|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégTalen kardjaTamás Amaryllis
Karmatikusan terhelt helyek, túlvilági lények, elmúlt életek felgyűlt salakja hivatott a látványos-misztikus rémmesefilmben hitelessé tenni a mindenkori hatalmi téboly létjogosultságát. Szellemek, kísértetek, démonszörnyek nyomasztó jelenléte fokozza a fokozhatatlant: a politikai viszályok káprázatát. A „valamikor régen”, „a varázslás fénykorában”, „valahol a világ végén” játszódó történetben gigászi harc folyik Titus Cromwell, Aragónia uralkodója, Richard király és Xusia, a feltámasztott Gonosz Varázsló között. Leköszörült fejtető, szétfröccsenő agyvelő, a keresztről önmagát lefeszítő hős (Talen) bénítóan traumatikus képei jelzik: e művet ajánlani és megtekinteni nem bizonyos korhatáron, hanem kórhatáron túl lehet.
Fölocsúdva a borzalmak ilyen töménységéből, azért el kell ismerni, hogy van benne két szívbemarkoló mondat. Az egyik a sátáni Cromwell szájából hangzik el – „A lázadás halott, én vagyok a hatalom” – és akkor Talen lejön a keresztről; a másik a tündöklő Alanáéból – „Végy engem, Uram!”... De aztán kiderül, hogy ez sem szép szenvedélyből, hanem taktikai okokból s belső heroizmusból mondatott.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2893 átlag: 5.26 |
|
|
|
|