KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/február
• Schiffer Pál: A Dunánál Részletek Schiffer Pál és Magyar Bálint dokumentumfilmjéből
• Magyar Bálint: A Dunánál Részletek Schiffer Pál és Magyar Bálint dokumentumfilmjéből
• Ardai Zoltán: Oda azért még elmegyek Tiszta Amerika
• György Péter: Kis, szomorú stílromantika Hótreál
• Zsugán István: Fekete dobozaink Beszélgetés Sára Sándorral
• Kovács András Bálint: Monológok a Kárhozatról Tarr Béla új filmjéről
• Zsugán István: Talpalatnyi hitel Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
• Szalai Györgyi: Talpalatnyi hitel Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
VITA
• Horváth Márton: Felszólalás Vita a magyar filmről, 1962
• Galambos Lajos: Film-ügy vagy víz-ügy? Vita a magyar filmről, 1962

• Zalán Vince: A levetkőztetett planéta Beszélgetés Reisenbüchler Sándorral
• Schubert Gusztáv: A fény évszázada Ginger és Fred
• Nóvé Béla: Rács és toll Börtönemlékek
• Molnár Gál Péter: Egy dal életrajza Lili Marleen
• Barna Imre: Játék Amerikával Martin Scorseséről
• N. N.: Martin Scorsese filmjei
• Rubanova Irina: „A lázadást játssza el” Viszockij, a filmszínész
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Betty Blue
• Tamás Amaryllis: Tangók
• Nagy Zsolt: A betörő
• Szemadám György: A vér mindig forró
• Kovács Ágnes: A Nílus gyöngye
• Kabai József: Mona Lisa
• Justyák János: Az üldözött és a vak
• Mészáros István: Feltámad a Vadnyugat

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Betty Blue

Schubert Gusztáv

A francia filmművészetben öt-hat éve új raj bontogatja szárnyait. Néző legyen a talpán, aki a hazai mozik kínálatából ezt meg tudja állapítani. Leos Caraxtól először a legutóbbi francia filmhéten játszottak filmet (A rossz vér), Jean-Jacques Beineix-től pedig egy néhány évvel ezelőttin (kirobbanó sikerű első filmjét, barokkos zsúfoltságú szerelmi-bűnügyi történetét) a Dívát. Hogy mitől újszerűek ezek a filmek? Kézenfekvő a magyarázat: fiatalok készítik fiatalokról. Róluk ugyanis az utóbbi időben már csak az öregek (és a koravének) forgattak filmeket az öregeknek (és a koravéneknek). A papa mozijának nehézkes moralizálásából vagy könnyed semmitmondásából csak az nem derült ki: könnyű-e francia fiatalnak lenni?

A Betty Blue tanulsága szerint egyáltalán nem. A felnőttvilág sem munkát nem ad, sem szabadságot. A különbözés jogát nem ismeri el, jó szívvel elfogadható életmintát azonban nem kínál. Aki olyannyira képtelen egy számára idegen életstílust magára erőltetni, mint Betty, az előtt nem marad más út, mint a lázadásé vagy az önpusztításé. A lány egy ideig habozás nélkül (és fékevesztett vadsággal) vág vissza az őt ért sérelmekért, idővel azonban magába fojtja dühét, mígnem úrrá lesz rajta a téboly, és egy rohamában életveszélyesen megcsonkítja magát. Nagy kár, hogy Beineix képtelen hitelesen megjeleníteni ezt a folyamatot, mert nagyon is mai eshetőség, hogy egy féktelen szerelemszomjjal és életerővel megáldott vadóc egyszer csak a szentimentális regények sápatag kisasszonykáihoz hasonlatosan elemésztődjön a boldogság utáni sóvárgásban. Nem kevésbé izgalmas (és nem kevésbé megoldatlan) kérdés, hogy miért marad beteljesületlen a tökéletes testi összhang, a kölcsönös vágyakozás és imádat ellenére az az „őrült szerelem”, amely Bettyt és Zorgot összeköti. Ezeket a dramaturgiai gyengeségeket semmi sem teheti bocsánatossá.

Mégis, a hősnő különös egyénisége, a szokatlan színeket felvillantó színészi játék (a harmincas éveiben járó, alkalmi munkából élő írót, Zorgot Jean-Hugues Anglade, a mai francia film egyik favoritja, Bettyt pedig egy színésznőnek teremtett amatőr, Béatrice Dalle játssza), néhány eredetien groteszk jelenet, a helyszínek (az elhagyott tengerparti faház-kolónia; Lauserre, a filmen még sohasem szereplő francia kisváros) szokatlan atmoszférája, figyelemre érdemesítik Beineixnek ezt az első kettőnél (Díva, Holdfény a kanálisban) szerényebb és földközelibb vállalkozását is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/02 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5099