KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/április
• Létay Vera: A margón kívül vagy belül Cserepek
• Csala Károly: Tasszili tenyérnyom Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Bikácsy Gergely: A légnadrág Ripacsok
FILMSZEMLE
• Ciment Michel: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• Gambetti Giacomo: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• Robinson David: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• Rubanova Irina: 12 kérdés 48 válasz A Filmvilág külső tudósítói a Magyar Játékfilmszemléről
• N. N.: XIII. Magyar Játékfilmszemle – díjak és díjazottak

• Kardos Ferenc: Filmek, mozik, nézők – a filmrendező szemszögéből
• Gambetti Giacomo: Egy „kívülálló” rendező Giuseppe Ferrara portréjához
• Zsolt Róbert: Rallye, Formula I., Formula II. Autóversenyzők
• Galsai Pongrác: Jogi „love story” Kramer kontra Kramer
• Matos Lajos: Mozi az ördög tornyánál Harmadik típusú találkozások
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Trambulin a világsikerhez Nyugat-Berlin
WILDER
• Ciment Michel: „Ne untasd felebarátodat!” Beszélgetés Billy Wilderrel
• Wilder Billy: Billy Wilder zsebszótárából
• N. N.: Billy Wilder
FILMZENE
• Lőrincz Andrea: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)
• Ránki Júlia: A mozizongorától az elektromos gitárig Beszélgetések a filmzenéről (3.)

• Molnár Gál Péter: A félévszázados siheder Jegyzetek James Deanről
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Hófehér és Rózsapiros
• Béresi Csilla: A repülés megszállottjai
• Dániel Ferenc: Ellopták Jupiter fenekét
• Szalai Anna: Péntek nem ünnep
• Dániel Ferenc: Az emberevő medve
• Sneé Péter: A bestia
• Oravecz Imre: Szárnyalás
• Iván Gábor: Az égő Barcelona
• Sólyom András: Piedone Egyiptomban
• Róna-Tas Ákos: A fekete kutya
• Loránd Gábor: Skorpió
• Palugyai István: Jobb félni, mint ...
• Báron György: Egy holland Jáva szigetén
TELEVÍZÓ
• Kerényi Mária: Hol a színpad: kint-e vagy bent...? A kékszakállú herceg vára
• Veress József: Igazság és Hamisság Közjáték Vichyben; Viadal
• Mészáros Tamás: Ismeri ön Horvátékat? Csáth Géza drámája
• Koltai Ágnes: A képernyő nem türelmes Beszélgetés Érdi Sándorral, a Stúdió főszerkesztőjével

• A szerkesztőség : Filmkritika-pályázatunk eredménye
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Angyalok földje
• Karcsai Kulcsár István: A kétéltű ember
• Karcsai Kulcsár István: Ötcentes mozi
KÖNYV
• Schéry András: A „bénító szintézis” ellen
• Csala Károly: Filmévkönyv, 1979
• Karsai Lucia: Laura Betti önéletrajzi regényéről
POSTA
• Zalán Vince: Lajta Andor

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Beszélgetés Érdi Sándorral, a Stúdió főszerkesztőjével

A képernyő nem türelmes

Koltai Ágnes

 

Másfél éves előkészítés után 1980. november 18-án jelentkezett első adásával a Stúdió ’80. Megindulásával egyidejűleg megszűnt néhány kulturális magazin (Színházi album, Művészeti magazin, Filmszem). Az első két szám megbukott, hatalmas felháborodást váltott ki a nézők és a kritikusok között. A nagy ellenállás hatására a. Stúdió megváltozott. Ebben a szituációban ültünk le beszélgetni Érdi Sándorral.

 

 

A köznapi élet kultúrája

 

Mi volt a Kulturális Főosztály, a Stúdió alkotóinak elképzelése, célja ezzel az új magazinnal?

