KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 32., Millenniumi Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Gengszterek és angyalok Játékfilmek
• Bikácsy Gergely: Kamasz Budától kamasz-Debrecenig Elsőfilmesek
• Stőhr Lóránt: Még csak húsz százalékon égünk Beszélgetés Hajdu Szabolccsal, Mundruczó Kornéllal és Török Ferenccel
• Muhi Klára: Kézigránát, levélbomba, szelíd Apokalipszis Kisjátékfilmek
• Ormos Mária: Hű filmemlékezet Dokumentumfilmek
• Gelencsér Gábor: Költött valóság A dokumentarista módszer

• Forgách András: Túl közel a távolsághoz Szerelemre hangolva
• Turcsányi Sándor: Mozi a téren Cseh hullámok
• Dániel Ferenc: Švejkelés Rudolf Hrušínský-sorozat
• Bori Erzsébet: Hátranézet Új orosz filmek
• Trosin Alekszandr: Galivúd Orosz filmtörvény
• Schubert Gusztáv: A detektívek bűne Rekviem a film noirért
MÉDIA
• Kömlődi Ferenc: Digitális felforgatás Média-stratégiák és a harmadik út

• Takács Ferenc: Angol dada Monty Python Repülő Cirkusza
KRITIKA
• Varga Balázs: Rend nélkül Anarchisták
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Harry csak jót akar
• Varró Attila: Ó, testvér, merre visz utad?
• Ádám Péter: Csokoládé
• Korcsog Balázs: Taxi 2
• Csont András: Fedezd fel Forrestert!
• Elek Kálmán: Sátánka
• Köves Gábor: Túszharc
• Harmat György: Férfibecsület
• Kézai Krisztina: Majdnem híres
• de Châtel Andrea: Mi kell a nőnek?
• Hungler Tímea: Bagger Vance legendája
• Tamás Amaryllis: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Riki-tiki tévé

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

D’Artagnan lánya

Déri Zsolt

Bertrand Tavernier érdemei számosak. Kiváló filmtörténész, akinek nem derogált, hogy Az amerikai mozi harmic éve című alapművét két évtized elteltével Az amerikai mozi ötven éve cím alatt naprakészre bővítse. Olyan míves filmek rendezője, mint a Halál egyenes adásban vagy a Vidéki vasárnap. A Coup de torchon gyarmati krimijében elsőrangú fekete humorról tett tanúbizonyságot, a Béatrice passiója középkori drámájában pedig élete legjobb szerepét bízta a más rendezők által leginkább csak csodaszép díszletként használt Julie Delpyre. Ötven felett dupla sebességre kapcsolt a mester, az elmúlt két év alatt három filmet forgatott: kettő közülük – a drogzsarukat bemutató L 627 és a tizenéves gyilkosokról szóló A csalétekkemény, kegyetlen, realista vádirat, a D’Artagnan lánya ellenben habkönnyű, önironikus muri. Leginkább azoknak ajánlható, akiknek csak homályosan rémlik A három testőr, így arra sem emlékeznek, hogy a gonosz Milady cselszövése folytán a kis Constance elhalálozott, mielőtt még bárminemű gyermeket szülhetett volna D’Artagnannak. Aki csak a Walt Disney-stúdió legutóbbi infantilis adaptációját látta, már meg sem hökken, ott az éppen Julie Delpy által megtestesített díszlet-Constance ugyanis életben maradt.

1654-et írunk. Egy jövendő afro-amerikai menekül a francia erdőben, majd beront egy kolostorba, ahol a rendfőnöknő folyékonyan beszéli az elefántcsontpartit (Zombikokena? Kuzubulandi!). Az üldözök ölnek és dúlnak, erre a klastromban felcseperedett címszereplőnő férfiruhát ölt, és meg sem áll Párizsig, hogy rég (nem) látott atyjától, D’Artagnantól kérjen segítséget. A morc öreg gascogne-i kötélnek áll, és előkeríti hajdani testőrcimboráit (az egyik ingeket vasal, a másik arcpakolásban dédelget egyházatyai ambíciókat, a harmadik meg már maga sem tudja hányas ügynök), hogy egy utolsó utáni kalandban ismét megmentsék egy gonosz összeesküvéstől a francia királyság intézményét. Ezúttal segítségükre van a kardforgatás tudományát génjeiben hordozó címszereplőnő és hódolója, a jobbára csak tollat forgató Toprongy Quentin.

Bertrand Tavernier és muskétásai elkészítették a Húsz év múlva alternatív változatát, de közben egy pillanatig sem vették komolyan magukat. A kardozós filmet nézni 1996-ban már ásítóan unalmas dolog, ám Philippe Noiret, Samy Frey és a többiek jókat bohóckodnak, Tavernier pedig – akárcsak a Béatrice passiójában – ismét egy ügyetlen, kissé feminin ifjoncot játszat el Nils nevű fiacskájával. Sophie Marceau Zulawski alatt volt már jó színésznő, ezúttal azonban sem előnyére, sem hátrányára nem válik a produkciónak.

A végén aztán egyenként előjön mindenki, bemutatkoznak és vigyorogva meghajolnak a kamera előtt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/02 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=199