A possessio latinul birtoklást jelent, és a szó sok élő nyelvbe átkerült. A parapszichológia tana – tudománya? áltudománya? vallása? – azonban ezzel a kifejezéssel azt a különleges és ritka – vagy nem létező – folyamatot jelöli, amikor egy élő személy testét-lelkét menthetetlenül hatalmában tartja valami külső erő, idegen személy vagy lény. Ördögi vagy isteni megszállottság az ilyen értelemben vett possessio és a Possession című francia–NSZK film (rendező: Andrzej Zuławski) címe is ezt a leküzdhetetlen szenvedélyt sugallja.
A filmben az izgalmasan gyönyörű Anna (Isabelle Adjani) nem csupán férjét és fiát hagyja el, de megunván színlelni boldog szeretőt, még széles vállú barátját is megcsalja egy emberevő szörnyeteggel, „aki” ölelkezés közben polipszerű csápjaival puhán körülfonja az. asszony bokáját.
Zuławski fölényesen birtokolja a filmrendezés minden titkát. Szokatlan beállítások, ferdén fentről vagy lentről fényképezett képek, szellemes vágások igazolják tehetségét, a szereplők gondosan megtervezett, körbeforgó mozgása, az időnként feltűnően hosszú jelenetsorok pedig kétségtelenné teszik, hogy alaposan tanulmányozta Jancsó Miklós összegyűjtött műveit is.
A Birtoklás mégsem a rendező filmje, hanem a sokcsápú szörny által birtokolt színésznőé. Isabelle Adjani különös szépséggel és félelmetes szuggesztivitással képes elhitetni a fantasztikus történetet, és csak egyszer, egyetlen pillanatra villantja ránk vámpír-mosolyát, majd hosszú, földet söprő fekete köpenyében elvonul, de ez a baljóslatú, rövid jelenet jóval hatásosabb, mint jó néhány Drakula-film több órás vérfürdője.
Parapszichológia és horror: ez a két irányzat évek óta sűrűn fölbukkan a tudományos-fantasztikus címkével jelzett filmek között. A legutóbbi trieszti SF fesztiválon az Utazás egy másik dimenzióba (rendező: Sebastian D’Arbo) című spanyol film szinte képes parapszichológiái lexikon volt. Epizódjaiban szerepelt prekogníció, vagyis olyan események megsejtése, melyeknek bekövetkezését nem lehet előre megmondani, ördögi megszállottság – possessio –, újjászületés másik testben, tehát reinkarnáció – hogy csak néhányat említsünk a sok io-végződésű latin fogalomból.
A parapszichológia gúnyos fintor alakjában a világhírű jugoszláv rendező, Dušan Vukotić új, csehszlovák koprodukcióban készült filmjében is megjelent. A Látogatók az Arkana galaxisból ugyan csupán egy sci-fi regényt író ifjú szállodaportás képzeletében léteznek, de – amint egy pszichológus kideríti – mivel éjjel-nappal minden gondolatát lekötik az általa kitalált robot-vendégek, az erős fejtöréstől testet öltenek, és óriási zűrzavart okoznak egy tengerparti üdülőhelyen. Vukotić az egyik legnagyobb animációs rendező; ezt sok korábbi filmjével bizonyította, de látogatásai a játékfilm területére eddig csak mérsékelt sikerrel jártak. Ami a másik irányzatot, a horrort illeti, tavaly Triesztben az Inseminoid című angol–amerikai koprodukció vitte el a pálmát (rendező: Norman J. Warren). Főszereplője Sandy, a csinos régésznő (Judy Geeson) egy távoli bolygón intim kapcsolatba kerül valami hatalmas lénnyel, amely legfőképpen egy varangyosbékára emlékeztet. Az elefántméretű békaszörny a földi asszonyt műtőasztalon, intravénás altatásban oly alaposan megtermékenyíti, hogy az rövidesen ikerszörnyeket szül. A terhességi pszichózistól-e, vagy csak amúgy, Sandy vámpírrá válik, és változatos eszközökkel, de azonosan magas szintű kegyetlenséggel legyilkolja valamennyi társát, pedig a film kezdetén még elég sokan vannak.