– Két alapvető célunk volt. Az egyik az, hogy populárisabb, magasabb nézőszámú, a másik: az aktualitásokhoz jobban kötődő műsort hozzunk létre, összevegyítettük a korábbi szakmagazinokat, a kultúra különböző ágait egyszerre, egy műsorban mutatjuk be. Így mozgalmasabb, színesebb érdekesebb anyag jön létre.

Elvi változtatásokra is szükség volt. Mi a kultúra fogalmát sokkal nyitottabban, tágabban értelmezzük, mint a korábbi műsorok, amelyek egy-egy művészeti ágra koncentráltak, s nem foglalkoztak a művészet olyan izgalmas területeivel, minit a báb- vagy a mozgásművészet. Szakítani akartunk a kultúra=művészet szemlélettel, a kultúra határterületeit is igyekeztünk bevonni, s végül foglalkozni kívántunk a köznapi élet kulturális jelenségeivel. Az emberek fejében az a téves nézet él, hogy a kultúra fennkölt dolog, aminek semmi köze a mindennapi élethez. Ezért próbáltunk szorosan kapcsolódni a köznapi élet kultúrájához.

Igyekeztük a nagyvilág felé is nyitni a műsort, a magyar kulturális életet az egyetemes kultúra részeként fogjuk fel és mutatjuk be. Azon frissiben szeretnénk reagálni külhoni eseményekre; érdekesnek tartjuk a magyar művészet külföldi fogadtatásai. Korábban még a szomszédos országok kulturális eseményeiről is keveset tudtunk, pedig nem érdektelen például, hogy egy-egy hazai kiállítás mennyiben, hogyan kapcsolódik a világ képzőművészetéhez.

A Stúdióval megpróbáltunk hidat verni a művészet és a közönség közt. A művészet elszakadt közönségétől, amin a szájbarágás, a leegyszerűsítés nem segít, mert a műalkotások nagy része a kétszer kettő egyszerűségének szintjén nem élhető át. Ebbe a műsorba a gondolkodásnak, az asszociációnak olyan elemeit akartuk bevonni, amelyek segítik a nézőt a műalkotások felfogásában; közlésmódunk azt szolgálta, hogy a néző ne lepődjön meg attól, amit a színházban, a moziban, kiállításon lát.

Ez új műsorformát igényelt. Idáig a televízió kulturális műsorai, röviden összefoglalva, a következőképpen néztek ki: a műsorvezető egy szürke háttér előtt ült, szövegét időnként megszakította egy-egy „bejátszás”. Ezek az adások formailag nagyon alacsony színvonalúak voltak, s a néző pontosan tudta előre, mit kaphat. Nem is nevezném őket műsornak, inkább hat-nyolc percből álló blokkok voltak, amelyeket valaki – a szerkesztő – egy laza szálra próbált felfűzni. Mi egészen más megközelítéssel próbálkoztunk. Egy szerkesztő és egy rendező (a szó valódi értelmében rendező, tehát akinek a szakmai ismereteire, tehetségére szükség van), egy hét kulturális eseményeit végiggondolva, olyan összefüggő műsort készít, amit nem lehet otthagyni, ahogy egy filmet sem, mert a kieső részek nélkül érthetetlen az egész. A nézőt a székéhez akartuk kötni, hatvan perces szórakozást kívántunk nyújtani, éppen ezért, a korábbi gyakorlattól eltérően, a művészi színvonalat is fontosnak tartottuk.

A film elméleti és gyakorlati szakemberei itthon és külföldön is támadják a televíziót, mondván, hogy egyszerű képi világa, szerkesztési és vágási technikája nehezíti, sokszor lehetetlenné teszi a nála sokkal bonyolultabb filmművészet befogadását. A műsor formájával, technikájával szoktatni próbáljuk a nézőt egy, a televízióénál bonyolultabb vizuális világhoz. Nem tudjuk pontosan, hogy mennyire alkalmas erre a televízió, mint médium; kísérletezünk.

