|
Év
1996/május
|
KRÓNIKA
Bikácsy Gergely: René Clément halálára
Bárdos Judit: Perczel Zita (1918-1996)
DOKUMENTUMFILM
Bikácsy Gergely: Kecske, füst, érzelem Vita dokumentum-ügyben
Jancsó Miklós: Azúr Szimulákrum
Simó György: Látja? Nem látja Kerékasztal-beszélgetés
Dániel Ferenc: Sakktáblán véres bábuk A BBC Jugoszláviája
Bori Erzsébet: Mögötte fut a filmes Doc’est: kelet-nyugati dokumentumok
Földényi F. László: Buñuel tekintete Föld, kenyér nélkül, 1932
FESZTIVÁL
Reményi József Tamás: Nagy expedíciók, kis felfedezések Berlin
Bikácsy Gergely: Üdvhadsereg, Szodoma, Gomorra Filmeurópa Londonban
Csejdy András: Kis cigaretta, valódi, finom Füst; Egy füst alatt
Bokor Nándor: Hitchcock tetthelyein Helyszíni szemle
Ádám Péter: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
Kovács Ilona: Napóleon, a médiasztár Egy mítosz alakváltozásai
1895–1995
Molnár Gál Péter: Mozi a szállodában 1896. május 10.: az első magyar filmvetítés
TELEVÍZÓ
Gelencsér Gábor: Befelé táguló kör Ezredvégi beszélgetések
Sneé Péter: Mindig akadnak kivételek Beszélgetés Árvai Jolánnal az FMS-ről
LENGYEL FILM
Kovács István: Az átvilágított ember Krzysztof Kieslowski emlékezete
KRITIKA
Spiró György: Jó film, rossz cím Hagyjállógva Vászka
Lukácsy Sándor: Ne feledd a tért... Mondani a mondhatatlant
Ardai Zoltán: Lagerfeld megússza Prête-à-porter – Divatdiktátorok
LÁTTUK MÉG
Bori Erzsébet: Valaki más Amerikája
Hegyi Gyula: City Hall
Hungler Tímea: A halál napja
Harmat György: A gyanú árnyéka
Hungler Tímea: Tökéletes másolat
Sneé Péter: Bűnbeesés ideje
Tamás Amaryllis: Az esküdt
|
|
|
|
|
|
|
KritikaA klánKulcsra zárt szobákÁrva Márton
A 80-as években történt valós
eseményeket feldolgozó argentin bűndrámában a család mindennél előbbre való.
„Igazán rendes család
voltunk. Együtt, mindannyian.” – mondta Arquímedes Puccio két évvel halála
előtt. Története nem csak azért olyan megrázó, mert az 1982 és 85 között
elkövetett négy emberrablás kapcsán (melyből három gyilkossággal végződött) soha
nem vallott és nem mutatott megbánást. Az igazán vérfagyasztó körülmény, hogy néhány
Perón-hívő veterán bajtárs mellett Pucciót gyermekei segítették bűntetteiben, ráadásul
„a klán” az ismerősök köréből foglyul ejtett üzletembereket saját családi házában
rejtegette, néhány méternyire a vacsoraasztaltól.
Az ártatlanságukat a
végsőkig hangoztató családfő 2013-ban bekövetkezett halála után a
bűncselekmények feldolgozásának második hulláma is végigsöpört Argentínán, de az
újonnan megjelenő munkák sem szívesen mozdultak el a kézenfekvő borzongatást célzó
szörnyeteg-família toposzától. Rodolfo Palacios publicisztikus hangvételű könyve
(El clan Puccio) és a menetrendszerűen
szállított tévésorozat (Historia de un
clan) is hozzáteszi a magáét a démoni portréhoz, előbbi Puccio brutalitását
és mániákusságát éppúgy kiemeli, mint szexista és rasszista gondolkodásmódját,
utóbbi pedig az apafigura tekintetében csillanó őrület ígéretét egy
vérszerződést kötő bűnbanda és egy terrorban tartott otthon képével váltja be.
