Láttuk még

Gyerekek a Kék-tó hegyéről

Ardai Zoltán

Öt elárvult, de talpraesett testvér vándorélményeiből áll össze ez a mese. A kisfiúk-kislányok figyelemre méltó lélekjelenléttel szedelőzködnek föl anyjuk holtteste mellől, hogy a hóborította hegyekből Stockholmba induljanak, az apához, aki a metróépítkezésen dolgozik. Bujkálva teszik meg az utat: attól félnek, hogy intézetbe viszik őket, mielőtt összekerülne a megfogyatkozott család.

Maguk az úti kalandok kevéssé érdekesek. A testvérek csupa bohókás figurához csapódnak, megannyi jóságos életművész bácsihoz és vásári bölcshöz, akik nem figyelnek a világ hívságaira, mégis kikentek-kifentek, mintha skatulyából húzták volna ki őket. Aztán kiderül, a milícia is ártalmatlan, mulatságos pojácák gyülekezete, nem beszélve a városi felnőttekről. Ők azonban nem bölcsek, úgyhogy már inkább csak a gyerekek bölcselkednek. Ebben azonban a kedvességnek az a visszfénye sincs meg, amivel a filmbeli jóemberek utalnak náluknál emlékezetesebb mesealakokra.

Üdítő jellegzetessége viszont a filmnek, hogy bőkezűen adagolja a csendet és a hideget. Igaz, a havasi házak lámpavilágának rejtelme, az itt élők kemény és hűvös otthonosságának varázsa csak egy-egy pillanatra észlelhető csupán. A rendezés akadozva próbálja tündérivé bűvölni e furcsa „nagy menetelés” képsorait, amelyek végeredményben unalmasak maradnak. Ám kánikula idején, a tüzelő nap elől menekülők számára talán az is elég, hogy gyakran és mindig hosszasan látható a gyerekek monoton masírozása a hóban.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1983/07 46. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6840

Cikk értékelése:

szavazat: 1239 átlag: 5.55