– A Stúdió előkészítésében, tervezésében, szerkesztésében felhasználták-e hasonló külföldi vagy magyar műsorok tapasztalatait?

– Nem merítettünk sehonnan. Szerettem volna körülnézni máshal, ahol készítenek ilyen jellegű műsorokat, és nagy rutinnal rendelkeznek, de a televízió devizagazdálkodása nem tette lehetővé. A korábbi, alacsony (hat-nyolcszázezres) nézőszámú magazinokat sokat támadta a kritika. Avíttnak bélyegezte ezeket a műsorokat, frissességet, megújulást, az aktualitásokhoz való kapcsolódásit, a vélemények karakterisztikusabb megjelenését követelte. Amikor a műsort terveztük, ezt is figyelembe vettük.

 

 

A magazinforma lehetőségei

 

Milyen reményeket fűztek az új műsor formához?

– Az emberek a változatosságot, a színes műsorokat igénylik. A magazinformára – és ezt a gyakorlat is igazolta – inkább „vevő” a néző. A „magas művészet” szűk körben él, hat. Mivel a Stúdiónak – mint említettem – közvetítő szerepet szántunk, ezt a formát találtuk a legalkalmasabbnak. Élő, érdekes, ritmusos tálalásban a néző „lenyeli” a művészetet, mert a magazinforma lehetőséget ad a témák, a hangvétel cserélgetésére.

A hír, hogy a televízió új kulturális műsorral jelentkezik, megelőzte a Stúdió ‘80 indulását. Tudtunk a másfél éves előkészületekről, az első adások alapján mégis az volt az érzésem, hogy a műsor még kísérleti stádiumban van.

– Az első adások valóban erőteljesen magukon viselték a kísérletezés nyomait. Nem is tartom jó műsoroknak, számos alapvető hiba volt bennük, például, hogy nem voltak informatívak, hogy a feliratokat nem lehetett elolvasni, „nézhetőségükkel” is gondok voltak; de a hibákat csak a gyakorlatban javíthatjuk ki. Az első műsorok egyébként nem másfél évig készültek, hanem öt nap alatt (ma is ennyi ideig forgatunk). Az előkészítés során stábot kerestünk, állítottunk össze, a műsor formáján, tartalmán gondolkodtunk. Majd négy hét alatt négy próbaszám készült. A látottak alapján döntött a televízió vezérkara, hogy effajta műsorokkal próbáljuk feléleszteni a kulturális rovatot. Nem biztos, hogy a döntés jó volt, lehet, hogy elhamarkodtuk, lehet, hogy nem kellett volna ajtóstul rontanunk a házba, és szoktatni kellett volna a közönséget az eddigiektől, eltérő műsorokhoz, de bizonyos kérdésekben (ilyen például a „nézhetőség”), ismétlem, csak a gyakorlat dönthet.

A Stúdió minden számát más rendezi. Mit vártak ettől a sorozatműsorra nem jellemző újítástól?

– Eredeti céljaink egyike volt, hogy az új kulturális magazin stilárisan is érdekes legyen. Különböző rendezők másként értelmezik a kulturális eseményeket. Sajátos, egyéni szemléletük frissességet, elevenséget ad a műsornak. Evvel a módszerrel elkerülhetjük a sablont, az ismétlődést. Ahol évi húsz játékfilm készül, annyi színház és annyi képzőművész van, amennyi, ott nem túl széles a témaválaszték. Ezért fontos a feldolgozás, a bemutatás módja. Azt hiszem, evvel az elképzeléssel alapvetően újítottuk meg ezt a műsorfajtát. A Stúdió mindig ugyanarról szól, csak másképp, és ez érdekes lehet a nézőnek.

 

 

Milyen az ideális kulturális riporter?

 

Miért viszonylag ismert riportereket kért fel műsorvezetőnek?