A nagyvászonra álmodott változat így éppen azzal tud meglepetést okozni, hogy a
fent idézett, tragikusan csengő szavaknak némiképp mégis hitelt adva meséli el
a történteket, és az egyéni vétkeket a korszak zavaros morális és politikai
állapotába ágyazza. A nyugati fesztiválokon jól ismert Pablo Trapero
értelmezésében így egy őrült sorozatgyilkos tombolása helyett azt követhetjük
végig, ahogy a katonai és politikai körökben is jártas, rezzenéstelen arcú apa
egy olyan mikrovilágot működtet, melyben a gyökeresen megváltozó környezet
kihívásaira a váltságdíjak begyűjtése továbbra is elfogadható választ jelent, a
végső érvként bevethető családi önvédelem pedig a háttérbe szorít minden egyéb
megfontolást. A spanyol Mocsárvidékhez
hasonlóan tehát A klán a helyi
rendszerváltás traumáját rendezi vérprofin szerkesztett bűnfilmmé, és a család
testközelbe hozott szörnyűségein keresztül pásztázza a diktatúrából kivezető
demokratikus átmenet ingoványos útját.
Ennek értelmében az
emlékezetes nyitány változásokról tudósító tévé- és rádióbeszédei hamarosan már
csak a háttérben duruzsolnak, a többi tettestárs korlátozott szerepe miatt a
klán jóformán családi vállalkozásként jelenik meg, és a felemelkedéstől bukásig
tartó, zsánertudatos elbeszélésben is a családi kapcsolatokra irányul a legtöbb
figyelem. A sodró lendületű jelenetek baráti összejöveteleken, rögbiedzéseken
és közös ebédeken suhannak keresztül, a gondoskodásról és sikerekről árulkodó felszín
alatti pokol pedig mindössze egy-egy dermesztő villanásban látszik. Trapero
legnagyobb ötlete, hogy bár nem rombolja le az életvidám fiataloktól nyüzsgő Puccio-ház
hétköznapjainak többnyire kellemes légkörét, ahogy a család összetartását és
találékonyságát sem vitatja, mégis állandóan emlékeztet helyzetük gyomorforgató
visszásságaira. A bűnözőlét és az otthoni élet összefolyását egyfelől a finoman
adagolt időugrások tudatosítják, másrészt a rendező korábbi munkáira is
jellemző, ügyes formai megoldások teszik még érzékletesebbé. Ahogy a
szegénynegyed utcai harcaiba alámerülő fiatal papot (Elefante blanco) vagy a biztosítási csalások keretében megszervezett
balesetek (Carancho) történeteinek
hőseit, úgy a kislánya leckéjében segítő, majd a diktálást a pincébe zárt
foglyok mellett folytató Pucciót is bravúrosan komponált hosszú snittek kísérik
át a szélsőséges ellentétek közti határvonalakon. Ehhez járul hozzá Guillermo
Francella kiemelkedő játéka, akinek hűvös kék szemei egyszerre tükrözik az apa
odaadását és a sorozatgyilkos kegyetlenségét. A filmet mégis az aprólékosan
kidolgozott hangsáv teszi igazán zsigerekig hatoló élménnyé, melyben a
híradások és a beszélgetések alapmorajára vidám slágerek, szexuális együttlétek
és az elraboltak gyötrelmeinek hangjai rétegződnek.
A klán olyan virtuóz módon
vegyíti a különböző tónusokat, hogy éjsötét összképe ellenére olykor zavarba
ejtően szórakoztató.
A KLÁN (El Clan) – argentín,
2015. Rendezte: Pablo Trapero. Írta: Esteban Student és Pablo Trapero. Kép:
Julián Apezteguia. Zene: Sebastiaán Escofett. Szereplők: Guillermo Francella
(Arquiemedes), Antonia Bengoechea (Adriana), Giselle Motta (Silvia), Lili Popovich
(Epifania), Peter Lanzani (Alejandro), Franco Masini (Guillermo). Gyártó: El
Deseo / Matanza Cine / K&S Films. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 110 perc.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 4 átlag: 5.75 |
|
|
|
|