyezte az egyik honvéd, az egyik kocsis, hogy inkább zabot küldtek volna ki, mint ezeket a színészeket, mert arra nagyobb szükségünk lett volna. Nem is nekünk, de a lovainknak.

 

 

K., tizedes

 

Be-bejártam vételezni hátra Osztrogovszkba, 17 km oda. Pontosan emlékszem rá. És hát ott mindig láttam, hogy mi van, mire készülnek, a vasutakat fölrobbantgatták a németek. Mondtam a szolgálatvezetőnek, hogy baj lesz, mert a vasutakat fölrobbantják, annak megvan az oka, hogy ne tudjanak utánuk jönni. Visszavonulás lesz, majd meglátod, visszavonulás lesz. Hát nem hitte. Hitte is, nem is.

 

 

S., tartalékos tiszt

 

Tizenkettedikén lett volna a váltás, leváltás. És ugyanakkor indult meg az orosz támadás. Hogy az oroszok erről tudtak-e, azt nem tudom. Lehet, de ők akkor indították az ellentámadásukat Már most Minek nevezzem, szűkkeblűségnek, okosságnak, vagy nem tudom mi, de tény az, hogy a váltásra kijött vagy hetven vagy harmincötezer ember, nem tudom, mennyi, fegyver nélkül jött ki. Azzal, hogy a leváltott egységektől puskát, fegyvereket átveszik és azok hazamennek megint fegyver nélkül.

Hát ez természetes, bennünket, kint levő embereket, mint sok minden más, mostohagyerekként éreztük magunkat, kinn, akiket odadobtak áldozatnak. Ez az érzés bennünk is megvolt, de tudtuk, hogy talán magasabb célok kívánják ezt. Nem jól esett.

 

 

K., tizedes

 

Hanem aztán azon törtem a fejemet, hogy a rossz nadrágomat elküldtem megfoltoztatni. Egy Molnár János nevű abonyi emberrel a szabókhoz. Mondom neki, hogy vidd el, mert lyukas nadrágban találnak az oroszok, ha elfognak. Elvitte a nadrágom, aztán jött a szolgálatvezető. Mondom, elküldtem a nadrágom megfoltoztatni, mert lyukas nadrágban találnak az oroszok. Megint ezt mondod? Ezt mondom én. Hát nem telt ebbe csak egy órahossza vagy kettő, már jött, hogy most már hozassam haza a nadrágot, mert tényleg gatyában fognak el az oroszok. Már akkor aztán tudta, megkapta a parancsot. Hazahozták a nadrágom, fölöltöztem, aztán jött megint, hogy na öreg, én nem mondok neked semmit sem, jobban tudsz te mindent, mint én. Csinálj, amit akarsz, azt mondja. Az a parancs, ki kell menni a vonalba, be kell húzatni a páncéltörő ágyúkat, visszavonulunk ...

 

 

(Folytatjuk)


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/03 16-21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7518