MoziValaki más életeHorváth Eszter
La vie d’une autre – francia, 2012. Rendezte és írta: Frédérique Deghuelt regényéből Sylvie Testud. Kép: Thierry Arbosgast. Zene: André Dziezuk. Szereplők: Juliette Binoche (Marie), Mathieu Kassovitz (Paul), Aure Atika (Jeanne), Danièle Lebrun (Denise). Gyártó: Dialogues Films / ARP Sélection / Numero 4. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 97 perc. Marie egy reggel Eiffel-toronyra néző luxuslakásban ébred: a reggeliző asztalnál egy nyolcéves kisfiú várja, a telefonban igazgató asszonynak szólítják, neki pedig halvány fogalma sincs arról, hogyan keveredett ebbe az életbe. Pontosan tizenöt év esett ki az emlékezetéből: a kedves képregényrajzoló srácnak, akivel a huszonhatodik születésnapján ágyba bújt, már a nevét viseli. Igaz, a néven kívül mást nem nagyon osztanak meg egymással: a két ember, aki „előző este” még oly közvetlen volt egymással, most idegenként él egymás mellett. Marie – huszonéves tudattal – maga is idegenként bolyong saját jövőjében, amelynek egyformán kelléke a panorámás iroda, a rideg, magabiztos fellépés és a tenyérbemászó munkahelyi szerető.
Hogy juthattunk idáig? – teszi fel a kérdést Sylvie Testud első rendezése. Minden komikus fordulat ellenére ugyanis a Valaki más élete parabola. Nem kapunk magyarázatot Marie különös amnéziájára, emlékei sem térnek vissza a történet során, az egyetlen, ami fontos, az önmagával való szembesülése: a szembesülés a meghasonlottsággal. Testud színészként többször bizonyította már sokoldalú tehetségét (Lourdes, Piaf); rendezői bemutatkozásában kísérletezés helyett inkább biztosra ment. Juliette Binoche rutinosan hozza a krízishelyzetbe kerülő negyvenes topmenedzser figuráját, játéka mégis pajkos, energikus. Mathieu Kassovitz (akinek legutóbbi rendezésében Testud is feltűnt) szintén nem bátor, de jó választás az álmodozó rajzoló szerepére. Az érzékeny problémafelvetés és a jó tempójú indítás után azonban kissé leül a film. Marie-val együtt csak lenyomataiból ismerjük meg azt a bizonyos másik életet, így azonban akaratlanul is leválasztjuk a főhősről vétkeit, s nehezen értjük, miért nem bocsát meg férje ennek a szertelen fruskának. Parabolának kicsit kevés ez, vígjátéknak szomorkás, akárcsak a rigmus: az akarok lenni, aki akkor voltam, mikor az akartam lenni, ami most vagyok.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1336 átlag: 5.56 |
 |
|
