|
|
|
MoziWonder Woman 1984 Huber Zoltán
Wonder
Woman 1984 – amerikai, 2020. Rendezte: Patty Jenkins. Írta: Geoff Johns, Dave
Callaham és Patty Jenkins. Kép: Matthew Jensen. Zene: Hans Zimmer. Szereplők: Gal
Gadot (Diana), Chris Pine (Steve), Kristen Wiig (Minerva), Pedro Pascal
(Maxwell), Robin Wright (Antiope). Gyártó: Warner Brothers / Atlas
Entertainment / DC Entertainment. Forgalmazó: Szinkronizált. 151 perc.
Az elmúlt években a fősodor szuperhősfilmjei ugyanazt az
ízfokozott eledelt csomagolják újra, minimálisan kalibrálva csak a szintetikus
hozzávalókat. Ebből a színes-szagos gyorséttermi menüből a Csodanő áramvonalas
retróval és némi feminizmussal próbált kitűnni. A harci bikinis amazon
kalandját a fókuszcsoportok érzékenységére kínosan ügyelve nőiesítették, ami
Gal Gadot energiájával kiegészítve bőven elég volt a sikerhez. A nyolcvanas
évekbe helyezett újabb világmentésbe ennyi invenció sem szorult, ezért inkább a
forgalmazás sajátosságai miatt maradhat emlékezetes. Az persze, hogy a mozizást
kipusztító új üzleti modell zéró pácienseként hivatkozunk-e később a filmre,
vagy aprócska lábjegyzetként a filmtörténet rövid pandémiás fejezetében,
független magától a minőségtől. Az üresen kongó multiplexekkel párhuzamosan az
amerikai otthonokba küldött produkció számos sebből vérzik, akárhol nézzük is.
Kimondottan kellemetlen, hogy egy istennő életét még most is álmai
férfija határozza meg, miközben a másik női főszereplőt is a hímek vágyott
figyelme mozgatja. Az erős női vonal néhány magassarkús poénban merül ki, ahogyan
a címbe szuszakolt évszám is kizárólag a statisztéria bajusz- és ruhaviseletét
befolyásolja. A sótlan karaktereket össze-vissza rángató történet lassan döcög,
ráadásul a látvány is fröccsöntött, kíméletlenül megfosztva az egyetlen valódi
szuperképességétől a filmet. Egyedül a kívánságokat teljesítő Pedro Pascal
Trump-parafrázisa szórakoztató, ám a maró populizmuskritika helyett az alkotók
a gazdagréti befejezések hangulatában végül a néző arcába csapják a nagybetűs
üzenetüket. Egy fantáziátlan gyorséttermi fogástól persze nem szokás hatalmas
ízélményekre számítani, de ezúttal épp az instant jóllakottság sajátos élvezete
marad el. Akár a családi porcelánról, akár a pláza sötétjében lapátoljuk magunkba.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
|
|
