KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Bosszúállók: Végtelen háború

Lichter Péter

(Avengers: Infinity War) amerikai, 2018. Rendezte: Anthony Russo – Joe Russo. Írta: Christopher Markus. Kép: Trent Opaloch. Zene: Alan Silvestri. Szereplők: Robert Downey Jr (Vasember), Chris Hemsworth (Thor), Mark Ruffalo (Hulk), Chris Evans (Amerika Kapitány), Scarlett Johansson (Fekete Özvegy), Benedict Cumberbatch (Dr Strange), Chadwick Boseman (Fekete Párduc). Tom Holland (Pókember). Gyártó: Marvel. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 149 perc.

 

A kortárs hollywoodi film tájképét tagadhatatlanul a képregényeposzok monstrumai uralják. A filmpiac talán soha nem volt ennyire kockázatkerülő, mint manapság: a jól bejáratott receptek alapján előfőzött szuperhősfilmek tulajdonképpen a tévésorozatok logikája alapján készülnek és működnek – a rendezők itt tulajdonképpen felcserélhető bérmunkások, a forgatókönyveket pedig szoftverek is írhatnák. A Marvel-univerzum véges számú hősalakja végtelen számú felállásban összekombinálható: a szereplők gigászi musicalszínpadként használják a filmeket, a tánc- és énekbetéteknek megfelelő akcióorgiák fogják össze az egyre inkább kínos ürügyként szolgáló történeteket.

Ennek az eddigi leggrandiózusabb példája az Avengers-filmek legfrissebb darabja. Talán még Robert Altman is megirigyelné ezt a szereplőparádét: legalább két tucat központi karakter és féltucat cselekményszál próbálja összefogni az akciószekvenciák turbóattrakcióit. A történet amúgy az eddigi sztorik megismétlése, vagy legalábbis variációja: az ultragonosz Thanos a fél univerzumot el akarja pusztítani, ehhez pedig hat darab kulcsfontosságú követ kell megszereznie. A Bosszúállók több külső Marvel-szereplővel (például Peter Quill és bandája, illetve a Fekete Párduc és a Pókember) kiegészülve kombinatorikusan ismétlődő csetepatékon keresztül próbálják ezt megakadályozni. A két és félórás film a pornódramaturgia révén egy idő után a totális fásultságba kergeti a nézőt, az újabb és újabb akciójelenetek helyett akár absztraktfilmeket is bevághatnának. (Igazándiból a felnőtt-infantilizmusba mártott ironikus humor tudja fenntartani a figyelmet.) Ám a film befejezése, egy rendes tévésorozathoz illően egy jól irányzott cliffhangerrel ér véget, ami csak akkor éri váratlanul a nézőt, ha önálló mozifilmként tekint rá: akkor még meglepően drámainak is lehetne nevezni a lezárást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/06 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13681