|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégAz eastwicki boszorkányokSchubert Gusztáv
Boszorkányok pedig nincsenek. Eastwickben legalábbis. Nagy kár, mert egy ilyen unalmas, szabályszerű, bigottan erkölcsös New England-i kisvárosban boszorkánynak lenni, annyi, mint nőnek lenni. Ideje hát, hogy a Sátán beköltözzön e puritán gyülekezetbe és – akiben még lehet – fölébressze az asszonyállatot. Az életfogytiglani magányra, özvegységre, vénkisasszonyságra kárhoztatott asszonykák fohászai meghallgatásra találnak, elviszi őket az ördög. Ahogy illik: dúsgazdagon és hatalmasan, de kénköves büdösen, ordenárén és gonoszul eszelősen (Jack Nicholson Ragyogásból ismert szétmálló porhüvelyében) érkezik. De mert érzéki csábító (akár Mozart és Kierkegaard Don Giovannija) mindez nem jelent számára hátrányt. Nem erényekkel, ígéretekkel csábít, hanem a megkívánás elemi erejével: mindhárom hervadozó kiszemeltben meglátja azt a izgalmas, boszorkányos asszonyt, akivé Eastwickhben sohasem lehetnek, és ez a „bók” ellenállhatatlan. A sikeres ördögi praktika nyomán a Lennox-udvarházban kezdetét veszi a véget érni nem akaró boszorkányszombat. Hanem idővel kiderül: az ördög is csak férfi. Hiába fölényeskedik, titkon anyámasszony katonája. Mikor egy végzetes csíny miatt három ágyasa-pótmamája faképnél hagyja, elárulja gyöngeségét. De jaj annak a kényúrnak, aki sebezhetőnek mutatkozik. Jaj annak az ördögnek, aki eladja lelkét az embernek, aki feledve örök elégedetlenségét megállapodna „ifjú karok kikötőjében”. Ha nem nyomja agyon az anyás jóság (legutóbb a Cukorbébiben láthattunk ilyet), elemészti a boszorkányság. Itt ez történik; az ördög vonzerejét vesztve szétpattan, akár a szappanbuborék. A film a feminista mennyország képével zárul: Sukie, Alex és Jane körül három rózsás profikájú apróság totyog. A sátán megtette a kötelességét... így élnek, ismét férfi nélkül, de immár boldogan. A rendező, a feltétlen nőimádattól áthatott Updike-regényhez a brutálisan férfias Mad Max-sorozatból érkező George Miller, aligha gondolja így. Az író hőseivel új, igazabb történetet játszat el. Itt nem a Férfi lepleződik le. Ebben az üdítően komolytalan démonológiában a „nemek harcának” eszméje válik nevetségessé. Persze, hogy ördög a férfi, de hát a nő meg boszorkány. Éppen egymáshoz illenek. Csak el ne veszítse valamelyik a varázserejét, mert akkor tényleg elszabadul a pokol.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1197 átlag: 5.59 |
|
|
|
|