Kitűnő technika, jól pergő rendezés, de visszaköszönően ismétlődő rémfilm-fordulatok – ez bújik meg az inszemináció (megtermékenyítés) és a humanoid (emberszerű) összevonásából képzett cím mögött.
Ennyi rémes szépség után valóságos felüdülés volt látni a retrospektív vetítések során a King Kongot, a vitéz óriásgorillát, amint emészti a vágy a bájosán sikoltozó Fay Wray miatt, és a szerelem annyira elhatalmasodik rajta, hogy összerombolja fél New Yorkot.
Sokszor feldolgozott témához nyúlt Piotr Szulkin lengyel rendező is. Gólem című filmje érdekes és a korábbi változatoktól igencsak elütő, filozofikus történet. Atomháború után, teljesen szétzilált társadalomban ténfergő hősét az orvosok megpróbálják engedelmes bábbá tenni, mert elképzelésük szerint az ilyen egyedek képezik az új társadalom ideális tagjait. Pernat, a film központi alakja azonban föllázad a sivár (ál)rend ellen, de hiába szeretne menekülni, elvegyülni a többiek között, az utcán kavargó vidám népségről kiderül, hogy az csak vetített fantomkép.
A magyar versenyfilm, A transzport részletes ismertetése, értékelése már korábban megtörtént a Filmvilágban (1981. 9. szám). Szurdi András rendezése nagy közönségsikert aratott Triesztben, és a mozgalmas mozi mindvégig lekötötte a türelmesnek aligha nevezhető olasz nézők figyelmét.
A nemzetközi zsűri A transzport főszereplőjének, Hetényi Pálnak ítélte a legjobb férfialakítás díját. A legjobb női alakításét a nálunk is jól ismert lengyel színésznő, Krystyna Janda kapta, a fesztivál nagydíjával pedig a Birtoklást jutalmazták. Ami a fantázia elismerését illeti, ez talán így rendben is volna, de merre tart a sci-fi film? Hová lett a tudományos-fantasztikus fesztivál műsorából a tudomány?
Szerencsére nem veszett el, sőt át sem alakult, de a klasszikus természettudomány korábban oly sűrűn szereplő témái már ritkábban tűnnek fel a sci-fi moziban. A „sci” a trieszti fesztivál hagyományainak megfelelően külön délutánt kapott. Vetítettek kiváló tudományos filmet az űrsiklóról, a világot szorongató energiagondokról, a műhold segítségével végzett óceánkutatásról. A tudományos vizsgálatok legfrissebb eredményei fantasztikus gyorsasággal jutnak be a mindennapok gyakorlatába. Jól érzékeltette ezt egy Trieszt melletti szálloda átalakítását tudató tábla, amely hírül adta, hogy az épület új szárnyának melegvíz-ellátását már a tetőn díszelgő napelemekre bízzák.
Nem véletlen, hogy a művészi fantázia főleg azokra a területekre kalandozik, amelyeket még nem derített fel a tudomány, vagy ahol még igen sok az alapvetően megoldatlan kérdés. Az űrkutatás, a fizika néhány évtized alatt hétköznapi valósággá változó témái helyett mind több a biológiai, pszichológiai, sőt parapszichológiái ötleten alapuló történet. Ez sokkal színesebbé, változatosabbá varázsolja a sci-fi mozi mesevilágát, ami talán nem is hátrány. Engem például határozottan föllelkesített a szép lány és a szörny esetét feldolgozó filmekből átszűrődő üzenet: ha nem is gyakran, de azért előfordul, hogy bájos fiatal nők hajlandók egy szörnyeteget szeretni, mivel valami leküzdhetetlen szenvedély erre kényszeríti őket. Férfitársaim – van még remény.
