KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/április
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: A nők éve Filmrendezőnők a magyar filmben
• Kovács Ágnes: Vörös tapétán tengerkék virágok A Szindbád színdramaturgiája
• Hirsch Tibor: Azt üzente… Mit is? Magyar történelmi filmek: 1848-49
• Benke Attila: Thriller és történelem Szász Attila-portré
REBELLIS KLASSZIKUSOK
• Nagy V. Gergő: Amikor a kurva leveri a poharat Nicolas Roeg (1928-2018)
• Varga Zoltán: Vér és piros esőköpeny A Ne nézz vissza! és a giallo
• Vágvölgyi B. András: Luk a lelken Mak (1932-2019)
ÚJ RAJ
• Lichter Péter: Roncsköltészet, neonfényben Harmony Korine
LEGENDÁS ZSÁNERFILMESEK
• Géczi Zoltán: Tűzben edzett rendező Ringo Lam (1955-2018)
MESTERSÉGES INTELLIGENCIA
• Borbíró András: Gép testben ép lélek Mesterséges intelligencia
KÉPREGÉNY LEGENDÁK
• Szép Eszter: Apa, anya, űrháború Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga
• Szép Eszter: Apa, anya, űrháború Brian K. Vaughan – Fiona Staples: Saga
PANORÁMA
• Gerencsér Péter: Kertektől a közügyekig Új szlovák dokumentarizmus
FESZTIVÁL
• Csákvári Géza: Tévedések végjátéka Berlin
HATÁRSÁV
• Zalán Márk: Szabadon álmodni David Lynch – Kristine McKenna: Aminek álmodom
• Kránicz Bence: A lynchesláda titkai David Lynch: Small Stories
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Utánuk a tűzözön Brexit: Háborúban mindent szabad
• Huber Zoltán: Hatalommániák Billions (Milliárdok nyomában)
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Most van most Carpe diem
• Margitházi Beja: Élet és halál a kriptában Üres lovak
• Gelencsér Gábor: Az Éden: keletre Látomás
STREAMLINE MOZI
• Roboz Gábor: Eszmény vagy halál Jimmy Chin – Elizabeth Chai Vasarhelyi: Free Solo
MOZI
• Alföldi Nóra: Egon Schiele: A halál és a lányka
• Pethő Réka: Mary Shelley
• Benke Attila: Egy ország, egy király
• Varró Attila: Családi bunyó
• Kovács Kata: Bocsáss meg, kedvesem!
• Barkóczi Janka: Egy fiú hazatér
• Sándor Anna: Életem értelmei
• Kránicz Bence: Marvel Kapitány
• Fekete Tamás: Claire Darling utolsó húzása
• Baski Sándor: Pezsgő és macaron
• Roboz Gábor: Interjú Istennel
• Pazár Sarolta: Itt járt Britt-Marie
DVD
• Benke Attila: A férfi mögött
• Kovács Patrik: Torta
• Géczi Zoltán: Így ne legyél elnök
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi Vörös, nagydarab és a pokolból jött

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Határsáv

David Lynch: Small Stories

A lynchesláda titkai

Kránicz Bence

Lynch első magyarországi fotókiállításán a jelentős művész lerója a tiszteletét – saját maga előtt.

 

Eleve gyanús, ha valaki mindenhez ért. Márpedig David Lynch filmrendező, képzőművész, fotós, zenész, író és meditációs guru egy személyben. A sokoldalú művész 2013-ban, egy párizsi galéria felkérésére állított össze válogatást fényképeiből, amelyek a Budapest Fotófesztivál keretében most először Magyarországra is eljutottak, a Műcsarnok szenzációként tálalt, és várhatóan valóban élénk érdeklődésre számot tartó kiállításán.

