TinifilmekKamaszhorrorDzsihád-generációSepsi László
Az új évezred horrorjában ismét a fiatalok a borzalom forrásai, de a gyilkosok már nem gyermektestbe zárt démonok, hanem Larry Clark zavarodott white trash kamaszainak vérrokonai. The Kids Aren’t Allright
(The Offspring)
A fürdő tele volt. A kicsi gyerekek úgy locsogtak és tocsogtak a sekély vízben, mint egy piranha-iskola.
Jack Ketchum: A szomszéd lány
A nirvánába tartó X-generációt a kilencvenes évek derekára a vásznon is kegyetlenségben és nihilizmusban vegetáló szubkultúrák kavalkádja váltotta: Linklater henyéinek és Cameron Crowe ártalmatlan facérjainak helyét átvették Larry Clark és Harmony Korine kölykei, illetve Gregg Araki fantáziavilágokba bódult elátkozottai. E gyerekek-fiatalok egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy nem csupán egymásra, de a felnőtt társadalomra is veszélyt jelentenek – a Tökéletlen idők sörözgető-füvező kamaszai után a Gummo macskagyilkos degeneráltjai szállták meg a kertvárosi utcákat. Az iskolai lövöldözésektől sokkot kapott ezredforduló filmjeiben nem csupán a legelvetemültebbek ragadnak fegyvert, hogy vélt sérelmeiket megtorolják: egy félresikerült scramble-parti (Ken Park), egy testvér elvesztése utáni gyászmunka sikertelensége (Kegyetlen kölykök) vagy a féltékenység (L. I. E.) ugyanúgy véres leszámolásokhoz vezethet.
Csupán idő kérdése volt, hogy az amerikai független filmen kívül is jelenlévő trend – lásd például a brazil Isten városát, a témát a Haragban a világgal korába visszahelyező svéd Kegyetleneket vagy az egészen friss, német Hullámot – édesházasságot kössön a kifulladó tini- és J-horror-hullámtól némileg megszürkült kortárs borzalomfilmmel. A Motel Szlovákiájának utcáin már gyilkos gyerekhordák portyáznak, s pár évvel később bekopognak a külvilágról mit sem tudó középosztály házainak ajtaján.
A hamelni patkányfogó
A hatvanas évek fordulóján a Contergan-botrányra reflektáló gyerekhorror (Az elátkozottak faluja) csupán előjátékául szolgált az egy évtizeddel később elhatalmasodó trendnek: a Rosemary gyermeke és Az ördögűző lehetséges olvasataiból már nem a terhes anyák által szedett nyugtató mellékhatásainak tragikus következményei tűnnek ki, hanem az a hatalmas generációs feszültség, amely Amerikát a vietnami kudarc éveiben jellemezte. A hetvenes évek szüleik ellen forduló gyermekei – legyen szó a sátánfilmek apróságairól vagy Stephen King parafenoménjeiről – nem csupán a fent említett konfliktusra utaltak, hanem testileg-lelkileg megkínzott szülőfigurái által fő célcsoportjuk – a moziba járó, a gyerekvállalás sokkjával és a gyermeknevelés kudarcaival először találkozó tizenöt-harmincöt közötti fiatal felnőttek – számára is egyértelmű azonosulási pontot nyújtottak.
Az új évezredben nem csupán a hetvenes évek ilyetén hagyományai születtek újjá: a gyermektestbe zárt démonokkal operáló misztikus horrorok (Ómen, A túlvilág szülötte, Wicked Little Things) mellett megjelent a gyermekhorror egy markáns tematikus csoportja, mely a fantasztikum teljes mellőzése mellett a Fűrész-szériával fémjelzett torture pornót idéző erőszakszekvenciákkal sokkol. A The Lost, az Eden Lake vagy a Hívatlanok tizen-huszonéves gyilkosainak nem az Ómen Damienje, hanem Larry Clark zavarodott white trash legényei és Catherine Hardwicke tizenhárom éves lánykái jelentik a legközelebbi vérrokont.
E történetek ott veszik fel a fonalat, ahol a Hameln városának tragédiáját elregélő német monda – melyet Egoyan Eljövendő szép napok című filmje is hasonló kontextusban használt – abbahagyta: a gyerekek és szülők, fiatalok és felnőttek közötti kapcsolat megszakadt, a kommunikációs szakadék átugorhatatlan, s a legközelebbi találkozást egy Time-címlap absztrakt antagonistája vagy egy-egy zavargás tévéképernyőn villódzó képsorai jelentik.
Illetve az a pillanat, amikor egy gyanús, egyetemista korú fiatalember átugrik a szomszédból négy tojásért.
