KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/március
• Faragó Vilmos: Esettanulmány Harcmodor
• Pünkösti Árpád: Mozi vagy anti-mozi? Dárday istván és Szalai Györgyi a Harcmodorról
• Lukácsy Sándor: Jó Tiborc a rossz XX. században Fábián Bálint találkozása Istennel
• Csalog Zsolt: Nem csak „cigány film” Koportos
• Zsugán István: „Meghalt a mozi, éljjen a video!” Római beszélgetés Michelangelo Antonionival
• N. N.: Michelangelo Antonioni filmjei
• N. N.: A fotópályázat nyertesei
• Nemes Nagy Ágnes: Anti-antik Pasolini Oidipusz királya
• Matos Lajos: Mert A Sebészek Humanisták M.A.S.H.
• Hegedűs Tibor: Öregfiúk a moziarénában Glória / Szenzáció!
• Bársony Éva: Varázsige: a mozgás Gross Arnold és a film
• R. Székely Julianna: Foglalkozása: gyártásvezető
LÁTTUK MÉG
• Iszlai Zoltán: Gyorshajtás
• Schéry András: Akiket forró szenvedély hevít
• Iszlai Zoltán: Csendes amerikai Prágában
• Veress József: Szerelem első látásra
• Koltai Ágnes: Akció a fegyvertárnál
• Loránd Gábor: Harminc lány és Pythagoras
• Schéry András: Mennyire szerettük egymást
• Tardos János: Négy bandita, tíz áldozat
• Bársony Éva: Az ismeretlen katona lakkcipője
• Hegedűs Tibor: Őrült nők ketrece
• Fekete Ibolya: Gengszterek sofőrje
• Bende Monika: A tajga császárának végnapjai
• Tótisz András: Az ember nem nőhet fel mese nélkül
TELEVÍZÓ
• Fábri Anna: A bolondok kvártélya Krúdy a képernyőn
• Loránd Gábor: Kétfélidős adaptáció A sipsirica
• Feuer Mária: A bába és mecénás: operák a tévében Lendvay, Ránki, Stravinsky
TÉVÉMOZI
• Zalán Vince: A magyar ugaron
• Csala Károly: Férfias idők
• Csala Károly: Hűtlen asszonyok
TELEVÍZÓ
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ott lenni Felületes megjegyzések az amerikai televízióról
• Kristóf Attila: A szórakoztatás felelőssége Humor a tévében 3.
KÖNYV
• Fáber András: Kinek kell ma Balázs Béla?
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Michel Ciment; Giacomo Gambetti

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

2 perces mozi

Tehén, elefánt, axolotl

Ágfalvi Attila

A kultikus Kis tehén az Internetről a mozikba vándorolt. A MyFilm Stúdió animációs egypercesei.

 

A kis tehén sztár lett 2002 nyarán, és ezzel kapcsolatban oldalakat lehetne megtölteni a jelenség elemzésével. A szociológusok és pszichológusok kereshetik a tömeg és hőse közti azonosulásra lehetőséget adó jellemzőket, az eszmefuttatások kulcsszavai nyilván a „buli”, az „infantilizmus”, a „kúl”, és az „X (y,w stb.)-generáció” lehetnének. Igen hálás téma volna továbbá az információs világsztráda korában annak kimutatása, hogyan lett világsztárunk az Internet segítségével a kis állat, milyen hírünket viszi a világba a milliárdos országimázs-pénzek és a Magyar Millennium idején. Hiszen a magyar lakosság nyomorúságos 10 százalékát kitevő Internet-használókon kívül a külhoni netezők is már valamikor az év elején titkos kultuszuk tárgyává emelték a tehénkét: volt, akinek Amerikából előbb attacsolta távoli, még csak nem is magyar barátja a jópofa kis filmet, minthogy itthon bárkitől hallhatott volna róla. Megnéztük egyszer, kétszer, ötször, tízszer, jól szórakoztunk rajta (és kicsit azon is, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma még ilyesmit is támogat, amúgy nagyon helyesen), aztán alighanem el is felejtettük volna szép lassan. Csakhogy a Kis tehén, a MyFilm néhány más produkciójával együtt kis idő múlva feltűnt „igazi” filmek kísérőjeként a moziműsorban, s mint ilyen, igazán megérdemli, hogy az általa kiváltott jelenség helyett mint filmet őt magát is szemügyre vegyük.

