KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/augusztus
ALMODÓVAR
• Csantavéri Júlia: Madrid transzban Pedro Almodóvar labirintusa
• Csantavéri Júlia: Madrid transzban Pedro Almodóvar labirintusa
ROLAND BARTHES ÉS A MOZI
• Darida Veronika: A film filozófiája Roland Barthes moziba megy
• Barthes Roland: Garbo arca
BARBÁR IDŐK
• Nemes Z. Márió: Az elveszett múltak Conan, a barbár
• Greff András: Lady Macbeth a sárkányok ellen Trónok harca
• Beregi Tamás: Tetemrehívás A Trónok harca és a fantasy
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Elveszett filmek Prológus Dobai Péter forgatókönyvéhez
• Dobai Péter: Magyar kereszt
• Kovács Ágnes: Örömlányok – festményen Színdramaturgia: Egy erkölcsös éjszaka
• Teszár Dávid: Sorsok és értékek Beszélgetés Miklós Ádámmal
• Győri-Drahos Martin: Kezdő menet Gettó Balboa
A ZSÁNER MESTEREI
• Varga Zoltán: Áldott átkozottak Sam Raimi démonai és szuperhősei
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Fekete Tamás: Pók-stratégia Stan Lee és a Pókember
NEOWESTERN
• Szabó Ádám: Csak gyilkosok S. Craig Zahler westernjei
• Nevelős Zoltán: Tíz év múlva Deadwood – A film
FESZTIVÁL
• Csiger Ádám: Kínai optimizmus Sanghaj
• Beretvás Gábor: A rendszer gyenge pontjai Kolozsvár – TIFF
KRITIKA
• Kránicz Bence: A jótevő Volt egyszer egy... Hollywood
• Huber Zoltán: Vesszőből font emberek Fehér éjszakák
• Vincze Teréz: Határ a csillagos ég Senki többet
• Pethő Réka: Virginia Woolf arcai Vita és Virginia
MOZI
• Vajda Judit: Yesterday
• Kovács Kata: Kettős életek
• Fekete Tamás: Esküvő a topon
• Barkóczi Janka: Újrakezdők
• Baski Sándor: 25 km/h - Féktelen száguldás
• Benke Attila: Übergáz
• Alföldi Nóra: Nicky Larson: Ölni vagy kölni
• Kránicz Bence: Anna
• Kovács Gellért: Annabelle 3.
• Rudolf Dániel: Gyerekjáték
• Varga Zoltán: Toy Story 4.
• Varró Attila: Oroszlánkirály
DVD
• Varga Zoltán: A magyar animáció gyöngyszemei 1-3.
• Benke Attila: A harmadik ember
• Kovács Patrik: Tortúra
• Pápai Zsolt: Hair
• Géczi Zoltán: Egy háború margójára
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Netmozi

You Tube-mozi

Szecskázz!

Hirsch Tibor

A YouTube-on már nem előzetest nézünk, hanem mozi-zanzát.

 

A mozi-zanza célja kettős: értsük meg a történetet, és vegyük át a ritmust. A részletek ugyan lemaradtak, de attól még lendületből állhatunk majd föl a gép elől: a hangulatot fölszívtuk, a mozi megvolt megint – mert azért nem biztos, hogy elsőre így illik vele találkozni.

Tudjuk, az akciófilmek vágássűrűsége negyedszázadonként duplázódni kénytelen, de arra mégis kevesen gondoltak, mit hozhat majd snitt-pergetésben a YouTube? Van ugyebár egyszer a szem állóképet-mozgóképet megkülönböztető ingerküszöbe, és vannak a pofonegyszerű, villámgyors vágóprogramok. És ott a fiatal néző műsorórában és darabszámban mérve is elképzelhetetlenül nagy mozgókép-tapasztalata. Neki a képekből kevesebb is elég. Akkor is elég volna, ha közben nem olvasna távol-keleti képregényt is, csekélyke televízió- és komputermentes szabadidejében – de azt is olvas. Ahogy egy japán manga-hős félközeli, bekeretezett képe, forduló felsőtesttel, irányt jelző kéz- és láb mozdulattal beleélhetően ábrázol a gyereknéző számára egy olyan verekedést, mely „konzervatív akciófilmen” éppen tíz percig tartana, ugyanígy, egy valódi filmből vett mozgóképtöredék is elég neki a mese követéséhez.

