DVDRichard búcsút mondKránicz Bence
The Professor – amerikai, 2018. Rendezte: Wayne Roberts. Szereplők: Johnny Depp, Rosemarie DeWitt, Danny Huston. Forgalmazó: GHE. 90 perc. Mi a közös Johnny Deppben és Kern Andrásban? Azon túl, hogy bizonyos körökben és korokban mindketten ellenállhatatlan sármőrnek számítottak, abban is hasonlítanak, hogy a közelmúltban eljátszották majdnem ugyanazt a szerepet: a középkorú, megbecsült professzorét, aki hírét veszi halálos betegségének, és úgy dönt, könnyes búcsú helyett a világ elé tartott középső ujjal menetel a sír felé. Az alaphelyzetből a hisztérikus kudarcként számon tartható Gondolj rám! és a premier másnapján elfelejtett Richard búcsút mond esetében is fekete humorú, keserédes komédia bomlik ki, amelyben a halálra készülő főhős felmondja a kispolgári alkukat, számot vet megromlott házasságával, és végre jól beolvas azoknak a kollégáknak és hamis barátoknak, akik a legjobban idegesítik. Csakhogy van egy alapvető különbség a két film között: a Kern-figura valójában makkegészséges, Richard tüdőrákja viszont gyógyíthatatlan. Wayne Roberts második rendezése szinte laboratóriumi körülmények közé, a világtól többé-kevésbé elszigetelt, takaros egyetemi városkába helyezi okkal lázadó főhősét. A közeg a hirtelen átalakuló emberi kapcsolatok pontos analízisét kínálja, már csak azért is, mert minden bokorban önelemző, értelmiségi figurákat találni. Ám Roberts a játékidő utolsó harmadáig távol tartja magát a melodrámai helyzetektől. Richard ugyanis nem árulja el a családjának, hogy meg fog halni, csak éppen gyökeresen másképp – gorombán és őszintébben – kezd el viselkedni mindenkivel. Elhidegült feleségét megbotránkoztatja, diákjai viszont üdvözlik a tanár úr szabadosságát, noha az, hogy egy fiú az oldottabb angolórák hatására orális szexszel kényeztetné Richardot, cseppet vaskos tréfa. Izgalmas alkotói döntés, hogy Richard a halálos kór sokkját polgárpukkasztó gesztusok során keresztül kénytelen feldolgozni, de Robertsnek hol az ötletei, hol az ízlése hiányzik ahhoz, hogy okos szatírát rendezzen. Ennek talán az az oka, hogy éppen a főhős a legsótlanabb karakter. Mikor nem gúnyolódik, hanem az érzéseiről szónokol, csak füzetes regényekbe illő klisék jutnak eszébe az önmegvalósításról és a pillanat megéléséről – ha a Holt Költők Társasága Keatingje csak ennyi útravalóval szolgált volna diákjainak, aligha lesz belőle kapitány. A Richard búcsút mond mindössze azért nem fullad unalomba, mert Johnny Depp alakítja a főszerepet, bizonyítandó, hogy egykor oly ígéretes karrierje nem futott végérvényesen zátonyra valahol a Karib-tengeren. Depp figurái mindig is mániákusak és kiszámíthatatlanok voltak, a nyugtalanító szemforgatás pedig a hatvanhoz közeledve sem okoz gondot a szebb napokat is látott sztárnak. Miért érezni mégis úgy, hogy alvajáróként dülöngél át a díszleten? Felismerte volna, hogy ezeket az üres bölcsességeket félálomban is prímán elő tudja adni? Nem tudjuk, annyi viszont biztos, hogy Roberts példát vehetett volna Kern Andrásról: az artikulálatlan üvöltözés és egy ízlésesen elhelyezett koncertbetét az ő filmjét is bizonyára elevenebbé tette volna. Extrák: semmi.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
