KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Jean Delannoy (1908-2008)
AMERIKAI ELNÖKFILMEK
• Barotányi Zoltán: Matiné a Fehér Házban Amerikai elnökök a filmvásznon
• Vágvölgyi B. András: Az elnök filmje Kampánymozi
• Baski Sándor: A szív nyelvészei Politikai szatíra az amerikai tévében
FASSBINDER – ALEXANDERPLATZ
• Tarr Béla: Fassbinder Alexe Berlin, Alexanderplatz
• Schubert Gusztáv: A Weimar-zátonyon A nagyváros filmregénye
• Stőhr Lóránt: Többet kívánt, mint vajaskenyeret Berlin, Alexanderplatz
TRUFFAUT
• Ádám Péter: A férfi, aki szerette a mozit François Truffaut – 1. rész
• N. N.: François Truffaut filmjei
JAPÁN RAJZFILM
• Géczi Zoltán: Japán jövőfélelmek Anime-próféciák
• Szabó Dénes: Nyugati szél Amerikai hatások az animében
KÖZÉP-EURÓPA
• G. Kovács László: Szlovák rebellisek
• Szíjártó Imre: Tiszta beszéd Kelet-közép-európai filmtörvények
MAGYAR MŰHELY
• Pápai Zsolt: Szerepcserés bűntények A nyomozó
• Libor Anita: Diploma után Fiatal filmesek: a második hullám
TELEVÍZÓ
• Darab Zsuzsa: Girl Power Boszorkányok a televízióban
• Schreiber András: Befülledt erotika Szex a tévében
KRITIKA
• Muhi Klára: Roma zsaru, magyar bűn Tabló
• Kovács Marcell: Legenda vagyok Control
• Vízer Balázs: Svédcsavar Tekerd vissza haver!
MOZI
• Tüske Zsuzsanna: Az ajánlat
• Baski Sándor: Mongol
• Kolozsi László: Afrodita álma
• Vajda Judit: A hullám
• Klág Dávid: Leo
• Forgács Nóra Kinga: MR73
• Schreiber András: Zöld hentesek
• Sepsi László: Ben X
• Hungler Tímea: Hívatlanok
• Varró Attila: Klónok háborúja
• Kárpáti György: Halálfutam
DVD
• Pápai Zsolt: Hajnali mentőakció
• Kovács Marcell: Álmatlanul
• Alföldi Nóra: Bőrfejek
• Kovács Marcell: Ördöggerinc

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Szex a tévében

Befülledt erotika

Schreiber András

A kereskedelmi televízió nem tud meglenni pixel-erotika nélkül. A kérdés az, a néző kibírja-e.

 

Amikor a kilencvenes években addiktológusok felismerték, hogy a kóros szexuális viselkedésformák lefolyása kísértetiesen hasonlít más viselkedési (játékszenvedély, munkamánia), illetve kémiai (drog, alkohol) függőségekhez, még senki nem foglalkozott a kereskedelmi televíziók addikciójával. No persze a tévék esetében a szexfüggés gazdasági és nem pszichés eredetű, azon a marketinghipotézisen alapul, hogy az erotika közönségcsalogató ereje nézőszámban, értékesített reklámidőben és bankszámlán egyaránt mérhető. Most egy friss, majd' száz országra kiterjedő nemzetközi kutatásból derült ki: egyre nő a szexuális tartalmú műsorszámok aránya. A felmérés eredménye egyfelől kiválóan illusztrálja a tévémarketingesek nézetét, miszerint a szex jó üzlet, másfelől meglepő, hiszen a világhálón szabadon hozzáférhető forró tartalmak jócskán elszippantják az efféle vizuális izgalmakra ácsingózókat, azt gondolhatnánk tehát, hogy a kereslet csökkenésével a kínálat is szűkül. De ha csak a magyar adók között kapcsolgatunk, hamar rájövünk, nem az erotikus műsorok száma nőtt, a pornó is maradt az interneten, a tékák eldugott polcain és a tematikus csatornákon. A televízióban a szex a mindennapok része lett: a legártalmatlanabbnak vélt kereskedelmi produkcióban is megjelenítik.

