Varró Attila
My Life in Ruins – amerikai-spanyol, 2009. Rendezte: Donald Petrie. Írta: Mike Reiss. Kép: José Luis Alcaine. Zene: David Newman. Szereplők: Nia Vardalos (Georgia), Alexis Georgoulis (Poupi), Richard Dreyfuss (Irv), Rachel Dratch (Kim), Sheila Bernette (Dorcas). Gyártó: 26 Films / Kanzaman / Playtone. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 98 perc.
Ami a 70-es évek idején az egzotikus, fülledt Délkelet-Ázsia volt Emmanuelle és kikapós társnői számára, azt az álomvilágot kínálja mostanában a görög szigetvilág a középkorú hölgytábornak: független új életet távol a szülőföld eltunyult férfikészletétől, önálló boldogulást a belső értékkészletből, no meg szív- és ágymelengető apollókat a balzsamos parti éjjelekre. Shirley Valentinetól a Mamma Mia címszereplőnőjéig éltes családanyák vetik meg lábukat a hófehér sziklákon új életet alapozva rájuk, a varázsvidék pedig hálából elhozza a szerelem és karrier kettős megváltását. A Görögbe fogadva megfáradt bölcsész-hősnője esetében előbbit egy idegtépő idegenvezetői állás az ország legtrágyább utazási irodájánál, utóbbit pedig egy buszsofőrként mellé rendelt hellén jeti jelenti (akit a forgatókönyvírói lelemény Puki Kakasz névre keresztelt) – a párnapos görög romtúra végére mégis sikerül mindkét székletből templomot emelni, hála a válogatott idiótákból, vesztesekből és lelkibetegekből álló nemzetközi turistacsoport uniós erőfeszítéseinek.
A rutinos vígjátékrendező Donald Petrie (lásd még hasonló Hamupipőke-témában: Beépített szépség) friss művével vitathatatlanul új értelmet adott a rom-kom kifejezésnek: az ókori maradványok és lerobbant szállodák sorára felfűzött szerelmi történet azonban inkább emlékeztet mókás szituációkkal színesített útifilm-csokorra, mint a műfajkötelező jellemkomikumból táplálkozó fejlődéstörténetre. Írójának minden figuráról, helyszínről csakis a legelső sztereotípia jut eszébe (az ausztrálok isznak, a görögök táncolnak, az elvált nők palira vadásznak, Delfiben mindenkinek megjósolják a jövőjét), a főhősnő szakmai botladozásai közt a szerelmi szálból valahogy elmaradt a konfliktus, a fordulatokat pedig akár egy Ibusz-prospektusból is kiolvashatnánk („1 nap: Akropolisz és kínos bakik a csoport előtt”, „4. nap: Olümpia és az első közös nevetés, este csók a tábortűznél”). Keverjük el egy-egy arányban a Római vakáció és a Francia csók klasszikusait, majd hígítsuk bő lére a Bazi nagy görög lagzi, a Napsütötte Toszkána és a spanyol Costa Brava motívumaival – a végeredmény bódító mediterrán koktél helyett csak üres limonádé.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2009/08 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9962 |
