KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: Jean Rouch (1917-2004)

• Schubert Gusztáv: Megváltás a multiplexben Beszélgetés A passióról
• Gelencsér Gábor: Tamás evangéliuma A Passió
• Korcsog Balázs: Kamera a Golgotán Jézus-filmek
• N. N.: Jézus filmen
TELEVÍZÓ
• Rádai Eszter: Öt olcsóbb, mint kettő Beszélgetés Rudi Zoltánnal
MAGYAR MŰHELY
• Vágvölgyi B. András: Magyarország ezerrel Fiatalok a filmszemlén
• Pápai Zsolt: Pixel-piktúra Új képfajták a fiatal magyar filmben
• Gelencsér Gábor: Két bagatell Vizsgafilmek: Gothár, Jeles

• Hahner Péter: Hatlövetű történelem Western: legendák és tények
• N. N.: Sam Peckinpah (1925-1984)
FESZTIVÁL
• Varró Attila: A példabeszéd átka Berlin
• N. N.: Az 54. Berlini Filmfesztivál díjai
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Mégsem kugliztak! Elefánt
• Vaskó Péter: A Fuji kapitánya Zatoichi
• Bori Erzsébet: Zárthelyi Én, te, ő
• Ágfalvi Attila: Megrendezett anarchia Farkasok ideje
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Hős
• Köves Gábor: Csak az a szex
• Köves Gábor: A repülő osztály
• Kovács Marcell: Rocksuli
• Kovács Gellért: Sabado – Esküvői videó
• Vaskó Péter: Starsky és Hutch
• Herpai Gergely: Életeken át
• Csillag Márton: A Macska – Le a kalappal!

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Starsky és Hutch

Vaskó Péter

 

Meg vagyok róla győződve, hogy a hetvenes éveket Isten pokoli rosszkedvében teremtette. Az évtized maga a vállalhatatlan vérciki, az infernális punnyadtság és globális impotencia korszaka. A nyugati kultúra mintha elment volna hazulról, elérkezett az egyre rosszabb filmek, a Disco-kóma valamint a geil cipők, nadrágok, hajak és szemüvegek divatja, amitől a legbékésebb ideérkező marslakó is tömegmészárlást rendezett volna a földön.

Ezen a meddőhányón aztán olyan tévésorozatok hajtottak ki, mint például a Starsky és Hutch, amely akkor ugyan a kanyarban nem volt a Kojakhez képest, de messze felülmúlta az utánozhatatlanul aszexuális Derrick felügyelő szemtáskáit és fáradt hangú örökös rábeszélését („adja ide azt a fegyvert”), vagy a Tetthely (Tatort!) minimalista kalandfelfogását. Volt benne egy bazinagy piros autó, beszédképtelen, melltartó nélküli szőke csajok, és lehetett választani a fekete schlemil (fiúk választása) és a szőke nyálgép között (kötelező csajválasztás).

Ha nem jön el a kétezres éveknek (lásd még: napjaink) a ’70-esekre ijesztően hasonlító neobarbár, agyhűdött időszaka, talán örökre elfelejtjük a Charlie angyalai valamint Starsky és Hutch-féle langyos kamaszkori izgulnivalókat. De úgy tűnik, akkora gáz van, hogy még az ilyen filmzombik is kikelnek a filmgyári szarkofágokból.

Hálaisten a rendező Todd Phillips is úgy gondolta (a Charlie-görlökkel ellentétben), hogy az egész csak akkor működik, ha úgy ahogy van, kiröhögjük az egészet mikrofonfejjel, hímzett farmerdzsekivel, banánüléses bringával, félbarkóval, neonpadlós csillagfénydiszkóval, műszálas inggel és hónunk alá csapható csuklószíjas autóstáskával együtt (brrr!). És istenuccse, a nem túl fényes karrierű direktornak most majdnem sikerül is a dolog, van pofátlan Szelíd motorosok-poén, travoltás parkettördög-szcéna, és a történet is épp annyira elcsépelt, színtelen, szagtalan, nullfokos zérósztori, mint az eredeti sorozat minden része. A férfiak dolga hogy narkót áruljanak vagy kergessék a bajuszos drogbárókat, a sassoonos nőké pedig (akik életük kalandjának tarthatták, ha seggükre csapott egy maffiózó), hogy megtanuljanak magassarkúban járni és vigyázzanak, hogy martinizés közben a napágyról bele ne essenek az úszómedencébe (az utolsó macsó békeévek).

Röhöghetünk a 20-30 évvel ezelőtti összes valódibőr csípődzsekis bénaságon, már amennyire a rendező és a két főhős Ben Stiller (Starsky) és Owen Wilson (Hutch) tehetségéből, felváltva hol jobban, hol kevésbé futja. Nosztalgikus „kemp” kacarászáshoz jó, a Huggy Beart alakító Snoop Dogg is, a piros kocsi fehér csíkkal nemkülönben, aki a többi miatt nézné meg, inkább hagyja ki. A sorozat ismerete nem kötelező, de anélkül végképp nem érdemes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/05 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1919