KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/június
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Norvég és NDK filmhét Budapesten

• Greskovits Béla: Esélylatolgatás Filmgyártásunk koprudukciós vállalkozásairól
• Koltai Tamás: Kacsafilozófia – háziszárnyassal Szegény Dzsoni és Árnika
• Kovács András Bálint: Ipari rituálé és nyelvi mítosz Beszélgetés Bódy Gáborral
• Barna Imre: Werther a kórházban A rét
• Ardai Zoltán: Kis nagy ábránd Atlantic City
• Zalán Vince: A gondolkodás menedéke Lindsay Anderson filmjeiről
• N. N.: Lindsay Anderson filmjei
• Wisinger István: „Egy kissé mindannyian bolondok vagyunk...” Budapesti beszélgetés Lindsay Andersonnal
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Az érettség kora Az új görög film
• Molnár Gál Péter: A Zorbátlanított Hellász Jegyzetek Angelopuloszról
• N. N.: Theodorosz Angelopulosz filmjei

• Kézdi-Kovács Zsolt: A Visszaesők forgatásán A rendező jegyzetlapjaiból 2.
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A telhetetlen méhecske
• Gáti Péter: Egy festő tragédiája
• Varga András: A profi
• Zoltán Katalin: Tamás bátya kunyhója
• Greskovits Béla: A szénbányász lánya
• Peredi Ágnes: Gyilkosság a tajgán
• Kapecz Zsuzsa: A bojánai mester
• Hollós László: Flep, a róka
• Vanicsek Péter: Harc a vízen
• Greskovits Béla: Vámpírok bálja
• Simándi Júlia: Bölcs Jaroszlav
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Három szólamban Áprilisi műsorokról
• Báron György: Realizmus és dekadencia Luchino Visconti portréjához
KÖNYV
• Gaál István: Itáliai csoda némán Könyv az olasz némafilmről

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vámpírok bálja

Greskovits Béla

 

Horror-paródia – mondhatnánk felületesen, pedig nemcsak az, talán nem is elsősorban az. Polanski 1967-es vámpírfilmje a maga nemében éppoly jó, mint Werner Herzog később készült melankolikus, szép Nosferatuja. Többrétegű film. Valóban kikacagtatja a babonák denevérmisztikumát: a pókháló baldachinként feszül benne nyikorgó ágyak fölött; szűkölő ordast hajszol, majd vérmaszatos pofával csettint a jóllakott vérszopó, a földszagú sírlakók rokokó ruhákban járják a francia négyest. Még von Krolock gróf, a kísértetkastély szörnyeteg ura sem vehető komolyan: zavartan ejti vissza sátáni vigyorra ránduló felsőajkát vámpíragyarára. Mintha protézisét szégyellné hölgytársaságban.

Képtelen nevetséggé válik a félelem nyirkos fuvallata. A komédia fő forrása mégsem ez. Még többet nevethetünk a film humorának igazi céltábláin: a vámpír-birodalomban csetlő-botló, hús-vér embereken, akik ez ésszerűségen túli világban is köznapi életük ésszerűsége fonalát követnék. Nevethetünk Shagalon, a kis fogadóson, aki a Gonosszal megesett találkozás után vámpírrá avanzsált. Ő igazi parvenüként magának is a gróféhoz hasonló díszes sírboltot, cirádás koporsót követelne nappali nyughelyül, s jobb híján az ifjú gróf már foglalt szarkofágjába kucorodik. Vagy Shagal szeretőjén, a fogadóbeli szolgálón, aki – míg szép nyakát torkos lovagjának nyújtja – egyre csak azt firtatja, mikor láthatná magát a „kegyelmes urat” is. Legtöbbet pedig az Einsteinné maszkírozott königsbergi vámpirológuson, aki a tudomány bornírtnak mutatkozó racionalitásával közelít az irracionálishoz, klasszifikálja, nemekbe és fajokba rendezi a lidérceket, denevéreket, vámpírokat és farkasembereket. Minél több fiaskó éri, minél több ponton bizonyul „tudománya” tehetetlennek, annál mulatságosabbnak találjuk bárgyú magabiztosságát, a rációba vetett hitét.

Nemcsak horror-paródia ez a film, az élet irracionális mozzanataival, vámpír-retteneteivel racionálisan „leszámoló” ember paródiája is. E rétegében valóban fekete humorú a Vámpírok bálja. Mintha csak azokon a felvilágosult prófétákon kajánkodna Polanski, akik „egészséges, korszerű haláltudat” kialakításával megszüntethetőnek vélik a halálfélelmet: Ohó, tudós urak, az elmélet próbája ebben is a gyakorlat!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/06 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6825