|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégShrekPápai Zsolt
A kis Pixar stúdió lelkes munkatársai az animációs nagyjátékfilmek hipermodern szubzsánerét teremtették meg néhány évvel ezelőtt, amikor Toy Story – Játékháború című munkájukkal hackerekként törték fel azokat a narratológiai és ábrázolásbeli kliséket, amelyeket az amerikai rajzfilmgyártást monopolizáló Disney, illetve a Don Bluth-féle műhely áldatlan ténykedése nyomán egy egész világ nyögött. Bár utóbb betagozódtak a Disney-be, ez semmit sem von le John Lasseter és csapata érdemeiből: a Pixar partizánkodása alapvonalaiban alakította át az animációsfilm-készítést, és a komputeranimáció a mainstream egyik legdinamikusabban fejlődő ága lett, melyben szinte percre-perc új területek meghódítására kerül sor.
Az újdonságon túl a műfaj varázsa, hogy igazi családi mozikat szül: míg a gyerekek a fura hősök kalandjain feszülhetnek, addig apuka és anyuka a számítógép generálta trükköket csodálhatja. Nem véletlen hát, hogy a zsáner a kasszasikerek megszimatolásában egyedülálló képességekkel bíró Spielberg és Katzenberg vezetése alatt álló DreamWorks-öt is megihlette, s a cég három éve elkészítette első komputeranimált nagyjátékfilmjét (Z, a hangya).
A William Steig az Államokban népszerű gyerekkönyve alapján készült Shrek a stúdió második komputeranimációs munkája. A film, amellett, hogy a legmodernebb technikának köszönhetően az emberfigurák, illetve a tömeganimáció terén olyan trükköket vet be, amelyek korábban egyetlen hasonló filmben sem voltak láthatóak, felettébb kedves mese is egyben a lápvidék lakójáról, a humanoidákkal csak távoli rokonságban álló Shrekről, akinek ahhoz, hogy gonosz erők ne vegyék el tőle mocsarát, ki kell szabadítania a tűzokádó sárkány karmaiból a szépséges királylányt. Az alkotók (a rendezőként most debütáló, korábban trükkmesterként és háttéranimátorként ügyködő Andrew Adamson és Vicky Jenson) a sztori kidolgozására majd’ olyan nagy gondot fordítottak, mint a vizualitás megteremtésére: a történet ugyan a mindenki által hátulgombolós korától ismert panelekkel dolgozik, ám virtuóz módon el is játszik azokkal. A poénpetárdák hatalmasat durrannak, a karakterek némi lélektani hátterük is van, az eklektikusságában is izgalmas soundtrack kellően üt, sőt még az élőszereplős produkciók (Mátrix, Robin Hood, a fuszeklik fejedelme, Charlie angyalai) megidézése is jól áll ennek a mozinak. A nézőt olyanféle érzés kerülgeti, mintha másfél órára az oviba teleportálták volna vissza.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1210 átlag: 5.5 |
|
|
|
|