– Jó riportereknek tartom őket, ezért kértem a közreműködésüket, és örülök, hogy elfogadták meghívásomat. Tudom, hogy nem speciálisan kulturális riporterek, ilyenek, sajnos, nincsenek. A televízió csak politikai riportereket nevelt ki. A másféléves előkészítés során mintegy kétszáz emberrel beszéltem, de nem találtam alkalmasabb riportereket. Aki ért a kultúrához, az nem ért a televízióhoz. A Stúdió e tekintetben is a nulláról indult, menet közben kell megoldanunk ezt a problémát; nekünk is meg kell tanulnunk a televíziós újságírást. Ügy érzem, ez is meg fog oldódni. A televízió, sajnos, nem bővelkedik hiteles egyéniségekben, akiknek véleményét, ajánlását a nézők elfogadják. Azt szeretném, hogy akik a Stúdiót csinálják, hiteles, elfogadott egyéniségekké váljanak. Épp ezért nem szeretnénk a jelenleginél jobban uniformizálni a műsort.

A Stúdió szinte minden adásában felfedezhető valamilyen vezérfonal, egységes koncepció. Szükséges ez egy bevallottan magazin-jellegű műsorban?

– A műsorok nagy részének nincs egységes koncepciója. Nem is erőltetjük, hogy legyen, az első adások egyik tanulsága ez. De ha a téma lehetőséget ad rá, szívesen fűzzük egy vezérfonalra a műsort, mert így az egyes anyagok erősítik egymást. Informatívabb is a műsor, s a kultúra szélesebb értelmezéséről vallott elképzelésünknek jobban megfelel.

Informatív, esetleg kulturális reklám-jellegű, vagy kritikai műsor is a Stúdió?

– Kritikai is, de azt hiszem, a publicisztikai a pontosabb kifejezés. A Stúdió elsősorban informatív, de ismeretterjesztő funkciót is vállal, vagyis alapinformációt is közlünk (például, hogy ki volt Ödön von Horváth, Ámos Imre stb.), ezt nagyon fontos feladatunknak tartom. Az első műsorok hibája volt még az is, hogy nagyon atelier -szemléletűek voltak. A magyar kulturális élet eseményei nem ismertek széles körben, ezeket meg kell ismertetni a nézőkkel. De van a műsornak egy publicisztikai vonulata ¡is, amelyben például a kulturális mozgásokról, a kritikáról beszélünk.

 

 

A televíziós műkritika buktatói

 

Mennyiben tekinthetjük kritikai fórumnak is a Stúdiót? Hiszen tulajdonképpen csak egyetlen kísérletet láttunk: egy kritikus szembesítését a Petőfi című sorozat rendezőjével.

– Kritikai szerepét nem úgy tölti be ez a műsor, minit egy újság, amely leközli egy kritikus írását. Egy mű megbuktatásában vagy diadalra vitelében a televízió nagyhatalom. Ha leültetek a kamera elé egy kritikust, akkor az, ami ott elhangzik, nem korrigálható. Effektív műkritikát etikai okokból nehéz vállalni, magunk nem is értünk hozzá. Azt elképzelhetőnek tartjuk, hogy alkotó és kritikus vagy több kritikus üljön le beszélgetni, mert ekkor vélemények cserélődnek, és nem ítéletek hangzanak el. Szeretnénk is ilyet csinálni, ha mód van rá, össze is hozzuk, de ehhez elsősorban az kell, hogy a kultúra különböző területein dolgozók egyáltalán szóba álljanak egymással. Az alkotók és kritikusok a művészeti ágak jó részében nem szeretik egymást, a kritikusok pedig alig cserélnek eszmét, ez az újságokból is kiderül. Más a helyzet, ha nem konkrét műalkotásokról, hanem a kulturális élet jelenségeiről van szó, ezekről idáig is, ezután is véleményt formálunk.

