Novotny Katalin
Kovács András Bálint esszékötete nem hagyományos értelemben vett tankönyv, nem „szentírás”, hanem kompetenciafejlesztő könyv.
„A műalkotás azért érték, mert felhívás” – a sartre-i gondolat Kovács András Bálint legújabb, Mozgóképelemzés című könyvének esetében is érvényes. A kötet a legalapvetőbb készségekre és ismeretekre fókuszál, elsősorban a látás, és a látottak hatásmechanizmusának megértésében igyekszik segíteni, pszichológiai magyarázatokkal támasztva alá a vizualitás mindennapos élményét. Az ilyen fajta könyv, – azaz amelyik nem lexikonszerűen, hanem folyamatos, összefüggő, esszészerű szövegben, közvetlen stílusban tárgyalja a mozgóképek alapszintű, de ugyanakkor modern ismereteit – lényegében hiányzik a filmes szakirodalomból.
De kinek is szól a felhívás? A célközönséget a bevezető szerint egyrészt (és főleg) – az általános és középiskolákban 2001 óta kötelező tantárgyként oktatott – mozgóképkultúra és médiaismeret tanárai képezik, akiknek többsége abból a generációból verbuválódott, amelyik alapvetően fogalmi, szövegközpontú kultúrán szocializálódott, és ugyanilyen környezetben is kénytelen tevékenykedni: az iskolában. Ennélfogva számukra – ha a filmtörténeti és lexikális ismeretek elsajátítása és továbbadása nem is –, a kép „olvasásának” készsége nehézséget okozhat. A leendő olvasótábor másik részét a film- és médiaszakos hallgatók jelentik, akiknél viszont épp ellenkező előjelű probléma jelentkezik, hiszen a képi információk óriási és rendezetlen áramlásában nőttek fel, így szükségük lehet egy a képernyő-labirintusból kivezető fonálra.
Ez a fonal változatos filmpéldákkal (többek közt Preminger, Clouzot, Ozu, Bresson, Godard, Lynch, Bergman, Tarantino filmjeiből) a képi látványtól a vágáson, a narráción keresztül a rendezői munkáig vezet, melyek közül az illesztéssel és a hanggal (sajnálatos, hogy pont a téma nagysága okán a filmzene háttérbe kényszerül) foglalkozó részek talán a legérdekesebbek. Ez az alfejezet azért is érdemes a kiemelésre, mert bár a hang a hatáselemek közül az egyik legfontosabb, mégis mostohagyermeke a filmelmélet-oktatásnak, amely – úgy tűnik – jórészt még mindig a némafilmek nagy művészteoretikusainak munkáira alapoz. A kötet végén mintaelemzések mutatnak példát a szintézisre négy elemzési stratégián (motívum-, műfaji, pszichoanalitikus és erkölcsi-politikai) keresztül. Két, akár a középiskolai diákok érdeklődésére is számot tartó alkotás az értelmezés tárgya: egy szerzőiség felé mutató műfajfilm, (Spike Lee: A belső ember 2006-ból), és egy műfajfilm felé tartó művészfilm (Michael Haneke: Rejtély című filmje 2005-ből, amely sokkal kevésbé sokkoló, mint a rendező eddigi munkái).
Kovács András Bálint Mozgóképelemzés című kötete nem hagyományos értelemben vett tankönyv, nem „szentírás”, hanem a mai pedagógiában gyakran használt kifejezéssel élve: kompetenciafejlesztő könyv, hiszen nem a mi a legfőbb kérdése, hanem a hogyan és a miért. A vizuális készség, ahogy minden más készség is, fejleszthető, alakítható, és ehhez ad – nem kész sémákat, újrahasznosítható recepteket, óravázlatokat, fogalomtárat –, hanem továbbgondolható lehetőségeket, amelyek segíthetnek tudatos nézővé válni, eljutni oda, hogy a cél ne a végső válasz, hanem a közben felmerülő kérdések megfogalmazása legyen. Ez ugyan nem feltétlenül szükséges az átlagos mozilátogató számára, viszont a mozgóképről tanulóknak és különösen az azt tanítóknak igen.
Palatinus Kiadó, 2009.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2009/12 54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9992 |
