|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
DVDSzörnyszülőkBata Norbert
Mom and Dad – amerikai,
2017. Rendezte: Brian Taylor. Szereplők: Nicolas Cage, Selma Blair, Anne
Winters. Forgalmazó: Universal. 82 perc.
Régóta visszatérő
(rém)képzet a populáris moziban a szülőre, felnőttre veszélyes gyermek
figurája, legyen szó pszichopata csemetékről (The Bad Seed, Jófiú, Mikey), mostohacsaládjukat ritkító
ördögfiókákról (Ómen I-II), vagy akár
a karaktertípus vígjátékba delegált változatáról, a kis gézengúzokról (Reszkessetek, betörők!, Clifford, Dennis, a komisz). E felállás fordítottja csöppet sem meglepő
módon jóval kisebb karriert futott be, akadnak azonban vakmerő vállalkozók,
akik időnként mégis próbálkoznak vele. A Szörnyszülők
(bár ezúttal találó a magyar címadás, az eredeti puritánsága említést érdemel: Mom and Dad, azaz Anyu és Apu) a Crank- és Gamer-filmeket társrendezőként jegyző Brian
Taylor első saját játékfilmje (nemcsak rendezte, írta is), amelyben a Nicolas
Cage és Selma Blair által játszott házaspár rátámad a saját gyerekeire, s egy
rejtélyes tömegpszichózis hatására hasonlóképpen cselekszik a kisváros
valamennyi felnőttje. A szűk körben ismert spanyol kultuszfilm, a Ki képes megölni egy gyereket? 1976-os
provokatív Madarak-átiratában egy
szigeten gyermekek gyilkolásszák az odatévedő felnőtteket: mintha a Szörnyszülők ennek a szituációnak lenne
a fordítottja, de amerikai fronton is egyértelműek az előképek, George A.
Romero remeke, Az élőhalottak éjszakája
pusztulásvíziója ötvöződik a Wes Craven-filmekből ismerős családi
kegyetlenkedésekkel.
A Szörnyszülők nem hagy kétséget afelől, értő módon nyúltak-e a
tabutörő témához: ilyen hitvány opusszal még a kortárs mozikínálatban is alig
lehet találkozni. Közhelyekből felskiccelt karakterei, a cselekményépítésben
mutatkozó gikszerek – kivált a flashback-jelenetek
beiktatása a feszültségpontokon –, a zilált vágással és a kézikamerás rohangálásokkal
roncsolt látványszervezés talán csak szimplán dilettáns munkát eredményeznének,
de a filmre rátelepedő mizantrópia és nihilizmus kifejezetten kínossá teszik az
összképet. A módfelett ízléstelen dalválasztások – ezek egyike eredményezi a
film mélypontját, a szülészeten megkísérelt gyilkosság jelenetében – ugyancsak
azt húzzák alá, hogy a Szörnyszülők
mindössze egyetlen bizarr high concept
közel másfél órássá pumpált illusztrációja, amely a nézőjét is semmibe veszi:
végkifejlete nem is annyira nyitott, mint inkább szó szerint befejezetlen.
Extrák: Kisfilm a rendezővel
és a stábtagokkal.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|