Trick or Treat
Az áldozatok főképp a középosztályból kerülnek ki, és sokszor alig idősebbek támadóiknál – a különbség egy generációnyi vagy még annyi sem. A Funny Games U.S. két felnőttje harmincas éveik derekán jár, az őket terrorizáló két fiú épphogy megkezdhette húszas éveit. A Hívatlanok párocskája valamivel fiatalabb, a házukat ostromló maszkos alakok talán végzős középiskolások lehetnek, ahogyan az Eden Lake nyaraló hősei is középiskolásokból álló galerivel kerülnek szembe. A legfiatalabbak az Ők apróságai: egyidősek a Motel 1-2 gyerekbandáinak tagjaival – de szemben a Hívatlanokkal vagy az Eden Lake-kel itt a helyszín Kelet-Európa. Ez a motívum egyszerre utal a Nyugat e térséggel kapcsolatos előítéleteire – melyeknek iróniával tálalt,széles tárházát láthatjuk Eli Roth mindkét filmjében – s korrelál azzal a ténnyel, hogy a franciaországi zavargások idején a szóvivők első bűnbakjai a bevándorlók voltak.
Az Ők kvázi-remakejének is tekinthető Hívatlanok, lévén amerikai alkotás, már nem érinti a bevándorló-tematikát: kisteherautón távozó antagonistái küllemükben a déli redneck-sztereotípiát idézik, ezáltal közelebb lépve a Rob Zombie első két filmjében is megidézett rural-horror hagyományához. Ám A texasi láncfűrészes mészárlással szemben itt a borzalom házhoz jön: nem a középosztály óvatlan gyermekei merészkednek megkínzóik felségterületére, hanem azok törik rá az ajtót a saját apró-cseprő érzelmi konfliktusaival elfoglalt átlagpolgárra.
Ugyanezt a receptet követi Michael Haneke 1997-es filmjének shot-to-shot remake-je is. Az eredetileg az előző évtized médiaerőszakot tárgyaló filmjeinek (Született gyilkosok, Őrült város) sorába illeszkedő Funny Games a Warner égisze alatt újraforgatott verziója a megváltozott kontextusnak köszönhetően már új értelmezési lehetőségeket kínál. Az eredeti alkotás befogadó és borzalomfilm viszonyára reflektáló gesztusai ugyan megmaradtak, ám egy évtizeddel az eredeti után nem tűnnek többnek öncélú díszítőelemnél: mivel a közbeszédben háttérbe szorult a filmes erőszak témája, Haneke kinyilatkoztatása – ebből a szempontból – érvényét és értelmét vesztette. A tengerentúli kritika ennek megfelelően értetlenül és elutasítóan fogadta a Funny Games U. S. elidegenítő kikacsintásait, s paradox módon a remake éppen erőszakfilmként maradt emlékezetes: generációs ellentéteket tárgyaló kamarahorror, mely természetes módon illeszkedik azon alkotások sorába, melyek korabeli megfelelője ellen eredetije kikelt.
A brit horror új hullámába (lásd: Filmvilág 2007/5) illeszkedő Eden Lake áll talán legközelebb a hetvenes évek vidéki horrorjának hagyományaihoz: városi hősei egy hétvégét töltenének a címbeli tónál, ám amikor összetűzésbe kerülnek néhány helyi kamasszal, a pihenés vérfürdőbe és embervadászatba torkollik. Miközben kínzásaival és kegyetlen zárlatával a tematika egyik legbrutálisabb darabja, a hat éve szintén kortárs problémákra reflektáló Én pici szemem rendezőjének új filmje egyenesen a Gyilkos túra tanulságáig nyúl vissza: a konfliktus nem csupán gyerekek és felnőttek, hanem nagyváros és vidék, felső-középosztály és alsóbb néprétegek között feszül, miközben a másik féllel kapcsolatos ellenérzések az erőszakot teszik a kommunikáció egyetlen formájává.
„Warum?”
A hetvenes évek megszállott gyermekei – mint az elnevezés is mutatja – önhibájukon kívül kerültek szembe a felnőtt társadalommal. Meg Regan testét Pazuzu vonta hatalma alá, King kukoricagyermekeit a sorok közt járó démon manipulálta, s Damien Thorn sem tehetett róla, hogy éppen ő az Antikrisztus. Richard Donner 1976-os filmjében a sátáni kisfiú leszegett fejjel, mintegy transzállapotban tekeri háromkerekűjének pedálját, egyre gurulva a magasban álló édesanyja felé; a John Moore rendezte remake-ben a rollerező Damien mindvégig célpontjára szegezi tekintetét, egyértelművé téve a gyilkos szándékot.
A kétezres évek gyilkos gyerekei hiányos motivációjú, eredendően romlott monstrumok: a Funny Games U. S. családfője kérdéseire csak lehetséges válaszokat kap, melyek tetszés szerint beilleszthetők a gondolatmenetbe (Dagi „white trash”-drogos, Dagi unatkozó egyetemista stb.); a Hívatlanok ugyanezt egy félmondattal – „Mert itthon voltatok” – intézi el. A hősök otthonaiba betörő támadók éppoly végletesen absztrakt figurák, mint az említett Time-címlap kapucnis alakja: arcukat maszk fedi (Hívatlanok), vagy egy csuklya árnyéka (Ők), öltözetük jellegtelen és fehér, mint az üres filmvászon (Funny Games U.S.).
