Láttuk még

Promenád a gyönyörbe

Turcsányi Sándor

Béni bácsi egy szép napon erős hascsikarásra ébredt, ezért gyorsan föltalálta a rizsát. Eljárása roppant egyszerű, bár annál körülményesebb volt. Fogott egy marha nagy rizskochot, és előbb a cukrot, majd a tojást vonta ki belőle. A végterméket a szomszédban lakó kínai házaspáron ki is próbálta. Jóságos képe jóságos mosolyra húzódott: a mű kész. A napi robotból késő éjszaka hazatérő felesége rövid zenét szerzett valahonnan a nagy esemény tiszteletére, amit máig is játszik minden este a tévé, és valahogy így szól: Uncle Ben, subidubi.

De ez semmi. Az volt az igazi, amikor a patyolattiszta Ariel az idegösszeomlás szélére kergette a mocskos Calibant a hülye mosóporával. Prospero annyira röhögött, hogy véletlenül ráállt a pálcájára.

Ilyen és ezekhez hasonló történetet ismernék ezret. Most az ezeregyedik délután Alan Parker elmeséli, hogyan szívatta az elmebeteg Kellog professzor nagyszámú, ám felette előnytelen külsejű paciensét valami kellemetlen zabszármazékkal, amit egyszerű anglomán nyelven kornfléksznak neveznénk. Nagy ötlet, nemdebár?

Alan Parker csinált egy kultikussá lett fakó filmet (Midnight Express) és egy kultikussá lett színes filmet (Angyalszív), a Bugsy Melone-t megszerettük, mert olyan cuki volt. Végig stílusban tartott, szépen fotografált, jól fölismerhető alkotói szándékról árulkodó munkák. Kellogs professzor történetéből ez utóbbi hiányzik, hacsak azt a megbocsátható közérzeti állapotot nem tekintjük „alkotói szándéknak”, miszerint „kéne már egy filmet csinálni”.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1995/04 58. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=852

Cikk értékelése:

szavazat: 988 átlag: 5.6