Ne várjunk „hagyományos” fotókat. Nincsenek képek a forgatásokon készült, elkapott pillanatokról, sem a hétköznapokat megragadó és átstilizáló, szociografikus ihletettségű fotók, amelyek például Zsigmond Vilmos néhány évvel ezelőtti, budapesti tárlatának gerincét adták. Híven egyetemi tanulmányaihoz, Lynch fotósként is elsősorban képzőművész marad: fényképeit alapanyagnak tekinti, amelyeket aztán alaposan megdolgoz és manipulál, montázzsá, digitális kollázzsá formálva az eredeti felvételt. Világos, hogy rendkívül tájékozott a művészettörténetben. Nemcsak egyes alkotók – például a kísérő szövegekben is említett Edward Hopper és Francis Bacon – világalkotását, figuraábrázolását idézi meg, hanem a képmanipulálási eljárásoknak is egész katalógusát nyújtja. A Műcsarnok kiállításán nem sok, 55 kép látható, ám ezek között látunk retusált, archív hatású dokumentumfotót, formátlan alakokat a tájban, áttetsző, kísérteties figurákat, szűk terekbe szorult rovarokat és meztelen embereket, absztrakt vagy geometrikus formákat, valamint üvegfalak mögé helyezett tárgyakat. A két terembe zsúfolt, eklektikus válogatás kissé bazári hatást kelt. Olyan, mint egy Lynch-rajongó gyűjteménye minden rendű és rangú fényképből, amelyről eszébe jutott a mester. Ám ez a Lynch-rajongó ebben az esetben maga David Lynch.

A rendező filmjei közül elsősorban a két szürrealista nagyjátékfilm, a Radírfej és az Inland Empire világa köszön vissza a fényképeken. Előbbit a következetesen fekete-fehér stilizáció is felidézi, meg a pszichoanalízisben és a szürrealizmusban egyformán jelentős tárgyak (rovarok, maszkok, gyertya, pisztoly) használata. Az Inland Empire-ből ugyancsak az álarcok, a nyúljelmezek, illetve a szűk, fojtogató belső terekbe kényszerített, eltorzult arcú emberalakok lehetnek ismerősek. A képek célja nem az, hogy új fénytörésbe állítsák Lynch filmjeit. Inkább impressziókat kapunk arról, Lynch hogyan gondolkodik, milyen irányokban indul el, amikor fikcióvá formálja az emlékeit, álmait, vagy akár hétköznapi tapasztalatait. Látunk néhány nagyszerű képet: egy szállodai szobában álldogáló öregúrról, mellette áttetsző báránnyal, vagy egy halottfehérre festett, szinte bábuvá változó, ráadásul fegyvert szorongató nőről. Ez utóbbi képet Lynch külön is befotózta, és a képről készült kép is a kiállítás része, olyan önreflexív ötletként, amely önmagában ugyan izgalmas, ám nem szervesül a válogatásba. Szintén kilóg a gyűjteményből a Fej sorozat, amelynek rémpofa-darabjain mindig más látható az arc helyén, hol egy mennydörgés, hol vízcseppek. A sorozatot olcsónak és giccsesnek, összességében az alkotóhoz méltatlannak éreztem.

A kiállítás első termében féloldalas, szabálytalan székekre ülhetünk, amelyekről úgyis lecsúszunk. Ez a remek installáció (kurátor: Szarka Klára) éppen úgy érdemben értelmezi a lynchi életművet, mint a kísérő videókban megszólaló, elsősorban a filmek felől közelítő esztéták (Nemes Z. Márió, Varró Attila). Az egyik legjobb budapesti filmklubnak is otthont adó Műcsarnok komolyan vette a David Lynch-fotókiállítást. Úgy tűnik, komolyabban, mint maga Lynch, aki megelégedett azzal, hogy szürrealista motívumokat keverjen össze változatos képalkotási eljárásokkal, gondolván, hogy az eredmény jól fog kinézni. Egyébként tényleg nem néz ki rosszul.

Műcsarnok. 2019. március 1.- június 2.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/04 47-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14051