|
Év
1999/július
|
KRÓNIKA
Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
Jeles András: Madár a tükörben
Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában
Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők
Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
N. N.: Mediawave ’99 díjlista
Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú
Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
Galambos Attila: Slam
Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
Ádám Péter: Kegyetlen játékok
Köves Gábor: Pókerarcok
Mátyás Péter: A légiós
Korcsog Balázs: Briliáns csapda
Kömlődi Ferenc: A múmia
Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
Reményi József Tamás: Requiem a krimiért
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégKristály Gyula ózdi nyugdíjas politikai pereSchubert Gusztáv
Jogi esettanulmány és portréfilm összebékíthetetlen formák, a paragrafusok világában nincs helye olyan fogalmaknak, mint jellem, sors, véletlen, balszerencse. A jogász szeme előtt lebegő utópiában az akarat korláttalanul szabad, így hát a bűn az maga az ember. Hosszú időn át Tényi István és Sántha László dokumentumfilmjében is csak egy ilyen rendőrségi fantomképet látunk valódi jellemrajz helyett. Vita csak azon folyik, szabad-e valakit politikai nézeteiért elítélni vagy sem (a film alkotói egyértelműen a felvilágosult jogalkotók mellé állnak, akik szerint az „izgatás” fogalma törlendő a magyar törvénykezésből), abban teljes az egység, hogy ki-ki – még maga a perbefogott is – az ügyből vezeti le a vádlott személyiségét. Mintha bizony a tett követné el a tettest. Kristály Gyula helyett csak a legendája jelenik meg előttünk: a hatalom veszedelmes lázítót lát benne, akire keményen le kell sújtani, mielőtt néhány száz névtelen levelével felizgatná a gyanútlan magyar állampolgárokat és lerombolná a népi demokráciát; az ellenzék pedig eszmetársat, népi máskéntgondolkodót. Lehetne éppen ez is, az is, de hát igazából egyik leírás sem illik rá. Hogy kicsoda valójában Kristály Gyula, azt csak a film végén tudjuk meg, mintegy véletlenül. Már eltelt bő egy óra, már minden lapot ismerünk a magyar jogtörténet (remélhetőleg) utolsó izgatási perének krónikájából, amikor robban a bomba: az alperes elénk tárja, hogyan is élt, mielőtt névtelen levelét megírta a KB-nek, elénk tárul Kristály Gyula „egyetlen életének ősi titka”. És ez a titok történetesen nem az, hogy ő a rejtélyes ózdi izgató. Avagy a magyar Walesa. Kristály Gyula titka, hogy: dilettáns. A vádjaiban, helytálló indulataiban méltatlan névtelen leveleket nem egy néptribun írta, hanem egy ózdi Kohlhaas Mihály, akiben a bizalom akkor rendült meg végletesen a „legigazságosabb” társadalmi rendszerben, amikor a hivatal (rutinszerű) packázása halálba kergeti feleségét. Hogy a fekete düh nem véres bosszúra, csak rendszerellenes „izgatásra” ragadtatta, azért Kristály Gyula nem annyira a véletlennek, mint inkább a benne rejtőző dilettánsnak tartozik köszönettel. Kristály Gyulában a költő és a feltaláló mellett egy politikus is elveszett. A félbemaradt tehetség hogy is ne próbálna felszínre törni, ha alkalom kínálkozik. Csakhát a meg nem gondolt gondolat még nem politika, ahogy a csasztuska-írás sem költészet. Kristály Gyula meghurcolása közügy, zavaros és indulatos politizálása azonban magánügy. És egy valódi demokráciában az is marad. A politika monopóliumát kell eltörölni (ebben igazuk van a film készítőinek és felvilágosultabb szereplőinek), nem a politikát. A politika mesterség; tehetség és szakértelem dolga, nem (magas vagy alacsony) származásé. Nem igaz, hogy mindenki született politikus. Kristály Gyula történetesen nem az. A film végén bemutatja találmányát: a leleményesen egyszerű játékban egy kifúrt korongokból összerakott piramist kell egyik tüskéről (egy közbenső fázison át) egy másik tüskére átvinni úgy, hogy a játékos egyszerre csak egy elemet emeljen át, betartva a legfontosabb szabályt, miszerint „kisebbre nagyobbat sohasem szabad rakni”. Ez persze már politika, mondja a feltaláló, miközben virtuóz ügyességgel átrakja a piramist az egyik tüskéről a másikra. Nincs kétségem afelől, hogy ha módja volna rá, a társadalmi piramist is ilyen játszi könnyedséggel és élvezettel szedné szét és rakná össze újra. De hát éppen ettől tartok. A politika nem gyerekjáték. A nyakunkba szakadt romhalmaz történetesen elég meggyőzően példázza, mire vezet, ha annak tekintik.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1487 átlag: 5.26 |
|
|
|
|