KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Guglielmo Biraghi (1927–2001)
• (X) : 2001: science+fiction/tudomány és fikció

• Schubert Gusztáv: Sorskereskedők Igazság-bulvár
• Székely Gabriella: Semmi politika, filmesek vagyunk! Beszélgetés a dokumentumfilmezésről
• Bori Erzsébet: Megcsalatva Gyerekek – Koszovo 2000
• Dániel Ferenc: Az emberek szörnyülködnek, hurcolkodnak A részlet hatalma
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Rövidsarok Kisjátékfilmek
• Muhi Klára: Háromezer méteres kép Beszélgetés Szécsényi Ferenccel

• Zalán Vince: Steven Soderbergh bukfencei Avantgard megvilágosodás
• Pápai Zsolt: Egyszemélyes Amerika Schizopolis
• Gelencsér Gábor: Drogma Traffic
• Varró Attila: Nosferatu árnyéka Vampiria
• N. N.: A vámpírfilm évszázada
• Hungler Tímea: Ördöggel cimborálva Dario Argento gótikája
• Kovács Marcell: Mösziő Ordas Mélyen az erdőben; Farkasok szövetsége
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Animáció az Óperenciás tengeren túl Észak-amerikai rajzfilmek
KRITIKA
• Varga Balázs: A múlt idő jele Sacra Corona
• Csengery Kristóf: Halálnak halála A csodálatos mandarin
• Ágfalvi Attila: Szapolyai, a dobrudzsai villanyszerelő Ennyiből ennyi
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: A sziget foglya
• Békés Pál: Patkánymese
• Bikácsy Gergely: Az élet csodái
• Kömlődi Ferenc: A mexikói
• Kúnos László: Miss Julie
• Köves Gábor: 15 perc hírnév
• Elek Kálmán: A pók hálójában
• Kézai Krisztina: Húgom, nem húgom
• Strausz László: Talpig majom
• Tamás Amaryllis: Lábad között
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hamis(h)

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mostohám a zsánerem

Varró Attila

 

Nem elég, hogy az amerikai filmesek jövedelmező sztorikat nyúlnak le Európától, de féltett mozgalmait is rendre elsajátítják, önnön képükre formálva. A cinema direct után most itt a Dogma ‘95 remake-je, InDigEnt-nek hívják és Gary Winick tapasztalt középsúlyú profi alapította 2000-ben. A mára tíz filmet jegyző társaság inkább független stúdió, mint alkotócsoport – dán elődjénél jóval rugalmasabb, kevesebbet törődik az esztétika marketingjével, és többet a filmek piacképességével, ráadásul mindössze két szabály szerepel íratlan manifesztumában: digitális videókamera és százezer dolláros költségvetés. Az eddigi csatlakozók főként kipróbált filmesek a felvevő mindkét oldaláról (köztük Richard Linklater és Ethan Hawke) – az independent piacon pedig máris komoly sikereket ért el a csapat: a tavalyi Sundance legjobb filmje (Personal Velocity) és legjobb rendezése egyaránt az InDigEnt terméséből került ki, utóbbi épp a lánglelkű alapító műve.

A Tadpole esetében (amely címét egy friss amerikai társasjáték Ebihal-rajzkártyájáról kapta) Winick éppúgy megszegte saját szabályai felét, mint Trier az Idiótáknál: 150 ezer dollárból forgatott romkomja azonban minden más követelményt kielégít. A 40 éves mostohaanyjába szerelmes, emelkedett szellemű kisgimnazista érzelmekben és félreértésekben gazdag hálaadás-ünnepi hétvégéjét bő egy órában elmesélő DV-movie sem több, sem kevesebb egy takaros családi vígjátéknál. Élvezetes alakításokkal feledtetett néhány vonalas karakterek, egyszerű alapkonfliktus és párfordulatos cselekmény – olcsó örömmozi. Szemben rendező-elvtársaival, Winick alig érezteti a médium jelenlétét, filmje mégis más lenne hagyományos technikával forgatva: noha a cizelláltabb képminőség, a jobb világítás vagy a stabilabb felvevőgép néhol előnyére válna, DV nélkül a Tadpole meghittségéből és talán spontaneitásából vesztett volna, amelyek épp legerősebb érdemei. Egyetlen gyengéje (eltekintve a kamaszfantáziákból szalajtott szerelmi háromszögtől) az idegesítően túlfogalmazott dialógusokban keresendő: az intellektuálisabb nézőréteget célzó eszmecserék nemcsak a buzgó Wunderkind, de néhol a csiszolt elméjű felnőtt-társaság szájából is idegenül csengenek. Mintha csak Woody Allen rendezte volna az Okostojást, a karácsonyi fenyő alatt talált DV-kamerával és az ünnepi vacsorára meghívott sztárvendégekkel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/02 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2087