KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/január
FILMSZEMLE
• Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
• Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
• N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
• N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
• N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
• N. N.: Játékfilmdíjak 1980
• N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről

• Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
• Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
• Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
• Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
• N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
• Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
• Schéry András: Forgalmi dugó
• Csala Károly: Reggeli vizit után
• Kemény György: Kérek egy elefántot
• Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
• Harmat György: Csapda az erdőben
• Zilahi Judit: Lövések holdfényben
• Dániel Ferenc: Szakadék szélén
• Palugyai István: Vér a síneken
• Schéry András: Start két keréken
• A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
• Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
• Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
• Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
• Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
• Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
• Karcsai Kulcsár István: Babaház
• Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
• Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
• Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Átkozottak, szeretlek benneteket

Csantavéri Júlia

Alternatív kultúra – ez a fogalom jelzi Olaszországban mindazokat a művészeti és általános kulturális törekvéseket, amelyek a tömeges fogyasztást meghatározó intézményektől viszonylag távol, főként a helyi szervek vagy más független csoportok anyagi és erkölcsi támogatásával megkísérlik, hogy választási lehetőséget nyújtsanak a hivatalos vagy éppen hivatalosan ellenzéki ideológiákkal és esztétikákkal szemben. Ez a kultúra mindig közösségi, és bár hagyományosan politikai színezetű, mégsem törekszik átfogó megoldások elfogadtatására. Inkább a csoportok sajátosságainak legmegfelelőbb kérdéseket igyekszik megfogalmazni, erőteljes azonosulási mintákat kínálva közönségének is.

Csak ennek a folyamatnak a tükrében értelmezhető Marco Tullio Giordana alkotása, amely 1980-ban a locarnói fesztivál nagydíját nyerte el. Az 1968-as forrongásban felnőtt nemzedék önreflexiója ez a film, pillanatfelvétel tíz évvel a forradalomnak álmodott mozgalom kifulladása után. Olyan időszakot ábrázol, amelyben az államgépezet megmerevedése, az intézmények, pártok elbürokratizálása, a társadalmi szerepek elbizonytalanodása és a háttérből egyre erőteljesebben előretörő „vörös” és fekete terrorizmus megszünteti a hiteles cselekvés lehetőségét. A Moro-gyilkosság után eluralkodó félelem és a tömegkommunikáció által tudatosan szított általános bűntudat-érzés pedig már az egyén önazonosságát is veszélyezteti.

A rendezőt azonban nem az idevezető folyamatok izgatják, hanem a kialakult helyzet, az a légszomjhoz hasonló állapot, amelyben a tények jelentőségüket vesztik, a racionális cselekvés értelmetlen, s a lázadás egyetlen reális célja a halál. Olyan hőst választ, aki e tíz év utolsó felét az országon kívül, Latin-Amerikában töltötte, s így nem volt alkalma belenőni, fokozatosan belesimulni az új helyzetbe. Látszólag tétova sodródása a régi barátok, harcostársak és ellenségek között valójában súlyos küzdelem a megértésért, a cselekvési tér kialakításáért. Megemészthetetlen lett számára azonban a világ, amelyben végképp megbuktak hajdani eszméi, és ő maga is elfogadhatatlan, eleven anakronizmus a környezete számára. Nem keveredik nagy összeütközésekbe. Apró események, találkozások és elválások őrlik fel lassanként érzelmi tartalékait, sodorják értelmetlen pusztulásba.

A film alkotói egyértelműen azonosulnak hőseikkel, sajátjuknak vállalják ezt a világot. Ez a különös elfogadás, mely átok és szeretet egyszerre, adja a film sajátos atmoszféráját és okozza fénytöréseit; néhány fanyarul szép pillanat mellett melodramatikus közhelyeket is teremtve.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/03 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6487