KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/augusztus
KRÓNIKA
• Grunwalsky Ferenc: Az ember, akinek a fotója megőrzi a filmeket
• MTFA kuratóriuma: A Magyar Történelmi Film Alapítvány pályázati eredményei
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: Három szputnyikok Elhallgatott fiatalok

• Forgách András: Stanley, a látnok Fény, zene
• N. N.: Stanley Kubrick filmjei
• Janisch Attila: A szellem színjátéka 2001. Űrodisszeia
• Csejdy András: Inába a bátorságot Burgess–Kubrick: Gépnarancs
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Végre: filmünnep! Cannes
• N. N.: Az 51. Cannes-i Filmfesztivál díjazottjai

• Csantavéri Júlia: Dühösen és szerelmesen Itália '68
• Gelencsér Gábor: Fekete és vörös A pacifista
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Pénz, egyenes adásban Gazdagok a tévében
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Mátyás király falvédõje Országalma
• Báron György: A harmadik nemzedék A szélhámos
• Győrffy Iván: Vadember kamerával Alain Fleischer filmjeiről
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Turisták
• Vidovszky György: Két apának mennyi a fele?
• Mátyás Péter: A kód neve: Merkúr
• Gyurkovics Tamás: Lény 2.
• Bori Erzsébet: Vízözön
• Harmat György: Hat nap, hét éjszaka
• Hungler Tímea: Paulie
• Tamás Amaryllis: Nyomás alatt
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Körzetszám: 007

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Utolsó napjaim

Vajda Judit

Les Temps qui reste – francia, 2005. Írta és rendezte: Francois Ozon. Kép: Jeanne Lapoirie. Zene: Valentin Silvestrov. Szereplők: Melvil Poupaud (Romain), Jeanne Moreau (Laura), Valeria Bruni-Tedeschi (Jany), Louise-Anne Hippeau (Sophie). Gyártó: Fidelité Productions / France 2 / Studio Canal. Feliratos. 85 perc.

 

Ozon filmjei sohasem érdektelenek. Legyen szó megfordított szerelmes történetről (5x2), önreflexióval telített rejtélyfilmről (Swimming Pool), zenés krimiről (8 nő), pszichologizáló gyászdrámáról (Homok alatt), Fassbinder-adaptációról (Vízcseppek a forró kövön) vagy abszurd fekete komédiáról (Szappanoperett), mindennel telibe talál és zavarba ejt. Új művével, az egy haldokló divatfotós végjátékát ábrázoló Utolsó napjaimmal is tud újat mondani.

A halál feldolgozhatatlan ténye nem először bukkan fel Ozon filmjeiben, a Homok alatt a férje hiányát feldolgozni képtelen feleség szemszögéből mutatta meg az elmúlást. Az Utolsó napjaim a másik oldalról, a haldokló szemszögéből nézi a megsemmisülést. A halál felfoghatatlan – főleg ha egy 31 éves, fiatalsága és ereje teljében lévő emberről van szó, akit alattomos betegség támadott meg –, mivel az egyetlen kétségbevonhatatlan bizonyosság, saját világa szűnik meg.

Ozon filmjében a haldoklás magányos cselekedet, a végső, külső és belső utazás, amikor az ember mindennel és mindenkivel leszámol. A haldokló magára marad, hiába vannak rokonai, hozzátartozói, barátai. Ozon haldoklójának, Romainnek is saját magát kell meggyászolnia, elbúcsúztatnia és eltemetnie – még életében, mivel a halál abszurditását senki nem értheti meg az életben maradók közül. (Egyedül a Jeanne Moreau játszotta a nagymama, aki maga is nagyon közel áll már a halálhoz – hiszen férjére emlékezve ő is arra készül – sejthet meg belőle valamit). Romain magányos utazása során éppen ezért válnak az ismerősök súlytalanná, és értékelődnek fel a vadidegen emberek (például az a házaspár, aki egészen szokatlan dolgot, egy utolsó jócselekedetet kér tőle).

Az európai ember babonásan iszonyodik a haláltól. Mivel az Utolsó napjaimban a filmidő 90 százalékában egy haldoklót látunk, nézőként kénytelenek vagyunk egy félig halott bőrébe bújni. Ozon nem a kegyes hazugságok rendezője, kénytelen vagyunk a haldokló szemével nézni a világot, és ez – életre szóló élmény.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/06 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8634