KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/január
FILMSZEMLE
• Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
• Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
• N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
• N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
• N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
• N. N.: Játékfilmdíjak 1980
• N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről

• Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
• Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
• Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
• Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
• N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
• Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
• Schéry András: Forgalmi dugó
• Csala Károly: Reggeli vizit után
• Kemény György: Kérek egy elefántot
• Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
• Harmat György: Csapda az erdőben
• Zilahi Judit: Lövések holdfényben
• Dániel Ferenc: Szakadék szélén
• Palugyai István: Vér a síneken
• Schéry András: Start két keréken
• A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
• Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
• Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
• Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
• Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
• Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
• Karcsai Kulcsár István: Babaház
• Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
• Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
• Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Folyékony arany

Borlovagok

Schubert Gusztáv

A tokaji aszú – hungarikum; aki róla forgat – rólunk beszél.

 

A rendszerváltás utáni politikai szlogenek legkártékonyabbja szerint „két Magyarország van”. Egy uralkodásra termett, és egy szemétdombra való. A magyar társadalom eszerint örök időktől két politikai pártra oszlik, az egyik ideológia hívei makulátlan erkölcsű, tökéletes emberek, a másik eszme képviselői pedig velejéig romlott országvesztők. Szándékosan nem nevezek meg pártokat, ideológiákat, mert nincs jelentősége, ez a téboly nem egyik, vagy másik eszméből fakad: a megbélyegző, ellenségkereső, kiközösítő szándék minden ideológia nevében pusztított már minket. Igazából nem is kell hozzá semmiféle eszme, elég a pőre érdek. Ugyan hol volt még jobb- és baloldal, amikor Kálmán-párti és Álmos-párti nagyurak öldösték egymást.

Az, aki az ősi magyar őrületet, a „testvérgyűlölési átkot” ránk szabadítja vagy elhiszi, nemcsak a társadalmat szakítja ketté, önmagát is tönkreteszi. Aki ugyanis felsőbbrendűnek képzeli magát származása, hatalma, rangja, vagyona, párttagsága, nemzetisége vagy épp bőrszíne miatt, az gyáva. Efféle biankó csekkre csak annak van szüksége, aki nem mer élni. Nem is lehet belőle más csak „senki”, mert igazából csak a tudás, tehetség, szorgalom tehet bennünket „valakivé”, nem a hatalom, nem a pénz.

A Folyékony arany főszereplői – három kitűnő tokaj-hegyaljai borász – tökéletesen tisztában vannak ezzel. Mindhárman a „nagy bort” keresik, és tudják, csak úgy juthatnak el a tökéletes aszúhoz, ha minden percüket, minden tudásukat, minden gondolatukat rááldozzák. Közepes bort – közepes szakértelemmel, átlagos szorgalommal is lehet készíteni. A „királyok borához – borok királyához” nem vezet kényelmes út. Jó borásznak lenni sziszifuszi munka, ugyanis a borászati szaktudás és a végtelen szorgalom magában nem elég hozzá: a nagy bor – nagy kockázat. Annak megszületésébe a szeszélyes természet is erősen beleszól. Az aszúsodáshoz több tényező – napsütés, eső – együttállására van szükség. És ráadásul az esőnek vagy a napsütésnek épp a megfelelő pillanatban kell érkeznie. És ha az időjárás kegyes a szőlősgazdákhoz, még mindig jöhet egy hatalmas csapat seregély. A tokaji borásznak tehát erős idegekkel kell rendelkeznie, hogy a forgandó szerencsét, a folyamatos kockázat terhét viselni tudja.

Ki gondolná, hogy egy borászokról szóló dokumentumfilmen izgulni is lehet. Márpedig lehet, együtt kémleljük az eget a szőlősgazdákkal, mikor esik végre, és mikor marad abba. A viharfelhős vagy szikrázóan kék ég itt nem vágókép, hanem főszereplő. A Vízkelety Márton fényképezte Folyékony arany a magyar tájköltészet legjobb hagyományait folytatja. A táj itt nem biodíszlet, hanem öntörvényű partner, akinek viselkedését a gazdának fölöttébb ajánlatos kiismernie, hogy együtt élhessen és alkothasson vele.

A figyelemre méltó, drámai történetek forrása mindig a nagyformátumú személyiség. A filmbeli borászok – Szepsy István, a borvidék külföldön is elismert doyenje, Alkonyi László és Bacsó András – megszállottak, a minőség megszállottjai. Almási filmje mindenekelőtt attól lesz izgalmas és drámai dokumentum, hogy megtalálta ezeket az embereket. Nélkülük csak borászati marketingfilmet forgathatott volna. A Folyékony arany nem ez a kategória, a minőségre felesküdött, a szakértelemhez és a precíz munkához maximalista módon ragaszkodó hősökről szóló dokumentumfilmjeink – a Nehéz emberek vagy Kósa Ferenc Balczó- és Béres-portréja – sorát gyarapítja. A tökéletes teljesítményre törekvő feltaláló, sportoló, borász a magyar társadalom szemében tegnap is, ma is – „nehéz ember”. Vele van baj, nem a lusta, irigy, maradi környezettel vagy a packázó bürokráciával, amely, ahol csak tudja, gátolja őket. A jobbító és a visszahúzó erők harcát közvetlenül nem mutatja ugyan a film, de egyértelmű, hogy a hosszú távú gondolkodás, a tudatos és türelmes jövőépítés és az azonnali haszonszerzés mohósága csap össze ezen a vidéken is. Almási nem a harcra volt kíváncsi, hanem erre a mifelénk sajnálatosan ritka jó gazda-mentalitásra, ami nélkül Tokaj-Hegyaljának sem lehet jövője.

A Folyékony arany kulcsszava: a minőség. És ebből a szemszögből nézve mégiscsak úgy látszik, mintha két ország lenne körülöttünk. A szakértelem, a minőség, a szorgalom, a tokaji aszú, illetve az ügyeskedés, a felszínesség, a haszonlesés, az olcsó borok Magyarországa. A Folyékony aranyat nézve új értelmet nyer a régi mondás: „in vino veritas”. Ha nem a tudásnak és a tehetségnek áll a zászló, oda az igazság.

 

FOLYÉKONY ARANY – magyar dokumentumfilm, 2019. Rendezte: Almási Tamás. Kép: Vízkelety Márton. Vágó: Hargittai László. Zene: Dés László. Hang: Balázs Gábor. Szakértő: Ditz Edit. Producer: Ugrin Julianna. Gyártó: Éclipse Film. Forgalmazó: Vertigo Média. 78 perc.

 

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14274