KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Walther Matthau (1920–2000)

Gervai András

 

Tudta – többször is nyilatkozott róla –, a vígjáték legalább olyan nehéz műfaj, mint a tragédia. Az érdekes arcú, fanyar karakterű komikus mindig komolyan vette szerepét, a legmulatságosabb helyzeteket is kifürkészhetetlen fapofával bolondozta végig.

Nyilván származása, mozgalmas előélete, a nehézségeken való felülemelkedés vágya, egyfajta létezés-technika is formálta sajátos humorát. Bevándorló orosz zsidók gyermeke, nagyapja Kijevben utcai árus volt, apja házaló New Yorkban. Kiskorától ruhakészítő anyjával és bátyjával élt. Boltossegédként, favágóként, rendőrségi bokszedzőként, archívumi dolgozóként, cementszállítóként dolgozott, mielőtt Erwin Piscator Dramatic Workshop for Social Research nevű színiiskolájában megkezdte tanulmányait. Két éve volt a pályán, amikor először fellépett a Broadway-n: a Broadhurst Színházban – próba nélküli beugrással – egy 82 éves püspököt játszott.

A film viszonylag hamar felfedezte, először 1955-ben állt kamera elé. Bő évtizednek kellett azonban eltelnie, és majdnem húsz szerepet eljátszania, míg alkatához, tehetségéhez méltó feladatot kapott. A Billy Wilder rendezte Sógorom, a zugügyvédben – későbbi kedvenc partnere, Jack Lemmon oldalán – a ravasz, rámenős címszereplőt formálja meg; teljesítmenyéért Oscar-díjjal jutalmazták. Ekkor találja meg a neki illő karaktert. Előszeretettel formál meg erőszakos, nagydumás, kötözködő alakokat, okos(kodó) kispolgárokat, akikről előbb-utóbb kiderül: nem is olyan nagymenők, mint amilyennek látszani akarnak, zord külsejük azonban érző szívet takar.

A Furcsa pár (1966) briliáns Oscar alakításától a nagyvilágban is jegyzik a nevét. Neil Simon és Matthau – mindkettőjük szerencséjére – még többször is „összetalálkozott” (Napsugár fiúk, Kalifomiai lakosztály, Hotel, Plaza, I Ought to be in Pictures, Furcsa pár II.) Dolgozott Polanskival is (Kalózok), játszott katasztrófafilmben, musical-adaptációkban és „komoly” filmekben. Az elmúlt években ismét zsémbes, bogaras, irigy öregúrként láttuk viszont.

Közel a nyolcvanhoz is filmezett – legutoljára az idén bemutatott, Diane Keaton rendezte Hanging Up-ban –, pedig sokat betegeskedett. Nyavalyái ellenére tudott és szeretett élni. Fanatikus szerencsejátékos hírében állt; egyáltalában: a játék lételeme volt. Nemcsak a filmen, de az életben is állandóan mókázott, soha sem lehetett tudni, mikor viccel. Nagy komikus, vérbeli bohóc távozott – vele együtt végérvényesen sírba szállt a klasszikus amerikai vígjáték is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/09 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3042