|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA betörés nagymestereMáté J. György
A filmnek, a magyar címmel ellentétben, két főszereplője van. Néhány kocka után már összebilincselve menekülnek a rendőrök golyói elől olyan sziklafalakon, amelyektől profi hegymászók is nagyon megijednének. A szökött fegyencek: specialisták, mindenféle „nagy balhé” mesterei. Nemcsak a sziklamászáshoz értenek, a számítógépet éppoly jól kezelik, mint a diplomatatáskába épített miniatűr fényképezőgépet. Szóval: profik a javából.
Az első félóra után – remekül időzítve – váratlan fordulat következik be: az egyik fegyencről kiderül: beépített rendőr, az egész bilincseléses menekülés színjáték volt csupán.
Ettől a pillanattól kezdve nyitottabbá válik a történet. Sikerül-e a nagy betörés? Sikerül-e a rendőrség célja: összeugrasztani a gengszterbandákat? Kibírja-e ezek után egymást a két profi: rabló és zsaru – egy csapatban? Kié lesz, lesz-e valamelyiküké roppant vonzó segítőtársnőjük, akiért – bevallom – a néző is sok mindent megtenne.
Úgy gondolom, nem bánja meg aki végleg megcsömörödve a századik bugyuta Bud Spencer-filmtől, és az egyéb megverhetetlen szuperhősök kalandjaitól, még egy utolsó kísérletet tesz a magyar mozikban látható krimikkel, és úgy dönt, hogy megnézi a betörés specialistáinak történetét.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1567 átlag: 5.46 |
|
|
|
|