A tematika absztrahált figurákkal dolgozó kamara-vonala mellett az Eden Lake, a Red vagy a The Lost hús-vér, bár tipizált alakokat jelenít meg. Itt a gyerekcsapatot minden esetben egy pszichotikus vonásokkal felruházott vezéregyéniség irányítja – a The Lostban egyetlen elmebeteg borítja vérbe a kisvárost (miképp az Elefánt lövöldözői iskolájukat), társai előbb tehetetlen szemlélők, később még tehetetlenebb áldozatok – a leggyengébb s ezáltal a legemberibb csapattag pedig rendre halállal lakol (Red, Eden Lake). E filmek tanulsága szerint a felnőttek által magukra hagyott gyerekek számára elég egy karizmatikus szociopata befolyása ahhoz, hogy fegyvert ragadjanak: ahogy Jack Ketchum A szomszéd lány című regényében egy alkoholista mostohaanya biztatása és engedékenysége játszatja újra A legyek urát egy kisvárosi pincében, úgy az Eden Lake csellengő kamaszai is vezérük hatására kezdik terrorizálni a weekendező hősöket. A trendhez csupán érintőlegesen kapcsolódó A hullámban elég az autokrácia elszabadult algoritmusa, hogy célt adjon a lézengő gimnazisták életének, és ifjú fasisztákat szabadítson a német nagyváros utcáira. Origami-szakkör és sportverseny helyett a hétköznapi csellengés vákuumát az erőszak és a tehetetlen gyűlölet tölti be: az önkifejezés egyetlen eszköze az unalomtól hajtott, értelmetlen brutalitás.
Enyém a bosszú
A hetvenes évek sátáni gyermekfilmjei mellett az egyik legmeghatározóbb trend a számos műfajban (legyen szó akár westernről, bűnfilmről vagy horrorról) jelenlévő bosszú-tematika volt, ahol a megtorlás számos esetben a felnőtt társadalommal szembekerülő fiatalkorúakat érintette, mintegy válaszolva a gyerekhorrorban felvetett fenyegetésre – lásd a Brian Garfield regényéből készült Bosszúvágyat vagy a Szűzforrást újragondoló Utolsó ház balrát. Az elvadult galerik megbüntetésének témája az ezredforduló után is felbukkant: Garfieldnek egy másik bosszúregényéből James Wan forgatott esetlen B-filmet (Death Sentence), két Jack Ketchum-adaptáció (Red, The Lost) s a brit horrort gazdagító A vadász – mely mintha a Könyörtelenek pesszimista folytatása volna – szintén az igazságszolgáltatás kérdését járja körül.
A büntetés kérdésével együtt az is felvetődik, hogy valójában kik a történtek valódi felelősei. A Ők tanárnő-hősének halála éppen a gyerekekkel hivatásosan foglalkozó pedagógusok tehetetlenségét fogalmazza meg; A vadász ex-katonája a törvényes igazságszolgáltatás hiátusai miatt sajátítja ki a büntetés jogát; a Red és az Eden Lake pedig – ahogy az Larry Clark munkásságában is megtörtént végül – a szülőkben keresi gyermekeik őrületének okát. Miután néhány kamasz egy vadászpuskával megöli kutyáját, a Red idősödő hőse – elsősorban morális indíttatásból, ahogy Tommy Lee Jones is egy divatjamúlt becsületkódex szabályai alapján vág neki zarándokútjának a Melquiades Estrada három temetésében – felkeresi a szülőket: nem akar többet egy bocsánatkérésnél és néhány atyai pofont a vétkeseknek. Mind a gazdagok, mind a legszegényebbek otthonában elutasításra talál: az apákat nem csak egy öreg korcs halála hagyja hidegen, de saját fiaik nevelése is – esetleg ők maguk romlottabbak, mint bármely fiatalkorú bűnöző a kisvárosban. De Lucky McKee filmjéhez hasonlóan az Eden Lake felnőttjei sem rendelkeznek gyermekeiknél fejlettebb erkölcsi érzékkel – ahogy A szomszéd lány is megmutatta, az őrület felülről jön, a kegyetlenség tanult gesztus.
Az új évezred gyerekhorrorjában a Szent Háború gyerekek és felnőttek között zajlik, legyen szó akár egy magára maradt generáció erőszakkitörésbe burkolt segélykiáltásáról, akár a mindezt értetlenül figyelő konzervatív felnőttek bosszúhadjáratáról. A felvetett megoldások talán éppen egyszerűségük és didaxisuk miatt tűnnek hiteltelennek, ám a Red hősét minduntalan elutasító szülők éppen a legfontosabb és legrémisztőbb ténnyel nem néznek szembe: az események túlélői, szemben az örökifjú démonokkal, hamarosan maguk mögött hagyják a kamaszkort és az iskolapadot.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1331 átlag: 5.47 |
 |
|
