KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/október
KRÓNIKA
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : 8. Titanic Nemzetközi Filmjelenlét Fesztivál
MAGYAR MŰHELY
• Balassa Péter: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Filmcsók
• Heller Ágnes: A trák asszony nevetése A Jancsó-szalon filozófusai
MÉDIA
• Schubert Gusztáv: A képzet hatalma Médiabomba
• Hahner Péter: Amikor a farok csóválja...
• Hirsch Tibor: A képernyõ istene Truman Show

• Nádori Péter: Célpontok 1968: az elfelejtett Amerika
• N. N.: Mi lett velük?
• Epres Viktor: Amerika-amnézia
• Csejdy András: Felsőfokú honismeret A nagy Lebowski
• Beregi Tamás: Púderporparádé Maszkabál a mozivásznon
• Varró Attila: A tőr és a maszk Zorro álarca
• Kövesdy Gábor: A multiplex még nagyobb Mozi-forradalom
• Zachar Balázs: Mozgópiac
• Molnár Dániel: A hangerõ velünk van Multihang
• Bojár Iván András: Az ezüstnitrát illata Mozihalál
FESZTIVÁL
• Bori Erzsébet: Reformkonyha A Balkán mozija
• Kövesdy Gábor: Kelet-nyugati átjáró Karlovy Vary
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Vászoncigányok Romani Kris – Cigánytörvény
• Schubert Gusztáv: Mizz Bronti segít Két angol lány
• Takács Ferenc: Az érzéstelenített látvány Ryan közlegény megmentése
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A rokon
• Bori Erzsébet: Welcome to Sarajevo
• Nyírő András: Dark City
• Vidovszky György: A suttogó
• Hungler Tímea: Grease
• Tamás Amaryllis: Bűntársak
• Hirsch Tibor: Chipkatonák
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: A bab is hús A nagymama és a kinofón

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dark City

Nyírő András

 

Dark City: valakik gondolnak egy nagyot, és átalakul a város. Ezt a játékot mi itt, Pesten jól ismerjük. Ültess le egy 28-ast kedvenc kínai éttermedbe így a század végén, és a kupica rizspálinka mellett kérdezd csak ki, hogy is volt az, akkor, régen. Jöttek az oroszok, vagy mentek? Vagy a németek voltak? Mindegy. Halottak az út mellett, lótetemek, fagyott krumpli a pincében, egy tank, robbanások a szomszéd utcában, bombáznak, robbantanak, egy Trabantba próbálnak életet verni vagy a tűzijátékot halljuk? Akkor még Andrássy út volt, akkor még Népköztársaság útja volt, akkor még elegáns környék volt, akkor még mezők voltak ott.

Ülök az én 28-asommal a rizspálinka mellett, egy másik generáció tagja vagyok, 28-hoz annyi közöm van, hogy 28.8-as modemmel kapcsolódom az internetre. De a Dark Cityt én is ismerem: valakik gondolnak egy nagyot, és átalakul a város. Ugyanabból a dacból mondok Népköztársaság utat, ahogy a nagymamám mondott harminc éven keresztül Andrássy utat. A taxis utcanévjegyzéket vesz elő a térképhez, nem idegeskedik: megtaláljuk, uram, Halom utca biztos a régi neve. Vagy az új, nem gond, megtaláljuk. És ha még csak az utcák nevei! Elvitték a szobrainkat, kipofozták a körutakat, bicikliutakat; vágtak, városnyi bevásárlóközpontokat adtak a lerobbant,; büdös csemegék helyett. A bűz kitelepült az utcára, az Örs vezér téri aluljáróban nyugodt lélekkel lehetne Indiana Jones-folytatást forgatni.

A Dózsa György úton (még úgy hívják? Dózsa Györgyöt most is szeretjük?) a lerombolt Regnum Mariánum templom: helyéről elhurcolt tanácsköztársasági szobor hűlt helyével szemben graffiti figyelmeztet: „Megesznek a kínaiak!” Ma még mi eszünk kínait, isszuk a rizspálinkájukat, de ki tudja, mi lesz holnap?

Mi átéljük azt, amit a világ; boldogabb felén elborult agyú jövőfóbiások vizionálnak. Először 90-ben jártam New Yorkban. Idén ugyanabban az ócska szállodában laktam. Ugyanaz a kólaautomata, ugyanaz a portás, az árak változtak, de az arányok nem: a kóla most is olcsóbb, mint a szállás. Vannak változások, persze, de ezek kiszámíthatók, kicsik, szervesek, rendesek. Itt-ott nő egy új lakótelep, elnéptelenedik egy környék, még sincs az az érzése az embernek nyolc év után, hogy ebben a városban még nem járt.

A többi: Kafkától, Orwelltől és a Szárnyas fejvadászból csórt öreg klisé, a gonosz manipuláló hatalom és az ifjú, naiv lázadó nagy mérkőzése. A főhős önmagát keresi a felbolydult városban, itt bejátszik Freud is. Reszkessetek ember, jön a jövő! Üdítő színfolt, hogy a rosszak nem számítógéppel, hanem vegyi úton, valami injekcióval állítják meg az időt. Alex Proyas, a film rendezője nyilván nagyon büszke a vizuális trükkökre. Gomba módra nőnek a házak, mondja a nyelvi közhely, ezt a Dark Cityben láthatjuk is: valóban gomba módra nőnek a házak. A fantasy világa a neve ellenére szegényes és fantáziátlan: a sárkányt sárkánynak rajzolják, azon kapod magad, hogy helyetted valaki más fantáziái.

Ha a Dark City érdemes lenne a karikatúrára, akkor ezt egy kempingben lehetne leforgatni: a sátrak rendje folyamatosan változik, kiürül, benépesül a tér, a tegnapi szomszédod ma reggelre eltűnt, helyette lakókocsi áll a sátrad mellett, teljes a káosz, végül magad is sátrat bontasz, és elmész. De ugyan ki fog ebből a filmből karikatúrát készíteni?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/10 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3827