|
|
|
MoziLegendás állatok és megfigyelésükAndorka György
Fantastic Beasts and Where to Find Them – brit, 2016. Rendezte: David Yates, Írta: J. K. Rowling. Kép: Philippe
Rousselot. Zene: James Newton Howard. Szereplők: Eddie Redmayne (Newt),
Katherine Waterstone (Tina), Dan Fogler (Jacob), Colin Farrell (Graves), Ezra
Miller (Credence), Samantha Morton (Mary Lou). Gyártó: Heyday Films.
Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált.
133 perc.
Amióta a hollywoodi
filmipar folytatások helyett a heterogén univerzumokat részesíti előnyben, a
2000-es évek legnagyobb sikerű franchise-a
is nehezen kerülhette el egy spin-off-szál
indítását. A sorozat új inkarnációja, melyet Rowling immáron forgatókönyvírói
minőségben épít tovább, ezúttal nem térbeli, csupán időutazásra hív, és az
Abszol út furcsaságai helyett megelégszik a 20-as évek New York-i utcáinak a
mából nézve egzotikus bájával; miközben nem távolodik el annyira az elődtől,
hogy elidegenítené a törzsközönségét, egyúttal besorol a kortárs young adult filmek társadalomkritikus
vonalába is.
Bár a játékidő
oroszlánrészét elszabadult csodalények befogása köré épülő slapstick-poénok és
vizuális gegek attrakciós füzére teszi ki, a háttérben nyomasztóan ülik meg a
narratívát ennél mélyebb problematikák. Az eredeti sorozat nagyszabású,
eszképista coming-of-age eposza után A Legendás állatok...
közelebb kerül egy kosztümös X-Men-átirathoz, amennyiben a mágia világa
már nem annyira kiválasztottak izgalmas, zárt közösségeként, mint inkább, a
mutánsokhoz hasonlóan, a másság metaforájaként jelenik meg. Nem csak a
varázsfauna Gerald Durelljeként fellépő, a biodiverzitást őrzését zászlóra tűző
főhős szálában, de az antagonista oldaláról, ennél jóval sötétebben, az
elfojtott-eltitkolt varázskészség mint könyörtelenül elszabaduló, (ön)pusztító
erő motívumában is. A boszorkányüldözők társaságától az országba „regisztrálatlanul”
belépő mágusok emlegetésén át a muglik és a varázslók közti háborútól való
félelemig magyarázatot nem igénylő áthallások tömegével találkozunk. A
világpolitikai tendenciák árnyékában mindez extrémen időszerű, a befejezés
pedig épp emiatt kerül egy fokkal nyugtalanítóbb fénytörésbe: míg a filmben a
pusztítás visszaforgatható, az árkok betemetődnek, a városlakók emlékeit pedig,
mintha csak rossz álom lett volna, a feledés esője mossa el, a való világban
nincs más hátra, mint másnap reggel is felkelni, és szembenézni a démonokkal.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 2 átlag: 8 |
 |
|
|
|
