Láttuk mégBreak 2.Báron György
„Jön a break, jön a break, jön a break!” – üvölti egy hang a rádióban, miközben e sorokat írom a Break című amerikai nyári filmről, pontosabban annak második kiadásáról, a Break 2-ről. A rádióból harsogó monoton ritmus akár a film kísérőzenéje is lehetne, magam legalábbis nemigen tudom megkülönböztetni egyiket a másiktól. Igaz, a filmbéli break és elektrorock között sem tudok különbséget találni – legalábbis e film alapján nem –, pedig két konkurens banda is esküszik, az egyik illetve a másik egyedül üdvözítő voltára, olyannyira, hogy csaknem ölre mennek. Szerencsére csak táncban mérkőznek meg, ami kétségtelenül megnyugtatóbb és békésebb vetélkedés, csak éppen most meg azt nem tudom eldönteni, ki győzött. Ha bíró lennék, kettős vereséget hirdetnék ki. Nagyobb baj, hogy a film szereplőit sem tudom egymástól megkülönböztetni. Mondhatni erre, hogy az egyik fekete bőrű, a másik fehér, a harmadik kreol, vannak köztük szőke-, barna- és feketehajúak, lányok és fiúk, mégis, valahogy egyformák, mintha egyazon hollywoodi emberszabász keze alól kerültek volna ki. Pedig mindent megtesznek, hogy roppant egyénien öltözzenek, talán ettől válnak oly csüggesztően egyformákká. Belül oly uniformizáltak, akár az egyforma marionettek. Egyetlen dolog érdekli őket: a break. A cselekmény szerint ugyan valami „közösségi házat” kívánnak tánctudásukkal megmenteni, de mivel e házról csak annyit tudunk meg, hogy benne sokan brékelnek, így tehát a break a breakért van. Erről szól a film.
Mondják, sőt, már több-helyütt le is írták, hogy a break újfajta néptánc, az utca művészete, e filmben azonban számító profik csinálmányának tűnik, melynek bonyolult figurái inkább emlékeztetnek Fred Astaire és Gene Kelly koreográfiájára, mint a rock and roll – vagy akár a néptánc felszabadító egyszerűségére. Miféle néptánc az, melyben három hátraszaltóból kell spárgába érkezni, bonyolult kézen átfordulásokat oroszos gopakkal elegyíteni? E táncosok profibbak, mint az Állami Népi Együttes szólistái, mégha a forgatókönyv szerint „az utca gyermekét” kell is eljátszaniuk. Lázadásuk egyetlen terrénuma és tárgya a break – szomorú visszavonulás ez a hatvanas évek nemzedéki lázongásai után –, nem csoda hát, hogy a dicső záróképben nemcsak a konkurens bandával, hanem még a dúsgazdag – s őket nagyösszegű csekkel támogató – milliomos-szülőkkel is kibékülnek. Miért is ne, elvégre csak a külsőségekben különböznek. Egydimenziós világ egydimenziós átlagpolgárai.
Jó vagy rossz film a Break – értékelhetetlen. Kortünet – egy hanyatló, s különböző csacska mániákban önmagára találó kor szomorú lenyomata.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1058 átlag: 5.47 |
 |
|
