Mozi

Sztrájk a gyárban

Gelencsér Gábor

En guerre – francia, 2018. Rendezte: Stéphane Brizé. Írta: Olivier Gorce és Stéphane Brizé. Kép: Eric Dumont. Zene: Bertrand Blessing. Szereplők: Vincent Lindon (Amédéo), Mélanie Rover (Mélanie), Jacques Borderie (Borderie). Gyártó: France 3 Cinema / Nord-Ouest Productions. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 113 perc.

A rendező előző filmje, a szintén Vincent Lindon főszereplésével készült Mennyit ér egy ember még oldottabb hangon szólt a munkanélküliség témájáról, mint a mostani. Az eredeti cím – Háborúban – sugallatához méltó kérlelhetetlen dokudrámát látunk a dolgozók kilátástalan küzdelméről. A sztrájk menetrendjében nincs semmi új: ígéretek, aztán azok megszegése; hivatkozás a piaci nehézségekre; az állam mint taktikus közvetítő fellépése; sztrájktörők, bomlasztás, belső ellentétek; végül az indulatok elszabadulása, amelyre „jogos” válaszként léphet fel a „nyugodt” erő(szak). A film egyik döbbenetes hatása, hogy mindez a 19. század óta mit sem változott, legfeljebb globálissá vált, és a multi elleni küzdelem némi nemzeti színezetet is nyer (a francia melósok egy német tulajdonú üzem bezárása ellen tiltakoznak).

Erősebb azonban a film érzelmi hatása, amely stílusából fakad. Az eredetiekhez összetéveszthetetlenül hasonlatosak a sztrájkról szóló rekonstruált televíziós híradók – de az egész film olyan, mintha híradósok kamerája rögzítette volna. Nehéz elképzelni, hogy a szereplők előre kitalált helyzetekben előre megírt dialógusokat mondanának. Valószínűleg nem is így történt, annyira kiszámíthatatlannak hat a jelenetek dinamikája: mikor ki szólal meg, milyen irányba fordulnak az érvek, ki kivel szikrázik össze. Vagy ha mégis, akkor ez kiváló dokumentarista stílusérzékenységről tanúskodik. A szereplők közül mindenesetre csak a főhős, a munkások hangadóját alakító színész profi, a többiek a saját (vezeték)nevükön szerepelnek. A következetes stílust erősíti, hogy a történet szinte semmi helyet nem hagy a magánéleti szálnak, az összes szereplőt csak társadalmi ágensként látjuk működni. Egyedül a sztrájkvezér magánéletébe pillantunk bele – épp nagyapai örömök érik –, ám ez kizárólag szimbolikus értelemben mélyíti el karakterének súlyát: amennyire kiszámítható a sztrájk végkimenetele, annyira váratlan vezetőjének a reakciója… Végül, de nem utolsó sorban nem lehet szó nélkül elmenni amellett, mennyire hiányoznak a hasonló témájú – és erejű – hazai filmek a kortárs kínálatból.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2019/03 55-55. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14032

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -