KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Sinkovits Imre (1928–2001)

• Lengyel László: Szabadlegény Jancsó 80
• Vidovszky György: Jancsó, a király Beszélgetés középiskolásokkal
• Mundruczó Kornél: Állatkerti mesék Jancsó 80
• Bikácsy Gergely: Mozilidérc Mándy mozija
TELEVÍZÓ
• Schubert Gusztáv: A szépség rabjai Televízió: férfireklám
• Hammer Ferenc: Claudia Citroën Nők a tévéreklámban
• Mihancsik Zsófia: A láthatatlan kéz Beszélgetés Levendel Ádámmal
• N. N.: Az amerikai tévéreklám (1945–95)
CYBERVILÁG
• Sipos Júlia: A hálózott ember Beszélgetés Nyíri Kristóf filozófussal
• Kriston László: e-demokráci@? Paradigmaváltás Hollywoodban – 2. rész
• Kriston László: Párhuzamok Könyvszakma – Filmipar
• Kömlődi Ferenc: Gépi balettek Robotrendezők

• Beregi Tamás: Monty-montázs Angol humor
• N. N.: Monty Python repülő CD-ROM-jai
• Karafiáth Judit: A megtalált Proust Az eltűnt idő filmjei
• Ardai Zoltán: Időnk Leával A fogolynő
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A kőkori szappanopera Pordenone

• Csont András: Egy brassói Párizsban Brassaï-kiállítás
FILMZENE
• Szőnyei Tamás: Sűrített idő Beszélgetés Szemző Tiborral
KRITIKA
• Csengery Kristóf: Bartók-kenyér Gyökerek
• Gelencsér Gábor: Mértékrend Zalán Vince: Gaál István krónikája
• Varró Attila: A kép ópiuma Rekviem egy álomért
• Takács Ferenc: T-modell Dr. T és a nők
• Báron György: A Szovjetunió magányos hőse Vorosilov mesterlövésze
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Pan Tadeusz
• Varró Attila: Tigris és Sárkány
• Csantavéri Júlia: Malena
• Köves Gábor: Wonder Boys
• Reményi József Tamás: Betty nővér
• Ádám Péter: A meztelen Maya
• Nevelős Zoltán: Billy Elliot
• Kis Anna: Anyegin
• Strausz László: Szívörvény
• Tamás Amaryllis: A jövő kezdete
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Temetés

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Sinkovits Imre (1928–2001)

Kelecsényi László

 

Nem tudom miért, de mindig egy jelentéktelen epizódszerep bukkant föl filmemlékezetem mélyéről, ha Sinkovits alakját megláttam mozivásznon vagy képernyőn. Sohasem a Két félidő a pokolban akaratlanul hőssé váló munkaszolgálatos focistája, nem a Párbeszéd meggyötört, az ügyben mégis tovább hívő kommunistája, nem is az átváltozó-művészetéről tanúskodó És akkor a pasas, no és Dobó István várkapitány, ő aztán semmiképp.

Tirpák, a minden hájjal megkent sofőr – ő igen. Legalább nyolcszor-tízszer megnéztem annak idején az üdeségét máig őrző Makk Károly-vígjáték, a Fűre lépni szabad rövidke szerepében. Tirpák ellenállhatatlan volt. Csak egy autót vezetett, mint az igazgató sofőrje, de ha rábízták volna a tervezőintézetet, azzal is elboldogult volna. Talán nem volt tiszta a káderlapja, talán '56-ban hőzöngött egy kicsit, de a volán mögötti száműzetésében is ép lelkű maradt. Ahogy rádörren a vidéki anyakönyvvezetőre, „na üljön le, édesapám”, abban a gesztusban egy rangrejtett Shakespeare-hős méltósága búvik meg. A hősszínész ekként kárpótolta magát a vacak kis szerepekért, a József Attila színházi számkivetettség veszendő éveiért, az alkoholista munkások, tsz-elnökök, Gestapo-tisztek filmes szerepkínálatáért.

Ha lehet hinni a Magyar Filmográfiának, 1951 és 1996 között 71 mozifilmben játszott kisebb-nagyobb szerepet (a tévés produkciókról sajnos nincs semmiféle megbízható adattár). Két vonatfilm, a Teljes gőzzel és a Retúr keretezi igen változatos szereparzenálját. Az egykori sztahanovista mozdonyvezető akár az ingyen utazgató hetvenesek egyike is lehetne.

Minden nagy színész valamilyen termékeny önellentmondásnak köszönheti a karrierjét. Sinkovits annak, hogy erőteljes fizikuma, zengő orgánuma a hősi szerepkör betöltésére predesztinálta, ám a szereposztó színigazgatók, a szerzői álmaikat kergető rendezők fölismerték benne a zseniális komédiást. Engedett nekik, mi mást tehetett volna. Aztán az eleinte alázatból vagy kényszerből elvállalt jelentéktelennek tetsző figurák óriássá növekedtek általa. Mi több, kiderült, még élvezi is ezeket a dramaturgiai vizesnyolcasokat.

Olykor évente négy-öt produkcióban is benne volt. Aztán ritkulni kezdtek a filmgyári diszpók. A nyolcvanas években már alig-alig filmezett. Akkortájt szorult ki a fő- és mellékszerepekből a többi, hozzá hasonló nagyságú drámai férfiszínész is. De a komikus Sinkovits sem kellett már senkinek.

Neki talán mindegy volt. Amit lehetett, elért színészi pályafutása során. Hivatalos elismerésben, díjakban, és a nézők szeretetében nem lehetett hiánya. Fokról fokra lépett egyre följebb: előbb tizedes volt, azután százados lett, majd kapitány és alezredesként fejezte be filmes karrierjét. Most viszont végleg odakerült a magyar film- és színháztörténet generálisainak sorába.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/03 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3223