KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/január
KRÓNIKA
• N. N.: Alberto Cavalcanti, King Vidor, Elio Petri, Jacques Tati

• Zalán Vince: Színt vallani Új Balázs Béla-kötetek
• Balázs Béla: Filmkritikát! Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Nanuk, az eszkimó Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: A kritika kritikája Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Pénzért mindent Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Polikuska Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Levél Erdei belügyminiszter úrhoz a cenzúráról és egy szép magyar szóról Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Koltai Tamás: Szakszeűen kisiklatott vonatok Viadukt
• Koltai Ágnes: Varázslók és emberek Tündér Lala
• Boros István: Elsőfilmesek, 1983 Erdőss Pál, Sólyom András, Szurdi Miklós, Vészi János
• Nemes Nagy Ágnes: Vadnyugat keleten A testőr
• András László: Ötezer éves történet A postás mindig kétszer csenget
• Molnár Gál Péter: Játék a bizonytalansággal Madarak
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Múlt és jelen Mannheim
• Zsugán István: Emberek a fevevőgép előtt Nyon

• Bikácsy Gergely: Bálnák és szalamandrák Vázlat Alain Tannerről
• N. N.: Alain Tanner filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A gránátalma színe
• Kövesdi Rózsa: Várlak nálad vacsorára
• Simándi Júlia: A 34-es gyors
• Simándi Júlia: Az elnök elrablása
• Kapecz Zsuzsa: Nyugtalanság
• Farkas András: Kétes hírű menyasszony
• Schubert Gusztáv: Szökés a halál elől
• Schubert Gusztáv: Szerelmek, esőcseppek
• Varga András: Végállomás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A művész élete képekben Liszt Ferenc
• Szilágyi János: A Kockázat kockázata
• Csepeli György: Kant a televíziót nézi A tévéműsorok tetszéséről
KÖNYV
• Simándi Júlia: A hallgatag Asta

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Balázs Béla filmkritikái – először magyarul

Pénzért mindent

Balázs Béla

 

Végre jó és nagy szerepben látható Jannings! Ha ennek a filmnek [Alles für Geld. Rendezte Reinhold Schünzel, 1923 – A szerk.] nem volnának más kiválóságai, akkor már magában ez biztosítaná a sikerét. De a film egyébként is jó. A rendezés és a fényképezés egyike a legjobb német produkcióknak. Az olyan jelenet, mint például amelyikben az üzér Jannings és felhajtója, Schünzel egy gyárost az őt tönkretevő szerződés aláírására rábeszél, félelmetes, mikroszkopikus pontossággal másodpercről másodpercre kidolgozott ábrázolása az olyan párbajnak, amelyben az erős idegek döntenek. Ez a jelenet drámaian láttatja azt a „lélektani pillanatot”, amikor a gyengébbik fél idegei fölmondják a szolgálatot. Máskor egy pusztán fényképezéstechnikai fogásból teremt a film drámai feszültséget. A tanú a tárgyalóteremben a jelenlevők között azt a férfit keresi, akit gyanúsít. A képkivágat addig szűkül, amíg végül csak egyetlen fejet látunk. A látótér beszűkül, és mintegy fojtogató hurok zárja körül a fejet. A rendezésnek még további finomságait is kiemelhetnénk. A forgatókönyv is jó. Egy nyers, durva és pénzsóvár üzér története. Az az asszony lesz a férfi tragikus sorsa – s ez nem különösebben eredeti –, akit magának meg akar vásárolni. De amikor kapzsiságával fia gyilkosa lesz, ez, a kissé kalandos történet ellenére is olyannyira lehetséges és valószínű, hogy szimbolikus jelentést kap. A forgatókönyvnek csak két kevésbé sikerült pontja van. A főhősnő könnyen és gyorsan otthagyja szeretett vőlegényét. Egy levél, és a dolog el is van intézve. De még gyorsabban és könnyebben találnak újra egymásra. A halálosan megbántott és látszólag nagyon rátarti vőlegénynek elég, hogy a lány rámosolyog. De ez minket nem elégít ki. Azt is hihetjük, itt kivágtak a filmből [Balázs Béla arra utal, hogy talán a forgalmazó vagy a mozitulajdonos rövidítette meg a filmet.– A szerk.] és ezért nem tudjuk meg, mi történt a lány anyjával, aki miatt egyáltalán meghozta ezt az áldozatot, és ezért nem értjük, hogy kerülhetett az üzér házába akkor, amikor még nem is volt a felesége.

De a film igazi tartalmát Jannings premier plánban mutatott arca jelenti.

Egy parvenüt játszik, egy üzért, akivel minden durvasága, közönségessége és alávalósága ellenére kezdettől fogva rokonszenvezünk. Ez Jannings nagy teljesítménye, ebben áll művészetének titka és a film egész sajátosságának titka. Hisz hogyan lehetséges ez? Ezzel a legdurvább naturalizmussal ábrázolt szörnyeteggel nem akkor kezdünk el rokonszenvezni, amikor a film végén azt látjuk, szenved és mindent megbán, hiszen ennek lehetőségét kezdettől fogva sejtettük, sőt, még azokban a jelenetekben is, amikor áldozatainak átvágta a torkát. Janningsban az örök gyermek ragad meg minket, és ez az, ami rokonszenvünk útjából minden szörnyűséget félresöpör. Ami másoknál utálatos modortalanság, az Janningsnál bájos gyermeki neveletlenség. Legszörnyűbb bűntettei legfeljebb gazfickók mulattató csínyjeinek hatnak. Mert a naiv szívjóság átsugárzik mindenen, és ez sejteti velünk, hogy szív és becsületes élet nem jár mindig együtt. Jannings egyébként is azok közé tartozik, akiknek művészete mindig bizonyíték arra, micsoda lehetőségek rejlenek a filmben a dolgok finom ábrázolására és elmélyítésére. A kifinomult literátusok azt szokták felhánytorgatni a filmnek, hogy pszichológiája gyermekded. Valóban létezett egy kor, különösen amikor a film még nagyon is függött az irodalomtól, amikor a film még csak nagyon egyszerű jellemeket ismert. Az egyik nemes volt, a másik hitvány, az egyik komoly, a másik könnyelmű. Ahogyan a film egyre inkább képessé vált arra, hogy a kalandokban láthatóvá váló sorsot az arcjátékkal fejezze ki, hogy az arcok a közvetlenül látható lelket tükrözzék, úgy nőttek az arcjáték lehetőségei is. Ekkor mutatkoztak meg a fiziognómia rendkívüli polifon lehetőségei, amikor is egyetlen arckifejezés a legkülönbözőbb, sőt látszólag ellentmondó dolgokat is kifejezhet. Nincs az a szó, az a mondat, amelyik egyszerre és organikus egységben kifejezhet annyit, mint egy arc. Többszólamú harmónia ez, és a film a premier plánnal lehetővé teszi, hogy olvassuk a fiziognómiai partitúrát, ezt a színpad sohasem érheti el.

Jannings meghatóan „egyszerű” arcjátéka a legbonyolultabb és a legtöbb szólamot tartalmazó partitúrák egyike. Egy kiváló író csak sok száz szóval fejezhetné ki azt, amit fia halottas ágyánál egyetlen arckifejezéssel elmond.

 

Der Tag, 1923. november 14.

Zalán Péter fordítása


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/01 05-06. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6693