KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Révész György (1927-2003)

• Bori Erzsébet: Képfegyverek Beszélgetés Amerika médiaháborúiról
• Tillmann József A.: A lidércfény sebessége Paul Virilio: Háború és televízió
• Vágvölgyi B. András: Vágókép: Irak Médiaháború
MÉDIA
• György Péter: A mélypont Televíziózás Magyarországon
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Kishatárátlépés Berlin
• N. N.: Az 53. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kovács Marcell: Dupla vagy senki Kultuszmozi: Brian De Palma Megszállottsága
• Varró Attila: A pillangó álma Femme fatale
FILMZENE
• Forrai Krisztián: Zenés látványkórház Fiatal film, fiatal zene
KÖNYV
• Kolozsi László: Utam Bergmannal Hűtlenek
KRITIKA
• Takács Ferenc: Hermész a Holocaustban A rózsa énekei
• Hirsch Tibor: Az 56-os szelvény Telitalálat
• Zoltán Gábor: Phil filmje Minden vagy semmi
• Gelencsér Gábor: Egy híján húsz Hétfő reggel
• Korcsog Balázs: A jelszónk: Melinda Bánk bán
• Vaskó Péter: Koldusoperett New York bandái
• Békés Pál: Rövidfilmek az időről Tíz perc
DVD
• Pápai Zsolt: Egyenes beszéd Napfényes Florida
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A számat figyeld
• Ádám Péter: Kínzó mindennapok
• Hirsch Tibor: Holly Woodi történet
• Mátyás Péter: Császárok klubja
• Vaskó Péter: A Nap könnyei
• Nevelős Zoltán: A mag
• Halász Tamás: Frida
• Köves Gábor: Donnie Darko
• Varró Attila: Egy veszedelmes elme vallomásai
• Vajda Judit: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt
• Csillag Márton: Szakítópróba
• Wostry Ferenc: A Zu legendája
• Csillag Márton: Johnny English
• Csillag Márton: Tökös csaj
• Kovács Marcell: Széftörők

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Anya

Pápai Zsolt

 

A forradalomban Nagy Imre közeli munkatársaként jelentős szerepet játszott, 1958-ban kivégzett Gimes Miklós egyetlen fia két évvel ezelőtt filmbe kezdett az édesanyjáról, azzal a céllal, hogy közvetve a történelmet fogja vallatóra. Noha ifjabb Gimes Miklós alig ismerte a mozgókép médiumát elhatározása megszületésekor – első dokumentumfilmjét 1997-ben készítette –, izgalmas művet forgatott, olyan filmet, amely nem elsősorban témájának exkluzivitása, hanem személyessége és hangvételének őszintesége miatt érdemes a figyelemre.

Gimes 1950-ben született Budapesten. Édesanyjával apja szigorú felszólítására hagyta el az országot 1956 végén, és csak 33 évvel később, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésekor lépett ismét hazai földre. A jelenleg is Zürichben élő rendező Magyarországhoz és a magyar történelemhez fűződő speciális és ellentmondásos viszonya – mély személyes érintettsége, illetve kívülállása – lehetőséget kínált számára a mások által már annyiszor leírt történelmi események részlegesen újszerű megközelítésére.

Ugyanakkor nem az volt Gimes fő célja, hogy a forradalomról forgasson filmet, vagy édesapjáról készítsen portrét, hanem az, hogy édesanyja, e ritka erős és ritka érzékeny, túl a nyolcvanon is rendkívüli szellemi frissességű asszony kezdetben napsugaras, később tragédiákba futó életútjának tükrében a történelem önmozgásáról tudósítson. Gimes Lucy kronologikus rendben elősorolt és általa folyamatosan kommentált élettényei szolgálnak a film vezérfonalául, de a rendező a család legközelebbi rokonait és barátait is meginterjúvolja. A film – néha naivitásig vitt – személyességének záloga, hogy társszereplőkként kizárólag ők szólalnak meg, egykori politikusok vagy a történelmi események más tanúi nem tűnnek fel. Végeredményben sajátos tónusú történelmi portrédoku született, legnagyobb erénye, hogy a rendező megtalálta a személyes sorsba kódolt univerzális üzenetet: a történelem mindig ellentmondásos – addig jó, amíg az –, de épp e látszólag rideg tény elfogadása vihet minket közelebb a megértéséhez.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/12 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2018