Kérdés persze, érdemes-e a Kis tehént (Igor Lazin), és társait, a Vili, az elefántot (Pál Balázs) és az Akváriumot (Kollár László) különösebben boncolgatni. Mi mást lehetne írni például a komoly kritikusok által is zseniálisnak minősített, az előtte játszott Woody Allen filmmel (Süti, nem süti) szembeállítva piedesztálra emelt Kis tehénről, mint amit Hevesy Iván évtizedekkel ezelőtt írt a legelső, általa rajzos filmeknek nevezett rövid rajzfilmekről: „Meséjük gyermeteg, mégis, vagy éppen ezért, szabadabb, mint akármilyen más játékfilmé, hiszen motívumaik mind a fantázia országában születtek, mint apró hőseik… Ezek a mesefilmek és filmesek nem akartak többet, mint mulattatást..., alakjaik egyszerűen csak új, filmre született, félig emberi, félig állati pojácák.” És valóban, ahogy a szerzőktől is tudjuk, előbb volt Kollár László eredetileg gyermekeinek írt kedves dalocskája, minek hallatán a Vajdaságból áttelepült, képzőművész végzettségű, a Varga Stúdióban tanult Igor Lazin megrajzolta a filmet: pusztán a szórakozás kedvéért. Az igazán jó ötlet pedig az volt, hogy miután a film megjárt jó néhány fesztivált, a MyFilmnek sikerült az említett kísérőfilm-státuszt megszereznie, és a mozilátogatóknak is bemutatnia. Így lehelhetett a Kis tehén igazi friss levegőt a multiplexek mesterséges hűvösébe, és így alapozhatta meg a Coen-testvérek stilizált nyomasztását (Az ember, aki ott sem volt) az Akvárium magyaros, Duna tévés asszociációt keltő, andalító háttérzenés gyomrosa. Talán a váratlan, teljes gyanútlanságban bekövetkező mélyütés miatt ez utóbbi még a Kis tehén hatását is felülmúlja, soha ennyi hirtelen felugró popkornropogtatót mozi még nem látott. (Személy szerint nekem még tovább fokozta a hatást az, amikor ráébredtem: ott lenn az a kis rózsaszín csúnyaság egy axolotl, hiszen Cortázartól tudom, „rózsaszín kőarca mögött minden axolotl ember módjára gondolkodik…”)

Az eddig említett kisfilmek, már csak hosszuk (rövidségük) miatt is többnyire egy ötletre épülő, jópofa, karikatúra-mélységű dolgok, a számítógépes flash-animációk világát idéző kivitelben. Remélhetőleg a MyFilm olyan, valamivel nagyobb lélegzetű filmjei is előbb-utóbb moziba kerülnek, mint a Hilda története (Igor Lazin), ami mind néhány vonallal (el)rajzolt figuráival, mind montázstechnikájával távoli leszármazottja a Sárga tengeralattjáró világának. Története a két magányos emberről, kanárijukról és kutyájukról, valamint gengszterekről és egy gyógyult homoszexuális-alkoholistáról ugyan a korszellemnek megfelelően kellően cinikus, sok olyan viccel, amik különösen az évente egyszer, valamilyen fesztiválkor moziba járók hisztérikusan nyerítő röhögését képesek kiváltani. De a blődli jótékony hangulata árad a sajátos látásmódú, hagyományos esztétikára fittyet hányó képsorokból, az „igazi” színészekkel készült szinkronhang pedig a filmes beszéd Szőke András és Badár Sándor óta nem tapasztaltan egyéni változata.

A MyFilm produkcióinak talán az lehet a legnagyobb sikere, ha a mozilátogatók nagyobb tömegeihez is eljut az a hír, amit a magyarság említett 10 százaléka már szerencsére tudhat: a jövő tömegkultúrájának látványát az egyre olcsóbbá váló technika segítségével a vad ötletekben tobzódó, gátlástalan merészségű, tehetséges és nagyon kreatív emberek fogják kialakítani, nem pedig a Dáridó neonromantikájának giccsgyárosai. S mivel a mennyiség előbb-utóbb szükségszerűen átcsap minőségbe, nemsokára a jelző nélküli kultúra is gyarapodni fog a munkáikkal.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/02 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2082