KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Joker

Kránicz Bence


Wild Card – amerikai, 2015. Rendezte: Simon West. Írta: William Goldman. Kép: Shelly Johnson. Zene: Dario Marianelli. Szereplők: Jason Statham (Wild), Stanley Tucci (Baby), Sofía Vergara (DD), Milo Ventimiglia (Danny), Anne Heche (Roxy). Gyártó: Current Entertainment / Quad Films / Lionsgate / SJ Heat Productions. Forgalmazó: Big Bang Média. Feliratos. 100 perc.

Napjaink első számú akciósztárja évek óta feszegeti óvatosan a ráragadt imázs határait. Minden Feláldozhatók-epizódra jut egy Kolibri-kód, a soros Szállító-menetre egy Parker vagy A mestergyilkos, ahol a keményöklű hős többet mereng fonák helyzetén, hiszen ki örülne annak, ha csupán eszközként tartják számon? Ebbe a sorba illeszkedik a Joker is, amely középszerűsége ellenére az intelligensebb Jason Statham-filmek táborát gyarapítja. Kétség sem fér hozzá, hogy a brutálisan megkínzott barátnéját megsegítő Nick Wild ezúttal is a megfelelő ember a megfelelő feladatra, ám Statham nem először mutat rá: a legtufább verőlegénynek is lehetnek érzései.

A túlpörgetett akciószériákhoz képest kimértnek ható, régi vágású megközelítésért a Parkerhez vagy A mestergyilkoshoz hasonlóan az alapanyagként használt történet évjárata szavatol. Az élő legendaként számon tartott író, William Goldman (Butch Cassidy és a Sundance kölyök, Az elnök emberei) maga írta filmre saját 1985-ös regényét, immár másodszor – húsz éve Burt Reynolds bújt a szerencsejáték-függőségével birkózó testőr bőrébe. Goldman megtartja a világfájdalmas, elvágyódó főhős noir-árnyalatait, de Reynolds lakonikus nyugalmával ellentétben Statham figurája folyton robbanni készül. Ezt a belső feszültséget a színészt harmadik alkalommal rendező Simon West klipszerű montázsszekvenciákkal és a kulcsjelenetek időfelbontásos szerkezetével húzza alá. Így aligha meglepő, hogy amíg elődje pusztán a szavak erejével ártalmatlanítja a rátámadó, torz lelkű maffiacsemetét, addig az idei verzió Nickje végül sutba dobja az emberélet megkímélésére vonatkozó elveit, és a hard-boiled hagyományokból táplálkozó krimi méltóságteljes nyomozója haragvó ösztönlénnyé alakul. Ez az ár, amit Statham hőseinek rendre meg kell hozniuk, hogy állva maradjanak a kortárs akciófilmek veterán erősemberei, távol-keleti harcosai vagy épp mozikarriert építő pankrátorai között.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/02 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12197