KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Szörnyszülők

Bata Norbert

Mom and Dad – amerikai, 2017. Rendezte: Brian Taylor. Szereplők: Nicolas Cage, Selma Blair, Anne Winters. Forgalmazó: Universal. 82 perc.

 

Régóta visszatérő (rém)képzet a populáris moziban a szülőre, felnőttre veszélyes gyermek figurája, legyen szó pszichopata csemetékről (The Bad Seed, Jófiú, Mikey), mostohacsaládjukat ritkító ördögfiókákról (Ómen I-II), vagy akár a karaktertípus vígjátékba delegált változatáról, a kis gézengúzokról (Reszkessetek, betörők!, Clifford, Dennis, a komisz). E felállás fordítottja csöppet sem meglepő módon jóval kisebb karriert futott be, akadnak azonban vakmerő vállalkozók, akik időnként mégis próbálkoznak vele. A Szörnyszülők (bár ezúttal találó a magyar címadás, az eredeti puritánsága említést érdemel: Mom and Dad, azaz Anyu és Apu) a Crank- és Gamer-filmeket társrendezőként jegyző Brian Taylor első saját játékfilmje (nemcsak rendezte, írta is), amelyben a Nicolas Cage és Selma Blair által játszott házaspár rátámad a saját gyerekeire, s egy rejtélyes tömegpszichózis hatására hasonlóképpen cselekszik a kisváros valamennyi felnőttje. A szűk körben ismert spanyol kultuszfilm, a Ki képes megölni egy gyereket? 1976-os provokatív Madarak-átiratában egy szigeten gyermekek gyilkolásszák az odatévedő felnőtteket: mintha a Szörnyszülők ennek a szituációnak lenne a fordítottja, de amerikai fronton is egyértelműek az előképek, George A. Romero remeke, Az élőhalottak éjszakája pusztulásvíziója ötvöződik a Wes Craven-filmekből ismerős családi kegyetlenkedésekkel.

A Szörnyszülők nem hagy kétséget afelől, értő módon nyúltak-e a tabutörő témához: ilyen hitvány opusszal még a kortárs mozikínálatban is alig lehet találkozni. Közhelyekből felskiccelt karakterei, a cselekményépítésben mutatkozó gikszerek – kivált a flashback-jelenetek beiktatása a feszültségpontokon –, a zilált vágással és a kézikamerás rohangálásokkal roncsolt látványszervezés talán csak szimplán dilettáns munkát eredményeznének, de a filmre rátelepedő mizantrópia és nihilizmus kifejezetten kínossá teszik az összképet. A módfelett ízléstelen dalválasztások – ezek egyike eredményezi a film mélypontját, a szülészeten megkísérelt gyilkosság jelenetében – ugyancsak azt húzzák alá, hogy a Szörnyszülők mindössze egyetlen bizarr high concept közel másfél órássá pumpált illusztrációja, amely a nézőjét is semmibe veszi: végkifejlete nem is annyira nyitott, mint inkább szó szerint befejezetlen.

Extrák: Kisfilm a rendezővel és a stábtagokkal.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/07 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13727