KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/július
• Gombár Csaba: Megjegyzések a politikai filmről?
• András László: A kecske mekegése Az áldozat
• Pilinszky János: A szabdesés logikája Kígyótojás
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Filmrulett Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai
• Zalán Vince: A filmvilág másik fele Taskent
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tökröm... Oberhausen

• Kardos Ferenc: Jegyzetlapok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Technika és szorongás Alfred Hitchcock halálára
• N. N.: Alfred Hitchcock filmjei
• Bársony Éva: „Érezni a premier plant...” Riport a filmszínészképzésről
• Szász Péter: Ki ölte meg a Halált?
• Molnár Gál Péter: Humphrey Bogart, a leélő
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A sáska napja
• Koltai Ágnes: Előttem az élet
• Gervai András: Az autóstoppos
• Szendi Gábor: A férfi, aki szerette a nőket
• Koltai Ágnes: A varsói polgármester
• Bende Monika: Az autóbusz akció
• Harmat György: Félek
• Veress József: Az ötödik évszak
• Sólyom András: Júliusi találkozás
• Hegedűs Tibor: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit?
• Fenyves Katalin: A Romeyke-ügy
• Kendrey János: Hintó géppuskával
• Loránd Gábor: Őrlődés
• Sólyom András: Picasso kalandjai
• Tótisz András: Karate – A legerősebbek
• Hegyi Gyula: Üzenetek a börtönből
• Kulcsár Mária: Vágyak idegenben
• Veress József: Evezz egyedül
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Ami jó, és ami nem Miskolc
• N. N.: Díjnyertesek Miskolc
• Csala Károly: A humor diadala München
• Sándor Iván: Ki itt a bálanya? Csurka István drámájának tévéváltozata
• Fábián László: Közösség és környezetformálás beszélgetés Nicolas Schöfferrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Ranódy-filmek a képernyőn
• Karcsai Kulcsár István: Elia Kazan-sorozat
KÖNYV
• Györffy Miklós: Godard, Herzog, Schroeter Egy nyugatnémet könyvsorozatból
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Szalad, szalad a filmcím... Olvasói levél
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Bolesław Michałek és Rolf Richter

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A királyi biztos szeretője

Rózsa Zoltán

 

Carlos Diegues Glauber Rochával együtt egyike a legeredetibb brazil filmrendezőknek. Mindketten a cinema nôvo életerős és a modern brazil filmgyártás és filmművészet történetében kitörölhetetlen nyomokat hagyó irányzatának tagjaiként váltak ismertté és híressé. Ez a hatvanas években kibontakozó irányzat a hetvenes évek végére lényegében már megszűnt, és az egyéni utak sokaságába, változatosságába torkollott. Ám ami megmaradt belőle, az a legfrissebb brazil filmművészet egyik erőssége: a brazil valóság feltárása és a nemzeti filmgyártás erősítése. A brazil rendezők fokozott érdeklődéssel fordultak a fiatal brazil nép élete, történelme, folklórja és legendái felé.

Carlos Diegues 1976-ban forgatott műve, A királyi biztos szeretője sajátos költői visszatekintés a brazil történelemre és egy legendára: Xica da Silváéra. (A film eredeti címe az ő neve.)

A kirobbanó életerőtől és az új brazil filmgyártást annyira jellemző egészséges erotikától duzzadó film tulajdonképpen az önálló, független Brazília megszületése előtti időkről szól. A XVII. század azon évtizedeiről, amikor Minas Gerais és Saõ Paulo államokban az újonnan feltárt arany- és drágakőbányák valóságos „aranylázat” robbantottak ki, és megkezdődött a telepesek áramlása a partvidékről Brazília belső területei felé. De nemcsak a telepeseké. Az afrikai néger – főleg angolai – rabszolgáké is. Az aranyláz éveiben az évi húszezret is elérte az idehurcolt afrikaiak száma.

Az eddig főleg mezőgazdasági termékeket (cukornád, fa) adó gyarmat felértékelődött a portugál korona szemében. A portugál arisztokrácia körében valóságos divattá és nem utolsósorban jól jövedelmező vállalkozássá vált egy-egy brazíliai magas kormányhivatal elnyerése. Az állandó pénzzavarban szenvedő anyaország, e hivatalnokain keresztül, kíméletlenül megadóztatta, a korona javára lefoglalta a jövedelmek jelentős részét. A féktelen kizsákmányolás ellen természetesen számos lázadás (a rabszolgáké) és felkelés (a vállalkozó polgároké és részben a helyi arisztokratáké) zajlott le, amelyek végül is a Portugáliától független Brazil Császárság kikiáltásához (1822. szept. 7.) vezettek.

Diegues filmje ennek a függetlenedési folyamatnak a sokfajú brazil nép és nemzeti öntudat kialakulásának története. Pontosabban: artisztikus, kissé anarchikus és szubjektív költői látomás a nemzetté válás egy-egy aspektusáról. Nevezetesen a gazdasági kizsákmányolás elleni tiltakozásokról és a mai Brazíliát alkotó fekete rabszolgák és fehér telepesek bizonyos „érdekazonosságáról” és ennek következtében felszabadításuk egyik sajátos „latin” okáról; a fajok keveredéséről.

A film története ezt a két témát járja körül. A helyi kormányzat felülvizsgálatára (mivel egyre kevesebb aranyat és gyémántot küld Portugáliába) új királyi biztos érkezik. Ezt az erőteljes, jóképű fiatalembert elbűvöli a brazíliai tropikus világ a maga színeivel, virágaival, végtelen szép-vad tájaival és nem utolsósorban ellenállhatatlan temperamentumú fekete rabszolganőivel.

Az új királyi biztosnak megtetszik az öreg helyi parancsnok kihívó szépségű fiatal rabszolganője, Xica da Silva, és egyszerűen elveszi tőle. A varázslatos erotikájú lány azután szinte megbabonázza és zabolátlan érzéki vágyainak, akaratának és gátlástalan nagyravágyásának kiszolgálójává teszi a fiatal királyi biztost, aki aztán felszabadítja a lányt.

Xica da Silva a csúcsról, ahová mind a helyi portugálok, mind a nála szerencsétlenebb egykori rabszolgatársai gyűlöletétől, irigységétől övezve feljutott, a mélybe zuhan, s egy (a még korlátlan hatalma és gazdagsága idején általa néger papok számára alapított) kolostorba menekül.

Az élet, a szerelem, a fajok keveredése, az „öreg” Portugália elleni „fiatal” brazil lázadás folytatódik... A szabad új-világ, Brazília születőben van.

Lehet, hogy történelmileg ez a kép nem mindenben felel meg a tényeknek, de Carlos Diegues költői látomása – mert ő így látja és így akarja láttatni e folyamatot – mégis szuverén érvényű! És ilyennek érezhette Brazília sokfajú lakossága is, ahol a film – mint egy nemzeti filmeposz – óriási sikert aratott.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/06 44-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7429