KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/április
FILMSZEMLE
• Berend T. Iván: Film – történelem – társadalom Jegyzetek az 1981-es magyar filmtermésről
• Spiró György: Szempontok szerint Az új magyar filmekről
• N. N.: A XIV. Magyar Játékfilmszemle díjai

• Koltai Tamás: Történelem felülnézetből Tegnapelőtt
• Almási Miklós: Szülők iskolája A remény joga
• Koltai Ágnes: Táncórák és labdatáncoltatók Elsőfilmesek, 1982
• Hegedűs Zoltán: „Fegyvert s vitézt éneklek...” Árnyéklovas
• Létay Vera: A kettészelt gömbember A nők városa
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Sikerfilmek és filmsikerek Nyugat-Berlin
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Kik vagyunk, honnan jöttünk Jegyzetek az ausztrál „új hullámról”

• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (2.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: A lázadás ára
• Hollós László: A versenyző
• Simándi Júlia: Illúzió
• Gáti Péter: Éretlenek
• Ardai Zoltán: Megsebzett csend
• Domonkos László: Főúr, tűnés!
• Hegedűs Tibor: Kojak és a Marcus-Nelson gyilkosságok
• Zoltán Katalin: A hóhér testvére
• Deli Bálint Attila: Vigyázz! Kígyó!
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: Perctenger Az 1982 januári tévéműsorokról
• Sándor István: Látványos és okos vetélkedők Az NSzK televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Kőháti Zsolt: Bacsó Péter
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Nagy érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: Megrökönyödéssel olvastam... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Olvasónk kérdésére... Szerkesztői válasz
• Csillag Márta: Sajnálattal... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Lapunk terjesztője... Szerkesztői válasz

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A legsötétebb óra

Huber Zoltán

Darkest Hour – amerikai, 2017. Rendezte: Joe Wright. Írta: Anthony McCarten. Kép: Bruno Delbonnel. Zene: Dario Marianelli. Szereplők: Gary Oldman (Churchill), Kristin Scott Thomas (Clemmie), Lily James (Elizabeth), Ronald Pickup (Chamberlain), Ben Mendelsohn (VI. György). Gyártó: Perfect World Pictures / Working Title Films. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 125 perc.

 

Már Korda Sándor is ráérzett, mekkora nemzetközi sikerpotenciál rejtőzik az angol királyok mítoszában és ez a forrás azóta is kiapadhatatlan. A monarchiával kombinált brit demokrácia kívülről nézve kimondottan egzotikus politikai színtér, azaz globálisan is kelendő filmes alapanyag, Az elmúlt években a szigetország számos prominens rendezője nyúlt a témához és szigorúan a díjszezonra időzítve rajzolta meg egy-egy legendás vezető alakját. Helen Mirren, Meryl Streep és Colin Firth díjak sorát söpörték be az alakításaikkal, a midcult személyiségfilmeket pedig a kritika és a közönség is igen pozitívan fogadta.

A friss Churchill-főhajtás hasonló vonalon folytatná a nemes hagyományt, de II. Erzsébet, Thatcher vagy VI. György árnyaltabb, izgalmasan vászonra vitt portréival összehasonlítva egyértelműen alulmarad. Az alkotók ezúttal is egy sorsfordító esemény, a hadba lépés és a dunkirki visszavonulás köré szövik a cselekményt, de a Brit Bulldog markáns személyiségét korántsem sikerül az ismert panelek közül kiszabadítaniuk. A film külsőségeiben sem mutat túl a kötelezően elvárható minőségen és erősen hiányzik belőle az elődök invenciózusabb fogalmazásmódja, a legnagyobb hiányossága mégis az, hogy nem ás kellően mélyre. A problémát főleg az ellentmondások kedélyes elmaszatolása jelenti, hisz azt még a történelemben kevésbé járatosak is biztosan tudják, hogy a nagy angol miniszterelnök finoman szólva nem volt könnyű ember, ám itt minden meglehetősen patetikus. Az aktuálpolitikai szándék persze érthető, a népe rezdüléseire ösztönösen ráérző, de a pillanatnyi érdekeken felülemelkedő bölcs államférfiakból ma komoly hiány van – a cél azért még nem szentesíti az eszközt, különösen ha végül a kínálkozó giccsnek sem tudnak ellenállni. Nagy szerencse, hogy Gary Oldman látványos átváltozása önmagában van akkora attrakció, hogy gond nélkül elviszi a két órás játékidőt is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13557