A YouTube-szecskák: ezen új képességet birtokló ifjú alkotók ajándékai hasonló képességű közönségüknek. Természetesen az öt percben képpel elmesélt nagyjátékfilmet egyelőre kivédhetetlenül a paródia levegője lengi körül, még ha a szerző szándéka szerint nem is mindig akar az lenni. Viszont tanulságosak a problémák, melyeket a tömörítőnek akkor is meg kell oldania, ha vigyázó szemét csakis az ő mozgóképnyelvét beszélő rétegközönségre veti. Ilyen például a hang és szöveg problémája. Egy használható mondat mégiscsak annyi, amennyi: rövidebb persze, mint régen, de a forgatókönyvírók azért ma is képesek monológokat adni hőseik szájába, sőt, a posztmodern horror példának okáért gyakran dolgozik fecsegős szörnyetegekkel, de már egy kortárs western szűkszavúságában sem lehet annyira megbízni, mint mondjuk a hetvenes években. Vagyis az emberek beszélnek, és beszédükből rövidítve szövegtorzó lesz, ami a YouTube-os zanza-művész számára nem lehet cél.

És itt jön be a képbe a „fucking short version” mozgalom. A kifejezést nem csupán a trágár szócska miatt nem ildomos fordítanunk: a magyar változat a filmtömörítés speciális céljaira nem is volna alkalmas. A b…d meg ugyebár, röviden ejtve is két szótag, és főleg, hiányzik belőle a ritmusszabályozó kattogás. És mert nincs benne a semmiből, a csendből kitörő agresszív „k” sem. A magyar szitokszóval nehezebb lenne egy teljes filmet hitelesen összefoglalni. A játék lényege tehát, hogy az egy-két másodpercnyi töredékekből összerakott ötperces zanza hangsávján zene és zörej mellett csak egyetlen emberi szó szerepelhet, illetve annak játszi változatai: fuck-fucked-fucking…

Az első mozgalmár természetesen gengszter- és akciófilmekkel kezdte. A legtöbbet hivatkozott ősforrás a Coen fivérek Nagy Lebowskija. Aztán régi ScorseseDeNiro-klasszikusok jöttek, Dühöngő bika, Casino, és persze bármilyen hollywoodi örökdarab, ahol az ököl csattog, a torokból indulattal fölküldött „k-k-k” kattog: Drágán add az életed, Sebhelyes arcú, Acéllövedék, Félelem és reszketés Las Vegasban. És persze majdnem minden Tarantino film.

Ha tovább keresgélünk, kiderül, hogy a „fucking short version” műfajtól független találmány. Különben mit keresne Gus Van Sant Good Will Huntingja a naponta szaporodó kínálatban?

Egyébként az újabb darabokban már nem feltétel, hogy a szecskázó művész csakis a film saját anyagából dolgozzon, még ha úgy elegánsabb is. Nincs kőbe vésett szabály: lehet máshonnan való káromkodás-szótagocskát is adni a mit sem sejtő melodráma vagy vígjátékhős szájába.

Mi a fucking short version titka? Nemcsak a trágársága, arra is jó érzékkel épít, hogy az éppen kurrens hollywoodi tömegterméknek jellemzője a szerkezeti-hangulati hisztéria. A feszültségnek esnie és növekednie sokkoló váratlansággal kell: az ordítás mindig az önfegyelem baljós pillanata után az igazi, a vér ott folyik hatásosan, ahol előbb madárcsicsergést élveztünk. Ezt a rángatózást öt percben visszaadni igenis segít a „fuck” szócska. A jó megoldásokat persze nem könnyű érzékeltetni, az ilyesmit látni kell. Hogy tudni illik, fél másodperces kattanások után egy három másodperces rekedt női suttogás milyen pompásan tudja megtörni a monotóniát. A zsugorított film igencsak sajátosan állít emléket a múltnak, ami azért még úgy ahogy, jelen van. Volt egyszer egy mozi: benne mozifilmekkel…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/01 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10013