Hogyan próbálják a profizmus és a kísérletezés közti helyes arányt megtalálni?

– A televíziós kulturális újságírás még nem profi színvonalú, az itt dolgozók maguk sem azok. Ha lenne egy kísérleti televízió Magyarországon, ami nem bemutatásköteles, akkor lehetne kísérletezni, bár korántsem biztos, hogy ez vezetne a megoldáshoz, hisz a műsorok a nézőknek készülnek, a velük való szembesüléssel méretnek meg. Viszszatérve a Stúdió első két számára, a profizmushoz tartozik az is, hogy Valló Péter és Jancsó Miklós – legyenek a maguk szakmájában bármily kiemelkedőek is – keveset dolgoztak a televízióban. Megpróbáltuk „behozni” őket (és még sok mindenkit szeretnénk „behozni”), a kezdeményezés rengeteg tanulsággal járt. Sajnálatos dolog, hogy nem szakszerű a televíziós újságírás, ez összefügg a képzéssel (illetve a képzés hiányával) is. Tudom, hogy ez nem tartozik a nézőre.

Kérdés persze, hogy mit értünk profizmuson? Ha azt, hogy minden műsor ugyanúgy (készül, akkor nem is akarunk profik lenni. A profizmus látszatelemeit (műsorról műsorra visszatérő azonos formai elemek) nem szeretnénk átvenni. Több okból is nehéz nálunk egy Stúdió-jellegű műsort készíteni, például a közegellenállás miatt, ami már a korábbi művészeti magazinokkal szemben is jelentkezett. Ha a világ bármely pontján megjelenik a televízió vagy egy riporter a művésznél, örömmel fogadják. Nálunk más a helyzet. Ha forgatni szeretnénk egy színházban, kotnyeleskedésnek tartják, kifogásokat keresnek. Furcsa módon mintha senki, még a művész sem akarná, hogy amit csinál, annak átütő sikere legyen. (Ez a művészeti élet egyik alapbaja.) Mi azért adunk hírt egy próbáról, premierről, hogy az érdeklődésit felkeltsük. Azt szeretnénk, hogy az emberek „verekedjenek” egy-egy előadásért

Rétegműsor a Stúdió?

– Nem az. Egyébként sem tipizálhatók szerintem a nézők. Egy műsor, amit másfél, két és félmillió ember néz, nem rétegműsor. (A régi magazinok a maguk hat-nyolcszázezres nézőszámával azok voltak.) Nem is szántuk speciális közönségnek. A Stúdió első számában még sport és könnyűzene is volt, azt hiszem, ebből is kiderülhetett, hogy bővíteni akartuk a kulturális műsorok témakörét, nézőszámát Tisztában vagyunk avval, hogy a másfél-kétmillió néző zöme ma még nem rendszeres olvasó, színház-mozi-tárlat)látogató. A műsor nem szakembereknek szól, hanem érdeklődőknek, akik még nem jutottak eh a rendszeres műélvezethez.

Véleménye szerint mikor tölti be funkcióját a Stúdió?

– A Stúdió egyik alaphivatása, hogy a művészetekben járatlan nézőknek megkönnyítse a műalkotásokkal való találkozást. Szeretnénk felkelteni az emberekben azt az érzést, hogy a művészet az életük fontos része. Nem a „tetszési index” a fontos, a Stúdió nem önmagáért kell, hogy jó legyen; televízión kívüli célra irányul. Akkor tölti be alaphivatását, ha hatására többen mennek el moziba, koncertre, kiállításra.

 

 

Stúdió kontra szakmagazinok?

 

A Stúdió beindításával több kulturális műsort megszüntettek. Az eddigi tapasztalatok alapján is helyesli ezt a döntést?