Vegyük csak a két konkurens, földi sugárzású magánadó egy átlagos napját: a reggeli keltető-adások (Mokka, Reggeli) állandó vendégei a pornó- és szexiparosok, szexuálterapeuták, frissen plasztikázottak; a koraesti műsorsáv közszolgálatinak becézett esztrádműsoraiban (Aktív, Fókusz) már illusztrálják is, amiről reggel (vagy a délutáni talk-showkban) még csak beszéltek; és egy-egy pikánsabb téma a saját gyártású szappanoperákba (Jóban Rosszban, Barátok közt) is beszivárog. De még az olyan, látszólag semleges produkciók, mint a hungaro-sztárokat fakanállal felfegyverző Hal a tortán és a Vacsoracsata sem mellőzik a fülledtebb intermezzókat, elszólásokat (garancia rá egy-egy playmate, kiugrott szexcsillag vagy a honi pornókirály, Kovi szerepeltetése). Egy átlagos napon tehát csatornánként három-négy alkalommal foglalkoznak a szexszel.

A kereskedelmi televízió nem tud meglenni erotika nélkül – egész egyszerűen azért, mert szerkesztői abból a feltételezésből indulnak ki, hogy ha az átlagember életének természetes része a szexualitás, akkor az átlagnéző lázba jön az esti pörkölthöz csöpögtetett tévészafttól is. Vagy legalábbis nyitottabbá válik (leginkább persze a hirdetések befogadására). A marketinghipotézis azonban hibás (még ha a nézőszámok olykor kecsegtetőek is): a tévés szex a legritkább esetben érdekes, és ami nem izgató, az közönyössé tesz. Aki pedig közönyös, az a környezetével szemben is az. Egy idén nyáron közzétett, 9 és 12 év közötti gyerekek szondázásán alapuló brit felmérés szerint a tévéknek legalább akkora szerepük van a szexuális nevelésben, mint az édesanyáknak. Sőt, az apák szerepe egyenesen kisebb, mint a televízióban és más médiumokban látottaké. A megkérdezett gyerekek válaszaiból ugyanis az derült ki, hogy az apák mindössze 34 százaléka bizonyult hasznos forrásnak a szexuális felvilágosításában, míg az anyáknál és a médiánál ez az arány 66 százalék. A varázsdobozból a szülő asszisztálásával lesz bűnláda – a 12-es karika csak attól védi meg a gyereket, amit a fásult szülő észrevesz, a közöny árnyékában pedig a gyerek is közönyössé válik, csakhogy másképp. Mire felnő, azaz belép a 18 feletti, kereskedelmi szempontból legfontosabb célcsoportba, számos, felnőtteknek szánt (hamis) mintát sajátít el.

Más korhatár-besorolás alatt futó, szülői felügyelettel sem legális műsorokból máris látható a rosszul értelmezett nyitottság új normája: az emberek ma már könnyedén prostituálják magukat. Az RTL érdekeltségébe tartozó Cool TV-n sugárzott Vad csajok című reality-tünemény egyik epizódjában a valóságbetyárból médiaszemélyiséggé tett Majka garzon méretű terepjáróból kamerával stíröli az utcán közlekedő hölgyeket. A csinosabbakat leszólítja: szívesen hazafuvarozza őket, cserében mindössze annyit kell tenniük, hogy levetik felsőruházatukat, megmutatják alsóneműjüket. A valóságosnak álcálzott, erősen casting-szagú Vad csajok mellett a szintén Cool-os Aktmodell (amelyben erotikus címlaplányokat válogattak) is azt sugallja, hogy egy fiatal nő a testével bármit elérhet: szép autó, szép lakás, szép remények. Az Aktmodell párdarabja a húspiac legszimplább műsora, a Viva zenei csatornán sugárzott 12-karikás Szexi vagy nem ebben fiatal lányok és fiúk fürdőruhára vetkőzve vonulnak végig egy rövidke kifutón, majd egy három fős zsűri dönti el az alibinyereményért (félmillió forint és magazinfotó) versenyző fiatalokról, vonzóak-e. A legfélelmetesebb azonban kétségkívül az, amikor a televízióban a lelkünket is eladjuk. A TV2 botrányvetélkedője, Az igazság ára a mentális prostitúció iskolapéldája volt: a versenyzők néhány millióért a legféltettebb titkaikat – és egyáltalán nem meglepő: főként hálószobatitkokat – bocsátották áruba. Az pedig a fokozódó közönyt illusztrálja, hogy a műsor halálát nem a versenyzőkre kötött, hatósági engedély nélkül üzemeltetett hazugságvizsgáló fiaskója, hanem a nézői érdektelenség okozta: a sokadik színt valló meleg családapa vagy szexmunkásnő egy idő után a legelszántabb valóságra éhes tévé-voyeurt is hidegen hagyja. Manapság a botrány is egyszer használatos. A botránytól viszont nem illan el a prüdéria. Sőt.