– Érdemes volt a Stúdiót létrehozni, nem feltétlenül a szakmagazinok rovására. A második csatornán, módosított formában életben lehetett volna tartani őket. A nézettségi arányok önmagukért beszélnek. A Stúdió más, szélesebb rétegekhez is eljut, mint a korábbi műsorok, és ez alapvető. Ugyanakkor el kell ismerni,” hogy nem tölti be a régi műsorok elemző funkcióját, de sokkal hatékonyabb a figyelemfelkeltésben, már csak a hetenkénti jelentkezés miatt is. A havonta megjelenő szakmagazinok állandó időzavarban voltak, a bemutatók, újdonságok jó részéről lecsúsztak, nagyon esetlegesen választhatták ki az egyes műsoraik anyagát.

Elegendő-e a heti hatvan perc (illetve heti tíz perc, ha művészeti ágakra bontjuk le a műsort) magazinformában a kulturális életre? Például az új filmműsorok is jelzik, hogy a Stúdió nem képes kielégíteni minden igényt.

– A film, szerintem, kimondottan jól járt az átszervezéssel. Hámori András szerkesztő ugyanis azt a megbízást kapta, hogy készítsen évi tizenhárom, csak a filmmel foglalkozó műsort. Végül is tehát nőtt a korábbihoz képest a fűmmel foglalkozó műsorok ideje. De a színháznak is megvan a maga havi egyórás műsora.

Milyen további tervei vannak a Stúdió alkotógárdájának?

– Ősztől a második csatornán rendszeresen jelentkezni fogunk egy új műsorral, amit a Stúdió „háttér-műsorának” neveznék. Ebben látható lesz mindaz, amivel a populáris, magazinformájú Stúdió nem tud foglalkozni. Újságnyelven szólva a Stúdió a hetilapunk, a „háttérműsor” lesz a folyóirat Ez az eredeti terv része volt, de egyszerre két műsort nem tudtunk indítani. Egy harmadik műsor tervét is elkészítettük. Szeretnénk két-három havonta „kibérelni” a második csatornát, és a kül- és belpolitikai fórumhoz hasonlóan az alkotók, a nézők, a kritikusok bevonásával egy-egy kulturális területtel alaposabban foglalkozni. Egy-két év múlva szeretnénk ezzel jelentkezni. Több rétegű kulturális információrendszer alakulna így ki. Ez a műsorrendszer átfogná a magyar kultúra területeit. Erre annál is inkább szükség van, mert a kulturális életnek nincs meg a maga Hétje, tévéhíradója.

– Minden bizonnyal ismeri a Stúdiót elmarasztaló helyenként indulatos kritikákat. Elfogadja-e a tartalmi és formai kifogásokat?

– Nem értjük a nagy felháborodást, szerintiem nagyságrendi tévedés van. A Stúdió súlya, szerepe és a támadások mértéke nem áll arányban. Egy dologgal nem értünk egyet, mégpedig avval, hogy a kritika az újat, a kísérletezést nem támogatja. Függetlenül az első számok sikertelenségétől, megpróbáltuk az évtizedek óta ostorozott televíziós szisztémát megújítani, és ezt bírálóink észre sem vették. A Stúdióval más közlésmódot szerettünk volna kialakítani, erre a kísérleti számok, úgy látszik, kevésnek bizonyultak. A nézők felháborodását értem, mást láttak, mint amit megszoktak: – de a kritikáét nem. Ugyanaz a kritika háborodott fel, amelyik éveken át bírálta a régi magazinok földhozragadtságát, időszerűtlenségét Most azt kérdezik, hogy az évekig támadott műsorokat miért kellett megszüntetni?

Bírálták az új és kísérletező első műsorokat. Változtattunk. Kevesebbet kísérletezünk, a Stúdió egyre inkább olyan, mint a többi magazinműsor – most ezért fanyalog a kritika. Így nem sokat segít

Az eredeti koncepciót menet közben módosították, a magosabb nézőszám mögött nincs valódi siker. Végül is kudarcnak tekintheti-e a Stúdiót?

– Nem.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/04 58-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7507