A kereskedelmi tévé erotikus műsorszámainak ál-missziója a közönség szexuális intelligenciájának növelése, a népnevelés érdekében pedig szexuálpszichológusok segítségét is igénybe veszik. Ami dicséretes, hiszen ha már a tévé nevel, tegye helyesen. Csakhogy ezzel is gond van: miközben a szórakoztató műsorok kisszínesei azt sugallják, buli az élet, a közszolgálatibb ötpercekben szakemberek hívják fel a figyelmet a felfokozott nemiség egészségügyi és mentálhigiénés veszélyeire. Így aztán az egész olyan, mint amikor a pusher a crack alattomosságáról papol törzsvásárlóinak. És olykor a szakemberek is hagynak kívánnivalót maguk után. Modellezve: a 18–49 éves fogyasztói csoport alsó szegmensét megcélzó Cool esetében a külföldről átvett, fiatalok szexusát valóságshow-ba ágyazó sorozatok (Meleg vagy nem, Randicsapda, Szinglicsapda) megalapozzák az éjszakai műsorsáv nagy durranását, a Cool Night című élő adásban lebonyolított erotikus gyorstalpalót. A meghívott vendégekkel lezavart beszélgetések és a bevágott riportfilmek felszínessége az ébresztőműsorokat idézi, és e tekintetben az a legérdekesebb, hogy a fiatal műsorvezető lányok gyakran nem is tudnak mihez kezdeni az egyes riportmozaikokkal: miközben propagálják a bordélyházakat, a telefonszexet elítélik. Ám a Cool Night fő attrakciója a Reggeli gyakori vendégeként is tanácsokat osztogató pszichológusnő, aki gyakran kevesebb humorral és alig több hozzáértéssel fogalmazza meg a tévénézőknek szánt szexuál-principiumát, mint az egyszeri diák irodalmi ferdítésében: „Húzd, ki tudja meddig húzhatod, mikor lesz a botból nyűtt vonó...” Csakhogy amin egy osztály röhögött, azt tévénézők ezrei nyögik. A Cool szakembere a promiszkuitást tűzte zászlajára, miközben az együttlétet a hozzáérkező levelekre adott válaszokban gyakran a ruhapróba szintjére alacsonyítja. Aki a „próbálj fel minél több fiút” buzdítás hatására rendezi be életét, annak meglehet, hamar újabb szakemberre lesz szüksége – a Cool Night-ban nem csak a hagyományos családmodell borul (merthogy, hirdeti a műsor pszichológusa, koitusz-orientált korunkban tartós kapcsolat nem létezhet), de elmosódik a határ normális és addiktív szex között is. Hiába mentette egy alkalommal a helyzetet az adás végén elköszönő műsorvezetőnő: „ráértek még a szüzesség elvesztésével és a szexuális tanácsadással”, a műsor filozófiáját tekintve ez szereptévesztés volt. A kereskedelmi tévék függnek a tévénézőktől, és az erotikával kapcsolatos marketingfeltevés szerint függnek a szexuális tartalmú műsoraiktól és az erotika széles körű beszivárogtatásától is. Kérdés, hogy a tévénéző függ-e tőlük, győz-e a józan ész. Mondhatnánk, hogy ez mindenki magánügye, a fent megidézett statisztika szerint azonban úgy tűnik, a kereskedelmi csatornák által sugárzott erotika közügy. „Nem volt gyerekszobája” – mondjuk a hiányos nevelésű emberekre. A mondást felváltja egy naprakészebb: túl sokat tévézett.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/10 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9511